Tiszaeszlár: 131 éve indult a hírhedt antiszemita kampány

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: antiszemitizmus; Tiszaeszlár; vérvád; Solymosi Eszter;

Középkori vámpírmítoszból országos politikai üggyé, majd a zsidó világösszeesküvés „bizonyítékává” vált a tiszaeszlári vérvádper az antiszemita közbeszédben. A 130 éve zajlott bűnper örökös viszonyítási pont lett az antiszemiták számára, holott az ügyet az évek során többször eltorzítva mesélték tovább.

Vérgyilkosság, intő példa a zsidó elmaradottságáról, majd világméretű összeesküvés és nemzeti mítosz – a 131 éve eltűnt Solymosi Eszter halála körül kerekített tiszaeszlári vérgyilkosság-legenda sokféle kontextusban megjelent az antiszemita közbeszédben, írásokban, ahol nemcsak az eset értelmezése, de maga az eredeti történet is sokat torzult. A mai szélsőjobboldal által is terjesztett, hamis állításokra alapozott összeesküvés-elméletben Solymosi Eszter nemzeti mártírként, a zsidók vádlói hősként jelenik meg, akik csak politikai nyomás miatt szenvedtek vereséget.

Bár a vérvádperben az akkori kriminalisztika legmodernebb eszközeivel cáfolták a vérvádat, az esetnek sokáig alig létezett nem antiszemita feldolgozása. Fejtő Ferenc szerint a „kormányzó tényezők és maga a zsidó estabilishment is, az egész ügyet csak elfelejteni akarták, mintsem a liberális gondolat győzelmének gyümölcseit learatni, a per tanulságait következetesen levonni és a közszellembe átvinni.” Az ügyet így „meghagyták” az antiszemitáknak, és a lappangó zsidóellenesség egyik központi motívuma maradt.

Koncepciós pernek indult

1882-ben ezen a napon tűnt el Solymosi Eszter, egy 14 éves tiszaeszlári lány. Mivel az eltűnésre a pészahot megelőző szombaton került sor, amely során a falubeli és a környéken élő zsidók új metsző és kántor választását ünnepelték, a faluban hamar szárnyra kaptak a középkori babonákból eredő pletykák, miszerint a lányt a helyi zsidók ölték meg, hogy vérét az ünnepi pászkába keverjék. A vérvádból rövidesen az évszázad egyik legbotrányosabb pere kerekedett, amely kezdetben a koncepciós perek jegyeit is magán viselte, több vádlottból is fenyegetéssel csikartak ki vallomást. A vádlottak, Scharf József és felesége védelmét Eötvös Károly látta el, a vérvád újjáéledése ellen számos magyar és külföldi politikus tiltakozott. Nyáron az ügyben új front nyílt, amikor egy női holttestet halásztak ki a Tiszából. Miután bebizonyosodott, hogy a holttest nem Eszteré, Bary József vizsgálóbíró az azt megtaláló orosz és zsidó tutajosokat bizonyíték hamisításával vádolta, a per végére azonban minden vádlottat felmentettek.

Az ítélet ellenére nem csökkent a per hatására felerősödött zsidóellenesség: az ítélet után komoly politikai tényezővé vált egy helyi földbirtokos, Ónódy Géza és Istóczy Győző által alapított Országos Antiszemita Párt, és a vérvád babonája a köztudatban a „modern” politikai antiszemitizmus elemeivel gazdagodott.

Tavaly nagy vihart kavart Baráth Zsolt jobbikos képviselő felszólalása, aki tényként közölte, hogy a „zsidóság és az ország vezetése” érintett volt az ügyben, azonban politikai utasításra, az országot fenyegető nemzetközi pénzügyi nyomás miatt a bíróság nem ítélhette el a gyilkosokat. Felszólalásában nem sok eredeti gondolat szerepelt, szinte mindegyik elem az elmúlt két évszázad antiszemita politikusainak ferdítő, gyakran egymásnak is ellentmondó értelmezéseiből származott.

Vámpírok, boszorkányok, sakterek

A zsidó-keresztény kultúrában a tiszta (szűzi, gyermeki) vér megszentségtelenítése egy ősi félelmet testesít meg. A vér szakrális szerepe különösen szorosan kapcsolódik a húsvéti-pészachi ünnepkörhöz (nem csoda, hogy a középkori vérvádakat mindig ebben az időszakban kerültek elő): az Ószövetségben az áldozati bárány vére óvja meg az egyiptomi fogságban sínylődő izraelitákat, az Újszövetségben Jézus az utolsó vacsoránál magára veszi az áldozati bárány szerepét, és az egész emberiséget váltja meg a vérével. Kézenfekvő tehát, hogy a démonológiában a gonosz (különösen ebben az időszakban) a vért fogja megtámadni, eltorzítva a keresztény rítusokat: azonos mintákat követnek a középkori boszorkányperek, a feketemisék leírásai, a kelet-európai vámpírhistóriák és a hagyományos vérvádak. Hasonló vádaknak nem csak zsidók estek áldozatul, általában az adott területen idegennek számító közösségekkel szemben törnek felszínre hasonló félelmek. A balkáni háborúk idején bosnyákokat vádoltak meg szerbek keresztény gyermekek lemészárlásával, amerikai fundamentalisták meggyőződése, hogy az abortuszklinikákon kannibalizmus zajlik, vagy újpogányok mutatnak be a Sátánnak véráldozatot. A marosvásárhelyi pogrom alatt román szélsőségesek között terjedt, hogy a magyarok román csecsemőket gyilkolnak március 15-e megünneplésére.

Xenofób tanmese

Tiszaeszláron kezdetben egy hasonló hisztéria indult el. A vérvádper és az azt megelőző nyomozás magán hordozta a boszorkányperek számos vonását (a gyerekek vallomása, a háttérben megbúvó személyes ellentétek, sőt, egy külső megfigyelő még az istenítélet alkalmazását is felvetette). A tiszaeszlári eset első antiszemita értelmezése tehát a klasszikus vérvád volt.

A korai antiszemita értelmezés még a hagyományos vallási jellegű zsidóellenességet, az idegen vallás furcsa szokásaitól való félelmet tükrözte. Fő állítása az volt, hogy a vérgyilkosság megtörtént, úgy, ahogyan az a babonákban él. Ezt hangoztatta például Verhovay Gyula újságíró, Istóczy antiszemita pártjának tagja is, aki bizarr módon azt javasolta, állítsák a vádlottat a feltételezett holttest mellé (nyáron a Tiszából előkerült egy holttest, amiről kezdetben gyanították, hogy Solymosi Eszteré lehet, ám ezt később az orvosi vizsgálat megcáfolta), és akinek a közelsége hatására a testből újra vér kezd szivárogni, az lesz a gyilkos. Párttársai kevésbé misztikusan álltak hozzá az ügyhöz, ők inkább csak a „beözönlő oroszországi zsidóság” elmaradottságának és veszélyességének bizonyítékát látták az ügyben, és többek között erre hivatkozva próbálták elérni a főként a mai Lengyelországból és Ukrajnából érkező zsidók bevándorlásának megtiltását.

Nem a szabadelvűeknek kedvezett

A felmentő ítélet után az antiszemita irodalomban egy másfajta olvasat terjedt el: ez nem magára a "vérgyilkosságra", hanem a tárgyalásra és az eset nemzetközi sajtóvisszhangjára helyezte a hangsúlyt. Ez a narratíva egy nemzetközi összeesküvés létét (vagy pusztán a túlzott zsidó összetartás bizonyítékát) látta a perben, azt állítva, hogy a tiszta tárgyalást ellehetetlenítették, hogy "a magyar és európai zsidóság" nyomást gyakorolt a bíróságra.

Ez a vélemény figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az eljárás kezdetén, Eötvös Károly közbelépése előtt éppen a zsidó vádlottakkal szemben voltak elfogultak a hatóságok, a vérvádper lényegében egy koncepciós eljárásként indult: a vádlottakból veréssel csikartak ki vallomást (amiben szerepe lehetett a korábban szolgabíróként dolgozó, majd országgyűlési mandátumot szerző Ónódy Géza antiszemita politikusnak), Bary József vizsgálóbíró elég tendenciózusan kereste a vérvádat bizonyító nyomokat, a zsinagóga udvarán először egy frissen betemetett lyukat nézett „vérelvezető lyuknak”, majd állattetemeket azonosított az eltűnt lány maradványaiként.

Az igazságtalan eljárás és a középkori babona felélesztése természetes módon váltott ki botrányt a felvilágosodás eszméit követő politikusok, újságírók körében – a későbbi antiszemita értelmezés politikai befolyást emlegetett, pedig a perből egyedül Ónódy Géza és más antiszemita politikusok profitáltak.

Ki hamisított?

A per után Eötvöséket nemcsak politikai nyomásgyakorlással, de hamisítással is megvádolták. Az összeesküvés-elmélet egyik atyja, Verhovay a nyáron előkerült holttestről azt írja: zsidó tutajosok egy nagykorú, tüdőbajban elhunyt (kopaszra borotvált, tehát házas ortodox zsidó) nő holttestét öltöztették be a meggyilkolt Solymosi Eszter ruháiba, majd bedobták a Tiszába, hogy aztán később kihúzhassák és Eötvösék Eszter holttestének mutathassák be, bizonyítva, hogy nem történt gyilkosság, a lány csupán vízbe fulladt. Valójában kezdetben a vádlók egy része szintén bizonyítékként kívánta felhasználni a holttestet, terjedt a pletyka, hogy a holttest nyaka át volt vágva, és vérveszteség okozta a halálát, maga Verhovay "tetemre hívást" javasolt. Később két orvosi vizsgálat megállapította, hogy a test idősebb és valamivel magasabb az eltűnt lánynál. Ekkor a tutajosok ellen indult koncepciós eljárás, akik verés hatására vallomást is tettek, miszerint az eszlári zsidóktól megszerezték Eszter ruháit, amikbe felöltöztették a holttestet és leúsztatták a folyón. A korábbiakhoz hasonlóan itt is az ellentmondások buktatták le a hamis vallomásokat, és a tutajosokat felmentették.

Ennek ellenére a mai napig sokan hiszik azt (függetlenül attól, hogy a vérvádat elhiszik-e), hogy az előkerült holttest bizonyítékul szolgált a perben, sőt van, aki úgy gondolja, a holttestet el is temették Solymosi Eszter sírkövével. Valójában Solymosi Eszter soha nem került elő, a holttestről pedig egy orvosi vizsgálat megállapította, hogy Eszternél több évvel idősebb nőé, és egyedi ismertetőjele (egy lábán lévő sebhely) is hiányzik róla. Ami a hamisítás elméletét hirdeti: a 14 éves lány ruhái nehezen fértek volna fel az orvosi vizsgálat szerint is magasabb holttestre. Az oszlófélben levő testről két vizsgálati jegyzőkönyv is készült, azonosítani azonban nem sikerült, pláne nem tudták a vallási hovatartozását megállapítani (az első jegyzőkönyv szerint a halott haja, szemöldöke és testszőrzete le volt bortotválva, a második szerint viszont a természetes bomlási folyamatok miatt hullott ki a haj és a többi szőrzet. Ezt valószínűsíti, hogy az ortodox zsidó nőknek is csak a haj elrejtése, ritkábban borotválása volt előírva, a szemöldök leborotválása nem volt szokás.)

Solymosi Eszter "sírja"

Bár a tiszaeszlári temetőben valóban megtalálható Solymosi Eszter „sírja”, az valójában üres: a sírhelyet 1994-ben avatta fel egy magyar emigráns, a Magyarok Vasárnapja és a Magyar Lant című szélsőjobboldali orgánumokban publikáló Kenessey Csaba. Kenessey a Magyar Nemzet Online-nak elmondta: eredetileg emlékművet szeretett volna állítani, azonban ezt az önkormányzat nem engedélyezte, ezért sírhelyet vásárolt és itt állította fel Solymosi Eszter úgynevezett síremlékét. A sírkőre a félrevezető „Az én drága kislányom, Solymosi Eszter emlékére” feliratot vésette, holott a sír valójában üres. Kenessey nyilatkozatából kiderült, hogy bár nem hisz a rituális vérgyilkosságban, „meggyőződése, hogy a gyilkosságot valóban a megvádolt zsidók követték el, és csak az igazságszolgáltatás képviselőinek lefizetésével úszták meg a büntetést.” Az emlékműből ezután egyfajta szélsőjobboldali kegyhely lett. Rendszeres megemlékezéséket tartott itt az újnyilas Pax Hungarica Mozgalom és a vele rivalizáló Magyar Nemzeti Arcvonal, de megjelentek már a sírnál a MIÉP, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Lelkiismeret 88 képviselői is. Ebbe a sorba állt be a 2007-ben a Magyar Gárda, akik kárpátaljai túrájuk keretében a tiszaeszlári sírnál is tiszteletüket tették.

Istóczy Györgytől származik az az elmélet, mely szerint a per alatt "zsidó bankházak" az ún. rente-konverzióval, az aranyjáradék-alapú államkötvények kamatának hatról négy százalékra való mérséklésével „vásárolták meg” az eszlári zsidók felmentését. Valójában, ahogyan Kövér György történész is rámutatott, nemcsak a Rothschild-bankház, hanem rajta kívül egy porosz pénzintézet segítségével zajlott le ez a folyamat, ráadásul nem is 1882-ben, hanem már 1881-ben elindult, célja pedig az volt, hogy az ország könnyebben rendezni tudja az 1873-as pénzügyi gazdasági világválság következtében összeszedett adósságát. Ráadásul ez a pénzügyi akció a korszakban messze nem volt egyedi: 1888-ban és 1892-ben hasonló adósságrendezés zajlott.

A modern babona

Az összeesküvés-elmélettel másodlagossá vált, hogy valóban vérgyilkosság történt-e vagy sem.  Verhovay Gyula 1890-es Az ország urai című írásában még a vérgyilkosság teóriáját hangoztatta, szerinte a magyar és európai zsidóság heves tiltakozása épphogy bizonyította a vérvádat: „Az eset semmi esetre sem vert volna föl nagyobb port az én lapomban sem, ha a zsidók maguk a legsúlyosabb bizonyítékokat nem szolgáltatják, hogy a vérvád alapos; ha ők maguk nem árulják el ideges föllépésük és vakmerő cselekedeteik által annak megtörténtét.”

A Horthy-korszakban újjáéledt a tiszaeszlári vérvád iránti érdeklődés, amit ekkor már a 20. századi politikai antiszemitizmus alapján értelmeztek: a furcsa szokásokat követő, vallási fanatikusnak tartott zsidóktól való félelem helyét átvette a globális hatalmakat kezükben tartó zsidók képe. Verhovay huszadik századi követője, Marschalkó Lajos nyilas újságíró, később emigráns vezető már magát a vérvádat is az összeesküvés részének tekintette. Szerinte a tiszaeszlári per nem is vérvádper volt, az ősi babonát csak az ellenoldal hozta fel, hogy lejárassa, babonásnak bélyegezze a vádlókat (természetesen a zsidók szerinte is bűnösek voltak, legfeljebb nem vallási szertartás keretében, csak puszta szadizmusból ölték meg a lányt).

Az állítás nem volt teljesen új, már az ügy vizsgálóbírójának, Bary Józsefnek az 1912-ben befejezett (de csak 1933-ban nyilvánosságra hozott) emlékirataiban is előkerül: „vérvádról a tiszaeszlári perben sem a bírósági iratokban, sem a végtárgyaláson szó sem volt (…) a nyíregyházai törvényszék vérvád alapján soha nem nyomozott, s ilyen vád felett nem is ítélkezett.”  A legenda alapja, hogy a hivatalos vád valóban csak „gyilkosság” volt, nem pedig rituális gyilkosság, viszont ennek egyetlen oka, hogy az akkor alig öt éve elfogadott Csemegi-büntetőkódexben nem szerepelt tényállásként vérgyilkosság vagy emberáldozat. Azonban a fennmaradt jegyzőkönyvek alapján kiderül: a nyomozók először egyértelműen vérgyilkosságra próbáltak bizonyítékokat találni, vallomásokat kicsikarni, sőt, magának Barynak az irathagyatékában szerepel egy a tárgyalásra előkészített „szakértői vélemény”, amely a véres pászka „receptjét” tartalmazza.

Nyilas szentkultusz

A Horthy-korszak szélsőjobboldala az összeesküvés-elmélet alapján próbált Solymosi Eszterből egy keresztény-magyar mártírt csinálni: Erdélyi József Solymosi Eszter vére című verse, illetve Marschalkó Tiszaeszlárról szóló regénye (amelyből a nyilasok 1944-ben nagyjátékfilm készítését is tervezték, de ez végül nem készült el). Solymosi Esztert globális erők áldozatának látták, a pert pedig a „zsidó hatalomátvétel” pillanatának, amikor az összeesküvés először tudta befolyásolni a magyar igazságszolgáltatást.

A háború után Solymosi Eszter kultuszát a hungarista politikai emigráció tartotta életben, Marschalkó Lajos számos írásában említette az esetet, a szokásos összeesküvés-elmélet keretébe ágyazva. Emellett folytatódott egy, szinte szentkultusznak nevezhető legenda kialakítása Solymosi Eszter körül: Marschalkó egyenesen Jeanne d’Archoz hasonlította, néhány éve pedig egy férfi ikont készített „az egyik utolsó nagy magyar, keresztény mártír” tiszteletére.

A Szittyakürt és a Nemzeti Front című lapokban több, a vérvádat felelevenítő cikk jelent meg. A tiszaeszlári per körüli szélsőjobboldali mítoszok egyik fő propagálója a ma is aktív ifj. Tompó László volt, aki szinte változtatás nélkül adta tovább Marschalkó állításait. Hozzá csatlakozott Baráth Zsolt jobbikos képviselő is, aki nagy vihart kavart felszólalásában a Marschalkót plagizáló Tompó Lászlótól vett át idézeteket.

Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X