Mizsur András
Mizsur András

A hajrához közeledve újra felpörögni látszik az olimpiaellenes aláírásgyűjtés: kezd beérni a Momentum Mozgalom által kitalált önszerveződő társadalmi gyűjtés. A szervezet elnöke, Fekete-Győr András azt mondja: konzekvens kommunikációjuknak is köszönhetik, hogy a Mediánnál megjelentek a pártok versenyében. És országjárással akarják bővíteni támogatói körüket. A Momentum elnökéről készült portrénkat az e heti HVG-ben olvashatják.

Az olimpiaellenes aláírásgyűjtés kezdete óta először mondhattak véleményt a szavazók az év egyik legfontosabb politikai akciójával berobbanó Momentum Mozgalomról (MoMo). A HVG által közölt idei első Medián-felmérésen a választani tudók és a biztos szavazók között egyből 2 százalékot ért el  a Fekete-Győr András vezette formáció.

Összehasonlításképpen: a párttá alakulás előtt álló szervezet alig maradt el két ellenzéki erőtől, az Együttől és az LMP-től: előbbit 3-3 százalékra mérték a a választani tudók és a biztos szavazók között, míg utóbbi 4, illetve 3 százalékot kapott a közvélemény-kutatásban.

Ennyit ér a hype

Fekete-Győr András, a MoMo elnöke a Medián-felmérésre reagálva azt mondta a hvg.hu-nak, hogy az eredmények igazolják a konzekvens kommunikációjukat. Ők ugyanis nem árultak zsákbamacskát, és az első perctől fogva a párttá alakulásról beszéltek. Erre valószínűleg az aláírásgyűjtés lezárulta után, márciusban kerül sor. Ekkor adják be a bíróságra a párt nyilvántartásba vételi kérelmet, magyarázta a MoMo elnöke.

©

Fekete-Győr szerint a népszavazási kezdeményezést övező hype miatt helyén kell kezelni a közvélemény-kutatás eredményeit. Hozzátéve, hogy a Medián-felmérés adhat némi pluszfigyelmet a Momentumnak. “Ez egy jó visszajelzés nekünk, erre lehet építeni."

Arról is beszélt Fekete-Győr, hogy szép eredmény ugyan a két százalék, de ez is azt igazolja, hogy ha nagyobb támogatottságot akarnak elérni, akkor nincs mese, el kell kezdniük az országjárást.

Beérett az önszerveződés

A momentumosok utoljára vasárnap közöltek adatok az aláírásgyűjtés állásáról. Akkor úgy számoltak, hogy a pártok (Együtt, LMP, Párbeszéd, Magyar Kétfarkú Kutya Párt) és a Momentum 110 ezer szignót gyűjtöttek össze közösen a népszavazás kiírásához szükséges 138 ezerből.

A múlt héten viszont megtorpanni látszott az első 3-4 napban hasító aláírásgyűjtés: a kezdeti, napi 8-9 ezres aláírásszám hamar 4-5 ezerre csökkent. Az LMP is szenvedett: egy hét alatt 10 ezer aláírás jött össze nekik, míg a második héten mindössze 3500.

A hajrára (az aláírásgyűjtésből még 8 nap van hátra) azonban megint felpörögni látszik a kampány, számolt be tapasztalatairól a Momentum elnöke. A Széll Kálmán téren kihelyezett momentumos standnál a szerdai napon például 1100 szignó jött össze, ami a kezdeti tempót idézte. Fekete-Győr szerint annak ellenére rengeteg aláírás jön be a pultjaikhoz, hogy már állnak előttük méteres sorokban az aláírnivágyók. Ennek az a magyarázata, hogy kezd beérni az önszerveződő “társadalmi gyűjtés”: sokan most viszik el a momentumosokhoz a kitöltött aláírásgyűjtő íveket.

Tele lesz a puffer?

Fekete-Győr úgy számol, hogy a Momentum részéről a vasárnapig meglehet a népszavazás kiírásához szükséges 138 ezer aláírás. Úgy saccolt, hogy szerdán már 100 ezer felett járhatott a momentumos aláírások száma.

Korábban is hangsúlyozták, hogy ennél többet, 180-200 ezret akarnak összegyűjteni, hogy legyen “puffer”, mivel a tapasztalatok szerint az aláírások 20-25 százaléka érvénytelen szokott lenni. Ez azt jelenti, hogy olimpiaelleneseknek 40-50 ezer tartalék aláírásra lesz szükségük.

©

A NOlimpia kampány mögé felsorakozó pártok közül az Együtt és a Párbeszéd még nem közölt adatokat. Rácz Krisztina, az Együtt sajtósa azt mondta, nem akarnak belemenni a számháborúba, mert ők „nem trollkodnak, hanem dolgoznak”. Úgy tudjuk, az Együtt célkitűzése az, hogy választókörzetenként 400-500 aláírást gyűjtsenek össze. Ha ez összejön nekik, az további 9-10 ezer szignót jelenthet.

"Tipikus"

Az MSZP sokáig vacillált, hogyan is viszonyuljon a Momentum kezdeményezéséhez. Szavak szintjén ugyan támogatták, de tettekben, értsd gyűjtésben, ez nem mutatkozott meg. Kedden, az aláírásgyűjtés vége előtt 9 nappal azonban bejelentették a szocialisták, hogy beszállnak a kampányba: egyből 20 helyen kezdték el gyűjteni az aláírásokat. Fekete-Győr szkeptikusan erre azt mondta, hogy “tipikus”.

Azt viszont még nem tudta megmondani, hogy az MSZP beszállása lendít-e, és ha igen, akkor mennyit  az aláírásgyűjtés ügyén. Egy biztos, az MSZP-nek van egy olyan fegyvere, ami a MoMo-nak nincs: egy címlista, adatbázis a lehetséges támogatókról, ami jelentősen megkönnyítené a házról házra járó aktivisták dolgát.

Szanyi házi feladata

Annak ellenére, hogy az MSZP most beleállt az aláírásgyűjtésbe, korántsem felhőtlen a viszony a párt és a MoMo között. Amikor Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője egy hete sajtótájékoztatót tartott a Momentum standjánál, Fekete-Győr András egy köteg aláírásgyűjtő ívet nyomott a kezébe, azzal a felkiáltással, hogy nyilatkozatok helyett inkább konkrét segítségre, munkára lenne szükségük.

©

Szanyi később sértődött hangvételű közleményben reagált Fekete-Győr akciójára, de végül teljesítette a "házi feladatot", és 170 aláírást szállított le a momentumosoknak.

A Momentum Mozgalom elnökéről, Fekete-Győr Andrásról készült portrénkat az e heti HVG-ben olvashatják!