Két áruk van a magyar médiumoknak, egy piaci és egy négyszer-ötször akkora politikai; az utóbbi hat évben csak politikai árat fizettek – állítja Pallagi Ferenc, a Lapcom nyugdíjba vonuló vezérigazgatója.
HVG: Ön cáfolta a felröppent hírt, hogy kormányközeli kérője akadt a két nagy példányszámú megyei lapot, a Kisalföldet és a Délmagyarországot, valamint a Borsot tulajdonló Lapcomnak, de, ahogy mondani szokták, nem zörög a haraszt.
Pallagi Ferenc: Zörög az magától is ilyen hisztérikus időkben! Az amerikai tulajdonos és köztem 12 év alatt olyan bizalmi viszony alakult ki, hogy biztosan tudnék arról, ha lenne ilyen ajánlat. Nincs. Amit én a kormány részéről egyébként slendriánságnak tartok, és kicsit meg is vagyok bántva...
HVG: Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? Pedig a nemrég bejelentett visszavonulásából is ellenséges felvásárlás elleni tiltakozást véltek kiolvasni.
P. F.: Hetek óta magyarázkodnom kell egy évek óta előkészített, teljesen természetes döntés miatt: nyugdíjba akarok menni. Vettem egy házat Mádon, jövőre leköltözünk a feleségemmel, borászkodom – tanult szakmám egyébként –, kutyát sétáltatok, beszélgetek a helyiekkel, könyvet írok. 33 éve dolgozom a magyar sajtóban, láttam aggastyán szerkesztőt a deszkből lábbal előre kivinni. Én ezt nem akarom megvárni.
HVG: Azért a Népszabadság bezárása csak meglepte?
P. F.: Annyira nem. A Népszabadság mégiscsak felhalmozta azt az ötmilliárd forintos veszteséget, ugyanakkor persze nincs olyan politikai napilap, amelyik megáll a maga lábán.
HVG: Úgy tudni, a Ringier, a Népszabadság 2002 és 2014 közötti többségi tulajdonosa elsősorban a saját nyomdájának tartozott.
P. F.: A Ringier nagyon sok pénzt keresett a Népszabadsággal, ugyanez igaz a kisebbségi tulajdonosra is, amely a Szabad Sajtó Alapítványon keresztül az MSZP volt. De amikor esni kezdett a példányszám, a többségi tulajdonos nem számíthatott az alapítványra. Nem akarom védeni a Ringier-t, de érthetőnek tartom, hogy – túlárazva a nyomdát – költségoldalon szedte ki a hasznot a lapból, ha már eredményoldalon nem tehette.
HVG: A tulajdonosnak azért is érdekében állt, hogy (papíron) veszteséges legyen a Népszabadság, mert így a szerkesztőség elveszítette egyebek mellett a főszerkesztőválasztás jogát.
P. F.: A Népszabadság bukásának egyik ősi oka épp a görcsös ragaszkodás volt ezekhez a jogokhoz. A Ringier többször át akarta szervezni piaci alapon a lapot. Csökkenteni a létszámot, lefaragni az improduktív külföldi tudósítói hálózatot, megállítani a pazarlást. A szerkesztőség, pontosabban a lapot vezető négy-öt ember az utolsó másfél évtizedben azonban a statútumai mögé zárkózott, nem igazodott a piachoz, hanem vívta a harmadikutas szabadságharcát a gaz kapitalista Ringier-vel szemben. Az pedig egy idő után belefáradt, hogy hol a szerkesztőséggel, hol a Szabad Sajtó Alapítvánnyal találja szembe magát, a számok pedig csak romlanak. Nem csoda, hogy kiszállt.
HVG: Önök megvették volna a lapot?
P. F.: Valóban, többször is tárgyaltam 2010 és 2013 között a tulajdonosokkal. A Ringier nyitott volt, nehezebb dolgom volt Mesterházy Attilával. Irreális árat szabott, azzal kecsegtetve, ha megnyerik a választásokat – mert ebben biztosak voltak –, dőlni fog a laphoz az állami hirdetés. De én nem négy évre terveztem.
HVG: Bizonyára szétveri a szerkesztőséget, és bulvárlapot csinál a Népszabadságból, legalábbis ettől tarthattak.
P. F.: Fenéket, nem vagyok bolond. Pártkötődés nélküli, komoly baloldali lapot csináltam volna. Meggyőződésem, hogy 50–60 ezer példánynál megállhatott volna a saját lábán is a Népszabadság.
HVG: Ne mondja, hogy a Népszabadságot a pártközpontból irányították! Épp a szocialisták keltek ki, hogy elegük van abból, hogy a saját pénzükön gyalázzák őket.
P. F.: Nem mondom, de mégis megjelentek benne a szocialista párt érdekcsoportjainak lenyomatai. Ne legyenek illúzióink, a baloldal épp annyira utálta a szabadon pofázó sajtót, mint a jobb.
HVG: Azért nagy különbség, hogy nem tarolták le az ellenoldal sajtóját.
P. F.: A Népszabadság bezárásának erkölcsi bűne a Fideszt terheli. De azt is mondom, hogy sebezhetővé válásának, így bukásának oka az is, hogy mindenkori tulajdonosaiból hiányzott a gondos gazda kötelező óvatossága. A lap bezárásának módja ugyanakkor világosan mutatja, hogy a tulajdonos vagy a tulajdonos strómanja nem gazdasági döntést hozott. Egyébként nem vettek volna fel új munkatársakat két héttel korábban, és nem rendelnek új layoutot. Úgy tűnik, hogy indulati döntés született.
HVG: Rogán Antal helikopterezésére gondol?
P. F.: Nem tudok egyetlen olyan ügyet sem, amit a sajtó dobott fel, és politikai következményei lettek volna. Ráadásul a Mediaworkshöz 2014-ben az Axel Springertől átkerült megyei lapokat évekkel korábban alaposan lerabolta a tulajdonos. Csak egy példát mondok: a Komárom-Esztergom megyei 24 Óra című napilapot nyolc-, azaz nyolcfős szerkesztőség készíti, plusz a főszerkesztő, aki egyben a terjesztésért és a hirdetésekért is felel. Ez a minőségen, így a példányszámokon is meglátszik. De van egy másik probléma is. A Fidesz a megyei lapokkal szemben a nagy és közepes városokban erős és ingyenes önkormányzati médiát épített fel, színvonalas újsággal, rádióval, televízióval. Oda irányította az önkormányzati és a Fidesz-közeli cégek hirdetéseit. De nemcsak hirdetéseket, hanem szakembereket is vitt el a megyei lapoktól. A helyhatósági reklámtorta véges, azt jósolom, hogy komoly konfliktusok lesznek a városi lapok és a Fidesz-közelivé tett megyei lapok között.
HVG: Elképzelhetőnek tartja, hogy a teljes vidéki sajtó a Fidesz kezébe kerül?
P. F.: Mi, a Lapcom, hat éve folyamatosan vásárolni akarunk. A Népszabadságot, a Pannon Lapokat és az Origót is szerettük volna megvenni, négy hónappal ezelőtt pedig öt megyei lapra tettünk ajánlatot a Mediaworks portfóliójából; választ sem kaptunk Pecina úrtól. Rá kellett jönnünk, hogy Magyarországon a médiumoknak két áruk van, egy piaci és egy politikai. Utóbbi a négy-ötszöröse is lehet az előzőnek. Az utóbbi hat évben médiumért idehaza csak politikai árat fizettek. Jó példa erre, hogy én 900 milliót ajánlottam a masszívan veszteséges Origóért. Úgy tudjuk 4,2 milliárdért vette meg a Matolcsy-közeli tulajdonos. A Pannon Lapok Társaságáért – ha igaz a meg nem erősített hír, hogy 16,5 millió euróért kelt el – az éves adózás előtti eredményének 7,5-szeresét fizette a vevő. Akik ennyiért vesznek Magyarországon sajtót, azoknak nem kell a piacon – vagy nem a piacon kell – visszahozni az árát. Csak egyben reménykedhetünk, hogy én nem tudok számolni, és gőzöm sincs a lappiacról. Ha van, akkor itt nem médiapiac van, hanem médiafelosztás, ami formálisan adásvételi szerződésekben ölt testet. Ki lenne az a bolond, aki, ha ilyen árakkal kínálják meg, nemet mond? Ráadásul az állam számára nem is nagy pénzről van szó. Eddig körülbelül 100 millió dollárt tett bele a Fidesz a strómanjain keresztül a médiumok felvásárlásába, nem kell még egyszer ennyi, hogy az övé legyen az egész kóceráj.
HVG: E szerint a Lapcom sem ugrana el egy gáláns ajánlat elől?
P. F.: Ugye nem vár választ tőlem?
Egy kiadós gombamérgezéssel indul François Ozon új filmje, a Ha megérkezik az ősz. A termékeny francia filmrendezővel az öregkori ráncok szépségéről, az Elemi ösztön nem múló vonzerejéről, egy szexi nagymamáról, egy pusztító családi vacsoráról és Nicole Kidman plasztikai beavatkozásairól is beszélgettünk.
Vasárnap hajnalban megvolt az eszkaláció, két nappal később a kapituláció is – nem így képzelnénk két atomhatalom háborúját. Irán megrogyott, de ennek a háborúnak valójában aligha van vége.
Iránnak az lehet a fő tanulság a most véget érő háborúról, hogy atomfegyver nélkül nem tudja megvédeni magát.
Látványosan távol tartotta magát a közel-keleti konfliktus értékelésétől Orbán Viktor. A kormányfőnek csak hazai használatra van mondása a fejleményekről.
Alapesetben a harcsa félénk állat, azonban ha a fészkét védi vagy fenyegetve érzi magát, támadásba lendül.
Megerősítették, hogy készek a kutatóhálózatról leválasztandó négy központ átvételére.
Elemzésünk a Tisza és a Fidesz első szakpolitikai vitájáról.
