Révész Sándor
Révész Sándor

Aki nem választja el a rendszerellenességet a rendszeren belüli kritikától, annak a beszéde csakis piszkos, annak a programja csakis elmosódott és hiteltelen lehet. Vélemény.

Ért valamit, amit itt 2010 óta leromboltak, vagy nem? Ha nem, akkor ez nem is egy kártékony kormány, minek leváltani? Csak azt pusztították el, ami pusztulásra méltó. Csókoljuk a dolgos kezüket. Ha viszont ért valamit, amit 2010 óta leromboltak, ha olyan sokat ért, hogy annyira indokolt átkozni és leváltani a kormányt, ahogy az ellenzék hajtogatja, akkor miért nem kell az nekik? Akkor miért mantrázza szinte valamennyi ellenzéki párt, a neonáci Jobbiktól a Momentumon, a Párbeszéden és az LMP-n át az MSZP-ig, hogy nem akarja visszahozni a 2010 előtti világot?

Az ilyesféle harsogások közül a legkevésbé ellenszenvesebbet idézem: „Itt az ideje, hogy az ellenzék a 2010 előtti világ visszasírása helyett a 21. századi Magyarországról beszéljen” (Párbeszéd Magyarországért, vitairat, 2016).

Ha nincs mit visszasírni, nincs miről beszélni. Ha van mit visszasírni, akkor a visszasírás helyénvaló. Még senki soha, aki visszasírt, nem sírt vissza mindent. Nyilván azért, mert a világtörténelemben eddig nem fordult elő tökéletes társadalmi állapot, és aki állítja, hogy az ő kormányzása alatt majd előfordul, azt komoly ember nem veszi komolyan.

Komoly ember kritikus szellemmel él, és az elégedetlenség élteti. Nyilván nem sírja vissza, amivel elégedetlen volt, ami kritikája tárgyát képezte. Komoly ember különbséget tud tenni jobb és rosszabb között. A rosszabbhoz képest a jobbat értékeli, s ha elvész, visszasírja. Aki a visszasírással állítja szembe a kritikáját minden eddigi társadalmi állapottal szemben, az nem radikális kritikus, az nem a megalkuvás nélküli, tiszta beszéd hőse, hanem éppen ellenkezőleg. Az ködösít. Az a tiszta beszédet kerüli.

A beszéd pedig annál tisztább, minél árnyaltabb. És struktúráltabb. És igényesebb.

Röpüljünk vissza, mondjuk, a 11-12. század fordulójára, Kálmán király Magyarországára. Aki kivétel nélkül mindent helyesnek, igazságosnak és szükségszerűnek tart, ami az országban a keresztény egyházra épülő feudális királyság felépítése, a régió egészére kiterjesztett nyugati mintájú rendszer átvétele során Vajk megkeresztelésétől odáig történt a véres trónviszályokkal, megtorlásokkal, belháborúkkal, égetésekkel, vakításokkal, pogányirtással, keresztényirtással, törvényes és törvénytelen kegyetlenkedésekkel, a keresztes vitézek garázdálkodásával stb., stb. együtt, azt aligha kell komolyan vennünk. Azt pedig még kevésbé, aki úgy véli, szart sem ért az a rendszerváltás, az ország fennmaradását nem az biztosítja, ha betagolódik Európa feudális királyságai közé, mint a térség többi országa, hanem az, ha átlép egy másik rendszerbe, vissza a múltba vagy előre a jövőbe.

Aki nem tudja ma, hogy van annál jobb rendszer, mint ami akkor volt, azzal nem nagyon érdemes a magyar jövőről beszélgetni. Azzal meg pláne nem, aki úgy véli, hogy ha ő ült volna Kálmán trónusán, kiválóan bevezethette volna azt a jobb rendszert, szétválasztotta volna az egyházat és az államot, csinált volna ott egy világi polgári demokráciát, piacgazdaságot, esetleg tervgazdálkodást és szocializmust.

A rendszertagadó program lényege, hogy lehet itt és most jobb rendszert csinálni. A rendszerjavító program lényege, hogy lehet a jelenkor domináns rendszerét jobban csinálni. Az előzőhöz meg kell jeleníteni egy másik rendszert, amelyről a jelenkor példái és tendenciái alapján el lehet hitetni, hogy lehetséges, működőképes, igazságosabb, szabadabb és jobb létre vezet, mint az, amelyben a világ legfejlettebb országai működnek.

Aki nem választja el szabatosan a rendszerellenességet a rendszeren belüli kritikától, annak a beszéde csakis piszkos, annak a programja csakis elmosódott és hiteltelen lehet.

A nácikkal és a kommunistákkal nincs gond, ezek a kapitalizmus, a liberalizmus, a polgári demokrácia ádáz ellenségei, ők már bemutatták a maguk rendszerváltó képességét, tudjuk, mit várhatunk tőlük. A Nyugat-bashing, a Soros-bashing nekik áll a legjobban. A kommunista ATTAC és az ő magyarországi helytartója, Benyik Mátyás éppoly passzionátus ellensége Soros Györgynek, mint Németh Szilárd, csak valamivel tanultabb.

Vannak azonban a rendszertagadás és a rendszerjavítás között csúszkáló erők bőven. Ilyen az egész szociáldemokrácia, mely hosszú története során hál’ Istennek jól elrenegátosodott, a rendszertagadásból szépen átcsúszott a rendszerjavításba, ilyenek a rendszerkonformmá komolyodott zöld pártok, például a német, amely mindenféle koalícióban tudja a nagy burzsoá pártokkal menedzselni a kapitalizmust. Szociálisabbá, zöldebbé, élhetőbbé és fenntarthatóbbá, vagyis erősebbé tették a rendszert, melyet tagadtak. A választásokat éppoly abszurd és irreális, mint amilyen népszerű programmal megnyerő Aléxisz Ciprasz, szépen bebizonyította, hogy csak abban a keretben van élet, melyből kitörést ígért. A kereten kívül a semmi van.

Szemüveggel javíthatjuk a látást, a szem kiszúrásával pedig megszüntethetjük. Nagyjából ez a különbség a piacgazdaság (a kapitalizmus) korrekciója és felszámolása között.

A 2010 előtti öt ciklusban kormány tőlem sok jó szót nem kapott, rosszat annál többet. Kiváltképp Gyurcsány Ferenc, aki éppenséggel kilóg az ellenzéki-kormánypárti antikapitalista konszenzusból.

Magyarországon 2010 előtt kezdeti formában és gyarló minőségben polgári demokrácia és liberális kapitalizmus volt, nyugati típusú társadalmi-gazdasági rendszer működött. Ennek az a legerősebb bizonyítéka, hogy a 2010 előtt világ tagadásába mossák bele a nyugati típusú liberális rendszer tagadását, kormányon is, ellenzékben is. Az ellenzék nagyobb része együtt halad a kormányhatalommal a tagadásban. Tagadja a rendszerváltást, vagyis a rendszert, mely a rendszerváltás után kialakult. Ugyanakkor számon kéri a kormányon mindazt, amit a rendszerváltásnak köszönhetünk. A szabadságjogokat, a parlamentáris demokráciát, a szabad sajtót, a jogállamiságot, a fékeket és ellensúlyokat, a független intézményeket, a tisztességes választásokat stb. Mindez ugyanis 2010 előtt annyira létezett, amennyire azóta lerombolták. Illetve nem annyira, hanem nagyobb mértékben, mert teljesen és minden részében még máig sem tudták elpusztítani.

Mintha összeférne mindezek követelése a kapitalizmus tagadásával. Mintha uralkodhatna az állam, vagyis a politikai hatalom a gazdaságban úgy, hogy ne uralkodjon polgárai élete fölött. Mintha találkozott volna bárki, bárhol ezen értékekkel ott, ahol nincs magántulajdonon alapuló piacgazdaság, vagyis kapitalizmus. Hiszen mindezek az értékek a polgárok szuverenitását szolgálják és az államot korlátozzák.

Nem véletlen, hogy ezek a rendszer(váltás)tagadó ellenzéki programok egyáltalán nem tartalmaznak semmilyen gazdaságpolitikai stratégiát, mely a 2010 előtti rendszerétől is meg a mostani rezsimétől is markánsan különbözne.

Sok minden van ezekben a programokban, alles was gut und teuer, csak alap nincs alattuk.