A legtöbb csecsemő Szolnok térségében hal meg - térkép

Megtorpant az újszülöttek életkilátásainak évek óta tartó javuló tendenciája tavaly Magyarországon: míg 2009-ben tízezer csecsemő közül 51 vesztette életét, a múlt évben ez a szám 53-ra emelkedett.

  • HVG HVG
A legtöbb csecsemő Szolnok térségében hal meg - térkép

A 2010-ben világra jött 90 335 élve született közül összesen 481 nem érte meg az első születésnapját. A csecsemők halálozásának gyakorisága egyes felnőtt évjáratok mortalitásához hasonlóan alakult: az egy év alatti kisfiúk halálozási aránya akkora volt, mint a 45 éves férfiaké, a leánycsecsemők esetében pedig megegyezett az 52 éves nőkével – állapítja meg a KSH Statisztikai Tükör című, nemrég megjelent kiadványa.

A csecsemőhalandóság romlásának hátterében a születés után egy héten belül elhunyt kicsik számának emelkedése áll; a világrajövetelt követő 24 órán belül meghaltak aránya a múlt évben például tíz százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

HVG

Az életének első esztendejében elhunyt csaknem félezer csecsemő nagy többsége – 96 százaléka – kis (2500 gramm alatti) súllyal született. A magyarországi csecsemőhalandóság nemzetközi összehasonlításban is meglehetősen magas: az EU 27 tagja között csupán öt olyan állam akadt tavaly, ahol a hasonló mortalitási mutatók rosszabbak voltak.

HVG

Magyarországon belül az egyéves kor előtt meghalt kicsinyek aránya 2010-ben Zala és Fejér megyében volt a legalacsonyabb (0,32 százalék). Ez a mérték a viszonylag jó helyzetű európai államok – Spanyolország, Dánia, Luxemburg, Németország, Olaszország, Belgium – adataival vetekszik.

A hazai átlagnál ugyancsak lényegesen jobb volt a helyzet tavaly Heves megyében és Budapesten is. A legkritikusabb állapotok ezzel szemben Jász-Nagykun-Szolnok megyében uralkodnak, ahol relatív értelemben közel háromszor annyi csecsemőt vesztettek el tavaly, mint Székesfehérvár, illetve Nagykanizsa–Zalaegerszeg térségében.

Az országos átlagnál számottevően rosszabbak a mutatók Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, sőt Vas megyében is. Szombathely körzetében különösen a szülés után egy héten belül elhunyt csecsemők aránya volt nyugat-magyarországi viszonylatban feltűnően magas.

A rendszerváltás óta a csecsemőhalálozás mértéke mindazonáltal jelentősen csökkent Magyarországon: 1991-ben tízezer újszülött közül még 156-an hunytak el egy éven belül idehaza, szemben a tavalyi 53-mal.