Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Választásokkal vagy új választási törvénnyel?

Válaszúthoz érkezett az Orbán-rendszer ellenzéke. Orbán márciusban beindított kampánya a kétharmados többség visszaszerzéséért április elejére kifulladt: a miniszterelnök rossz ellenfeleket választott, taktikája gyerekesnek bizonyult, és csak hazai és nemzetközi ellenzékét erősítette meg. Húsvéti üzenete már nyíltan arról szólt, hogy a rendszer konszolidálása helyett mára már a rendszer bármi áron való megmentése maradt meg mint cél. A rendszer destabilizálásában fontos szerepet játszottak a Budapest utcáit visszafoglaló fiatal demokraták. Vidám zenés megmozdulásaikkal átvették a kezdeményezést, és figyelmeztették az országot kormányzó Fiatal Demokraták Szövetségének korosodó, pocakos vezetőit, hogy lejárt a szavatosságuk. Ami legalább ilyen fontos volt: a választások központi helyre állításával új játékteret nyitottak a rendszer ellenzékének. Egy olyan teret hoztak létre, amelyen egyesíteni lehet az egy-egy ügyre koncentráló mozgalmak és a sűrű sötétben bóklászó ellenzéki politikai pártok erejét, és ahol közös célként lehet végre megfogalmazni azt, ami a legfontosabb: Orbánt és pártját ellenzékbe kell küldeni, és alaptörvényét egy, a magyarok érdekeit, és nem egy politikai párt vezető szerepét szolgáló modern, európai alkotmánnyal kell kiváltani. A kérdés csak az, hogyan lehet elérni ezt a célt: a 2018-as választások megnyerésére koncentrálva a jelenlegi választási rendszerben, vagy egy új választási rendszer kiharcolásáért harcba indulva.

Mondandóm lényege az, hogy a választások központi helyre állításával Gulyás Mártonék lényegi politikai változásokhoz nyitottak teret, de azzal, hogy a választási törvény kérdésére koncentrálnak, jelentősen csökkentik a fentebb megfogalmazott célok elérésének esélyeit. A választási törvény megváltoztatása nem szükséges feltétele Orbánék leváltásának, a Gulyásék által javasolt arányos választási rendszer nehezítheti az alkotmány megváltoztatásához szükséges többség létrejöttét, és még a Fidesz esetleges jövő évi választási veresége esetén is fennáll annak a veszélye, hogy a most javasolt választási reform a Fidesz hosszabb távú bebetonozásának lesz az eszköze. A választásokra kell koncentrálni, ezzel egyet értek, de az Orbán-rendszert és alkotmányát csak társadalmi és gazdasági céljaiban plurális, a rezsimváltás céljában egységes ellenzéknek van esélye megváltoztatni. Ha rendszerváltás a cél, akkor a Fideszt saját csapdájában, a jelenlegi választási rendszerben kell megfogni: pártlistán versengés, egy közös jelölt a körzetekben.

Azt, hogy van-e esélye a választási szisztéma megváltoztatására mozgósításnak, itt nem tárgyalom. Szerintem nem sok, de joggal mondhatnák erre ennek a stratégiának a hívei, hogy a körzetekben való egységes fellépésnek sem sokkal nagyobb. Ezek azonban olyan kérdések, amelyek kimenetei a politikai vállalkozók ügyességén és találékonyságán múlnak, és a kívülálló elemzők jobb, ha ezeknek a kérdéseknek az eldöntését rájuk hagyják. Nem ilyen azonban az a kérdés, szükséges-e a választási törvény megváltoztatása a fentebbi célok eléréséhez. Itt egyszerűbb a helyzet: a szabad és tisztességes választásokat Magyarországon elsődlegesen nem a választási törvény, és semmiképpen nem annak arányos vagy nem arányos jellege korlátozza. És ami legalább ilyen fontos: Orbán ellenzékbe küldhető ezzel a választási rendszerrel is.

Kezdjük a lényeggel: az nem érv, hogy az aránytalan választási rendszer a korábbi kétharmados törvény helyzeti előnyét kihasználó Fidesz érdekeit szolgálja, és hátrányos helyzetbe hozza az ellenzéket. Ez igaz, de ez a gyenge és összefogásra képtelen, tehetetlenkedő pártok érve. Erre nem lehet se itthon, se külföldön meggyőző támogatást szerezni. Ami viszont a választások tisztaságát és szabadságát illeti, azt elsődlegesen olyan a választási törvényeken kívül álló tényezők korlátozzák, mint a pártállam ellenőrzése a médiák és hirdetési felületek, valamint a pártok erőforrásai felett vagy a nomenklatúra intézményesítése az oktatásban, egészségügyben és a közhivatalokban.

Kétségtelen, ami az intézményi környezetet illeti, az 1990-es első szabad választásokon jobb a volt állampárt ellenzékének helyzete. Mégis az a tény, hogy az ellenzék a szavazatok több mint 90 százalékával hajtotta végre a rendszerváltást, nem a választási szisztémán múlt (az ellenzék nyert volna döntően Orbán mostani szisztémájában is), és még csak nem is csupán azon, hogy a rendszer ellenzéke tisztességesebb versenyfeltételeket harcolt ki 1989-ben. Hanem azon, hogy már 1989-ben meggyőzte a választók többségét, hogy szükséges és lehetséges a rendszerváltás, és sokféle vonzó alternatív jövőképpel tudta a választásokra mozgósítani a politikailag tagolt magyar társadalmat.

Ma elsődlegesen ez utóbbi két tényező hiányzik, a meggyőzés es jövőképek pluralitása, ezeket a választási szisztéma megváltoztatására indítandó kampány nem tudja pótolni. A választás ugyanakkor megnyerhető a mai szisztémában is, akár a körzetek túlnyomó részében, ha a pártok és mozgalmak ennek a két tényezőnek a létrehozására koncentrálják energiájukat.  Erre van esélyük: egy évvel a rendszerváltó 1990-es választások előtt az akkori állampárt nagyjából ugyanolyan szavazótáborra számíthatott, mint most a Fidesz. A szavazók többsége nem ismerte az ellenzéki pártokat, és a nem létező politikai pártoknak a közvéleménykutatások szerint jobbak voltak a szavazatszerzési esélyei, mint az akkor éppen színen lévő pártok többségének. Az akkori fiatal és nem annyira fiatal demokraták országos kampányai, demonstrációi, zenés és humoros megmozdulásai, fantasztikus poszterei és plakátjai alakították át a politikai mezőt úgy, hogy az ellenzék átütő győzelme már fél évvel a választások előtt is biztos volt.

Lehet és kell harcolni ma is az egyenlőbb választási versengést lehetővé tévő intézményekért, de ha a Fidesz ellenzékbe szorítása a cél, akkor ellenzékének nem szabad a gyenge és hátrányba hozott pártok defenzív szerepébe beleragadva az igazságosabbnak gondolt arányos választási szisztémára elfecsérelnie a most megszerzett helyzeti előnyét. Orbán, az 1989-es Grósz Károlyhoz hasonlóan defenzívába szorul. Az előd az osztályharc fokozódását és fehérterrort vizionált, és ezen az alapon próbálta meg kriminalizálni az ellenzéket és mozgósítani ellene a munkásosztály fegyveres őreit. Utódja szerint a nemzet megmaradásáért folyik a harc Fethullah Gülen, elnézést, Soros György és hazai zsoldosai ellenében. A tőle megszokott eleganciával Orbán azt is jelezte, hogy már viszketnek a nemzetvédő kereszténytenyerek. Ez azonban már ugyanaz a beszorított apparatcsik reakciója, mint az 1988-es Grósz Károlyé. Ebből a pozícióból már nem szabadna Orbánt kiengedni, ehhez viszont egyértelmű, hihető és vonzó választási lehetőséget kell adni rendszerével, és nem a választási szisztémájával szemben. Tudom, hogy a közel másfélezer menekült befogadása mint nemzethalál víziójával szemben nehezen lehet hihető alternatívát szembeállítani, de azért meg lehetne próbálni.

Melyik szisztéma növelheti Orbán alaptörvénye és ezzel együtt a Fidesz nevű párt vezető szerepének alkotmányos felváltását? A jelenlegi jobban, mint a Gulyás által javasolt arányos választási rendszer. Orbán belekényszeríthető saját csapdájába itt is. A jelenlegi szisztémában a szavazatok 45-47 százalékával alkotmányos többséget lehet szerezni. Sokkal nehezebb lenne kitörni Orbán alkotmányos csapdájából egy arányos választási rendszerben. A Fidesznek egy arányos rendszerben elég 35 százalékot szerezni ahhoz, hogy meg tudjon akadályozni bármilyen változtatást az alkotmányon vagy a választási törvényen. A jelenlegi szisztémában azonban sokkal nehezebb számára a blokkoló kisebbség szerepének elnyerése.

Végül érdemes a választási szisztémát egy tágabb időkeretben is megvizsgálni. Segítheti, vagy gátolhatja-e a Fidesz-rezsim tartós leváltását a javasolt arányos választási rendszer? A válasz erre a kérdésre az, hogy egy arányos választási rendszer talán lehetővé tenné 2018-ban a Fidesz választási vereségét, de a magyar pártrendszerben nehezen tenné lehetővé egy kormányzóképes többség kialakulását. Ha nem nyer a mai ellenzék elegendő szavazatot az alkotmány és a választási szabályok gyors megváltoztatásához, csak egy megosztott koalíciós kormány alakítható. Fennáll annak a veszélye, hogy az olasz Prodi-kormány története ismétlődik meg Magyarországon. Egy nagy nehézségek árán kivívott relatív választási győzelem után a sok kis pártból összeeszkábált kormány a legegyszerűbb kérdésekben sem tudott megegyezni, összeomlott, és újabb hét évre segítette vissza Berlusconit a hatalomba. A magyar pártrendszer átalakulása nagyon fontos cél, de a magyar választók nem várhatnak addig, amíg ez megtörténik. Ha a cél Orbán leváltása, akkor ez a mai szisztémában lehetséges és valószínűbb, mint az arányos rendszerben.

 A szerző szociológus, a Közép-európai Egyetem és a Scuola Normale Superiore tanára.