szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Pálinkás József szerint az MTA nyelv- és irodalomtudományok osztálya április elsején olyan állásfoglalást adott ki a Nyelvstratégiai Intézettel kapcsolatban, amely sértettséget fejezett ki és politikai indíttatású volt - számolt be a Nyelv és Tudomány. A Pálinkás által vitatott állásfoglalás elsősorban arra mutatott rá, hogy a kormány nem egyeztetett az akadémiával, illetve általában a tudományos intézetekkel, kutatóhelyekkel.

A Nyelv és Tudomány több forrásból értesült róla, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztjáról a napokban leköszönt Pálinkás József szokatlanul éles hangon kritizálta az MTA nyelv- és irodalomtudományok osztályának korábbi állásfoglalását.

Ebben a kormány által rendeletileg létrehozott Nyelvstratégiai Intézettel kapcsolatos álláspontjukat ismertették az intézet megalapításának napján, április 1-én.

MTI Fotó: Vajda János

A még elnökként írt és az osztály egyes intézményvezetőinek címzett levelében a volt akadémiai elnök azt kifogásolta, hogy az állásfoglalás éppen a választási kampány finisében jelent meg és azonnal nyilvánosságot is kapott. Pálinkás úgy értékelte, hogy az osztály egyeztetett állásfoglalása sértettséget fejezett ki és politikai indíttatású volt.

Pálinkás József levelében óva intette az intézményvezetőket attól, hogy az akadémia biztonságát – anyagi biztonságát is – kockára tegyék a kormánnyal folytatott vitában. Az elnök úgy vélte, hogy a kormánynak joga van háttérintézményeket létrehozni, ezen háttérintézményekre viszont nem érvényesek például a minőségbiztosítás követelményei.

Mi körül zajlik a vita?

A március 4-én megjelent és április 1-jén hatályba lépő kormányrendelet szerint a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (MNYI) főbb feladatai között van a középtávú magyar nyelvstratégia kidolgozásának irányítása és szakmai felügyelete, a magyar nyelv szerkezetének, sajátosságainak, működésének kutatása és azok eredményének alkalmazása a közoktatásban.

Az intézet koordinálja emellett a nyelvszerkezeti és a nyelvhasználati kutatások terén a különböző szaknyelvek tudatos fejlesztését, a határon túli és az anyaországi magyar nyelvű terminológia összehasonlító kutatását, valamint az összehasonlító terminológiai szótárak összeállítását is.

A Pálinkás által vitatott állásfoglalás elsősorban arra mutatott rá, hogy az intézet alapítója – azaz a kormány – nem egyeztetett az akadémiával, illetve általában a tudományos intézetekkel, kutatóhelyekkel, nem nyilvánította ki az ezekkel és a határon túli kutatóhelyekkel folytatott kapcsolattartás és a tudományos eredmények felhasználásának szükségességét, illetve nem gondoskodott a tudományos minőségbiztosításról sem.

Helyezkedés

Pálinkás József joggal remélhet politikai pozíciót cserébe azért, hogy az MTA élén egyszer sem kritizálta a kormány felsőoktatási politikáját – írta a Népszabadság szerdán. A lap úgy értesült, Pálinkás miniszteri pozíció felé helyezkedik.

Felröppentek olyan hírek is, hogy Pálinkásnak külön tárcát szerveznek, amely a kutatást és a tudományos életet felügyeli. Az is lehet, hogy egy tudományos háttérintézményt igazgathat majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!