Több mint pikáns, hogy Pokorni Zoltán oktatásügyi miniszterségének főtermékét, a nagy egyetemintegrációt épp annak a Lázár Jánosnak a vezetésével törölnék el, aki az elmúlt időszakban többször is beszólt a "leveteránozott” oktatáspolitikusnak, XII. kerületi polgármesternek.

A nagy dezintegráció egészségügyi forrásaink szerint azonban nem erről a konfliktusról szól, még ha ennek az olvasatnak lenne is értelme – más kérdés, hogy mit okoz a szétválasztás a felsőoktatási szféra egészére nézve.

Túry Gergely

Bár a téma Lázár János január végi hódmezővásárhelyi lakossági fórumán került napvilágra, ahol a miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy önálló orvostudományi egyetemekre lenne szükség, egy akadémiai forrásunk szerint mindez nem érhette nagy meglepetésként az egyetemi vezetőket, ugyanis a Magyar Tudományos Akadémián már decemberben téma volt mindez. Az erről szóló vitán részt vevő forrásunk szerint az inspirációt Ausztria szolgáltatja, ahol a 2002-ben hozott egyetemi törvény nyomán kiváltak az orvoskarok a nagy tudományegyetemekből, és három orvostudományi egyetemet hoztak belőlük létre. Néhány száz kilométerrel keletebbre, Magyarországon eközben épp befejeződött a nagy felsőoktatási integráció, amely részeként az addig önállóan létező három vidéki orvosegyetemet (a debrecenit, pécsit és szegedit) a nagy tudományegyetemekbe olvasztották a felsőoktatási integráció részeként.

Egy nehéz házasság 

„Nagy sérelem ért akkor minket” – fogalmazott kérdésünkre egy pécsi orvosprofesszor, aki klinikai vezetőként élte át az integrációt, és ez a feszültség a mai napig érezhető az egyetemi közéletben. Mindez persze annak a fényében nem meglepő, hogy radikálisan más profilú intézmények kerültek egy kalap alá, és hogy a viszonyt kezdetektől pénzügyi ellentétek feszítették. 

Papp Lajos

MTI / Kovács Tamás

A kétezres évek második felétől kezdve a folyamatos forráskivonások még inkább megterhelték a kapcsolatokat, az egyetemi klinikákon keletkező veszteségek ugyanis direkt módon érintették az egyetemi költségvetést. Pécsett például 2008-ban csak drasztikus költségcsökkentéssel sikerült (időlegesen) stabilizálni az egész Dél-Dunántúlt ellátó egyetemi klinikahálózat helyzetét, ez ellen tiltakozva távozott a Szívcentrum éléről az impresszív szakmai háttere mellett sajátos politikai nézeteiről ismert Papp Lajos szívsebész. 

A helyzet a 2010-es kórházintegráció miatt tovább romlott. A Klinikai Központ a megyei kórházzal bútorozott össze: a költséghatékonyság jegyében végrehajtott összevonás végeredménye éves szinten újabb 700 milliós veszteség lett, hála a teljességgel kiszámíthatatlan egészségügyi finanszírozásnak és a több szempontból is elbaltázott integrációnak. A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), ahol 2007-ben történt meg a városi kórház összevonása a Klinikai Centrummal, hasonló a helyzet: 2013 elején, amikor az egyetemnek a közüzemi számlák befizetésére sem futotta, Majó Zoltán gazdasági főigazgató úgy becsülte, hogy az intézménynek 6 év alatt kilencmilliárd forintjába került az integráció az elégtelen egészségügyi finanszírozás miatt. 

A krónikus gazdálkodási nehézségek erősen megterhelték az egyetemi szolidaritást, de még ezt is lehetett tovább rontani: az oktatási források csökkenése a második Orbán-kormány alatt, amely elsősorban a jogi és közgazdasági karokat érintette, szintén óriási feszültségeket váltott ki. Nem lenne meglepő, ha a meglebegtetett válás most szintén a pénzről szólna. 

Egy kivételesen tényleg sikeres sikerágazat 

Miközben Ausztriában a felsőoktatási autonómia növelése érdekében valósult meg a három önálló orvostudományi egyetem létrehozása, addig nálunk a centralizációban utazó Orbán-kormány fő érve a bevételmaximalizáció lehet. Az elmúlt szűk egy évtizedben az addig inkább veszteséges orvosképző helyek az egyre nagyobb számban érkező külföldi diákoknak hála óriási pénzeket kezdtek el termelni, és az idegen nyelvű orvosképzés mára jövedelmező iparággá vált. 

A magyar orvosképző helyek a nyugati elvárásoknak megfelelő minőségű oktatásuk és a Nyugat- és Észak-Európából nézve megdöbbentő olcsóságuk miatt lettek népszerű célpontok a külföldi fiatalok körében, akiknek már csak azért is megéri esetenként több ezer kilométert megtenni az orvosi diplomáért, mert egész Európa orvoshiánnyal küzd. Az elöregedő jóléti társadalmak miatt pedig a kereslet hosszú távon biztosítottnak látszik.

Műtét a Szegedi Tudományegyetemen

MTI / Kelemen Zoltán Gergely

A négy magyar orvosképző helyen ma már több mint hatezer külföldi hallgató tanul, magyar szemmel nézve igen borsos tandíjért, hiszen annak éves összege a 13 ezer eurót (mostani árfolyamon mintegy 4 millió forint) is elérheti. Emellett ráadásul nem keveset költenek: egy felmérés szerint csak Pécsett négymilliárd forint bevétele származik a városnak és lakóinak az 1400 külföldi hallgatóból, Debrecenben pedig úgy számolnak, hogy a kétezer külföldi diák megduplázza a város idegenforgalmi bevételeit. Az orvosképző helyeken általános azonban az érzés, hogy mindezt feljebb egyáltalán nem becsülik meg. 

Válás vs. házasság 

„Négy külföldi hallgató egy magyar munkahelyet teremt, mivel egy diák havonta 650-700 eurót költ a tandíjon felül, tehát négy hallgató 2600-2800 eurót, azaz közel egymillió forintot. Ez egy munkahelyet jelent járulékaival együtt. Más területeken díjazzák a munkahelyteremtést, nekünk pedig egyre szűkösebb források mellett kell(ene) hallgatói létszámbővítést elérnünk” – fogalmaz mindezzel kapcsolatban Bari Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi  Karának (SZTE ÁOK) dékánja, és ezt a frusztrációt más orvoskari vezetők is osztják.

A pécsi orvoskar (PTE ÁOK) többéves szívfájdalma például, hogy a kart érintő egyre súlyosabb központi egyetemi elvonások miatt nemhogy a bevételek döntő részét adó idegen nyelvű orvosképzések fejlesztésére nincs lehetőség, hanem azok szinten tartására is nehezen futja. Miseta Attila dékán szerint mindez igencsak kontraproduktív hozzáállás, hiszen az elvonások épp a jövőbeni pluszbevételtől fosztják meg az egyetem egészét. A helyzet ráadásul ennél is rosszabb, mondja az egyetemi vezető, hiszen az orvoselvándorlás az egyetemi oktatógárdát is veszélyezteti, így borúlátó jóslata szerint a magyar orvosképzés épp saját jövőjét éli fel. 

Az orvosképző helyek évek óta lobbiznak a kormányzatnál pluszforrásokért. A folyamatos kilincselés egyik eredménye lehet most a Lázár által meglebegtetett önállósodás, igaz, arról az általunk megkérdezett orvoskari vezetők véleménye is megoszlik, hogy ez valójában mennyire lenne jó nekik. 

Aranytojást tojó tyúk vs. klinikák eladósodottsága

A nagy tudományegyetemek rektorai egyértelműen a szétválasztás ellen vannak, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen ennek következtében intézményeik súlyosan meg lennének csonkítva, ráadásul épp az elmúlt években biztos bevételt termelő oktatási egységeiket vesztenék el. A serpenyő másik oldalán a permanensen veszteséges klinikai hálózatoktól való megszabadulás lenne, ami viszont egyáltalán nem fájna az egyetemi vezetőségnek.

Zombor Gábor a Pécsi Tudományegyetem sürgősségi betegellátó osztályának átadásán

MTI / Sóki Tamás

A pécsi Miseta Attila szerint szólnak érvek mind az egységes nagy egyetem, mind az újra önállóvá váló Pécsi Orvos Tudományegyetem mellett, ám ő a megoldást valahol középen találná meg, az összegyetemen belüli nagyobb önállóságban. „Semmi értelme annak a mostani gyakorlatnak, hogy az egyetemi szenátusban nekem például bölcsészettudományos kérdésekben kell véleményt formálnom és szavaznom, míg bölcsész professzor társamnak az egészségügyről kell döntenie" – fogalmazza meg sommásan a dékán a szenátusi munkáról alkotott véleményét, amire a megoldás szerinte az lenne, ha a karok, avagy a több karból összeálló centrumok szintjén dőlne el a legtöbb kérdés, és ha a náluk megtermelt nyereség elköltésébe is beleszólhatnának, például az idegen nyelvű képzés továbbfejlesztésére fordítva azt.

A szegedi orvoskar vezetője szerint is lehet a leválás mellett érveket felsorolni, de a Szegedi Tudományegyetem az integráció óta eltelt 15 évben egy nagy, együtt mozgó monstrummá fejlődött, a 70-75 milliárd forintos költségvetésű intézmény biztonságos hátteret nyújt a karnak. Bari Ferenc azt is hangsúlyozta, hogy bár jellemzően specializálódás figyelhető meg a tudományban, és egyes területek szervezetileg önállósulnak, ám ezek együttműködése, sőt egymásra utaltsága vitathatatlan. „Mindez persze működhetne úgy is, hogy az orvoskar leválik a monstrumról, de bizonyára bonyolultabbá válna minden. A válás mindig kevesebbet hoz a konyhára, mint egy házasság” – összegez a dékán. 

Jön a lex Dux? 

Sajtóértesülések szerint a mostani vita nem is annyira koncepciók küzdelméről, mint káderpolitikáról szól, a volt felsőoktatási helyettes államtitkár, a szegedi orvoskaron tanító Dux László pozícióba helyezéséről. Eme elmélet szerint Duxot egy orvosegyetemi rektori címmel kárpótolnák azért, hogy elvesztette az orvoskari dékánválasztást. Az általunk megkérdezett egyetemi vezetők kevés értelmet látnak ebben a verzióban, ám az tény, hogy a szegedi választás erre a vitára is rányomja a bélyegét.

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Sürgősségi Orvostani Tanszék

MTI / Sóki Tamás

A tavalyi dékánválasztáson ugyanis az a sajátos helyzet állt elő, hogy míg a kari tanács Duxot támogatta, az egyetem szenátusa Bari Ferenc jelenlegi dékánt hozta ki győztesként. Minderre a törvény lehetőséget ad, hiszen a kari testületek elvben csupán véleményeznek, ám mindez durva beavatkozás mind a kari autonómiába, mind a szokásjogba, hasonló eljárás, mint amikor Balog Zoltán miniszter az egyetemi szenátusok ellenében nevezett ki rektorokat, óriási felhördülést kiváltva. Információink szerint a furcsa választás mai napig téma Szegeden, személyes vetületet adva az önálló orvosegyetemekről folyó vitának.

Zombor dezintegrálna, majd integrálna 

Az egyetemi közvéleményeket lázban tartó ügy kapcsán sikerült megszólaltatnunk Zombor Gábor egészségügyi államtitkárt is, aki nemcsak támogatná az orvoskarok kiválását, hanem tovább is menne: véleménye szerint ebben az esetben egy „szuper orvosegyetemet” kellene létrehozni egységes képzéssel és irányítással. A minden bizonnyal budapesti irányítással, debreceni, pécsi és szegedi „fiókkarokkal” működő orvostudományi monstrum ötletétől nem meglepő módon az orvoskari és klinikai vezetők kaptak hidegrázást, igaz, nem is veszik túlságosan komolyan Zombor tervét és befolyását. 

A kari vezetők már csak azért is nyugodtan alszanak egyelőre, mert az elmúlt öt évben beharangozott nagy felsőoktatási átalakítások közül egy sem valósult meg, az azokat megálmodók pedig mára rég eltűntek a kormányzatból. Más kérdés, hogy a csúcsminiszter Lázár Jánosnak lényegesen nagyobb befolyása lehet a felsőoktatásra is, mint Hoffmann Rózsának, Dux Lászlónak és Klinghammer Istvánnak volt annak idején együttvéve. Egyben mindenki egyetért: amennyiben nem történik valami, akkor az egészségügyi ellátórendszert lassan megbénító problémák az orvosképzésbe is továbbgyűrűznek majd.