Vizsgálták (pdf) egyebek mellett a diákok – elsősorban az általános és középiskolások, de olykor az óvodások és a felsőoktatásban tanulók – társadalmi, gazdasági hátterét, a területre érkező pénzügyi ráfordításokat és az emberi erőforrást, azaz a tanári kart. Azt is megnézték, mennyire férnek hozzá az oktatáshoz a gyerekek, és mekkora körükben a lemorzsolódás, illetve hogy mennyire eredményes a magyar oktatási rendszer.

Szinte esélytelen, aki tanulatlan családból jön

A kötet egyik súlyos megállapítása, hogy Magyarországon nemzetközi összehasonlításban – azaz az OECD PISA-felmérésében szereplő országokat is vizsgálva – az egyes társadalmi csoportok közti különbségek nagyon nagyok. Annak ellenére, hogy az iskola alapvető feladata lenne, hogy segítsen a gyerekeknek ledolgozni az otthonról hozott hátrányokat (a szegénységet, az alulképzett család jelentette hátrányt), a kutatók azt írják:

Ki lehet jelenteni, hogy a magyar oktatási rendszer esélyegyenlőtlensége az OECD-országok körében kiemelkedően magas.

Például 2015-ben szövegértés területén egy magasabb végzettségű magyar anya gyermeke majdnem 100 ponttal jobb eredményt ért el, mint egy alacsonyabb végzettségűé. Ez majdnem a duplája az OECD-átlagnak. Magyarországnál 2015-ben csak Szlovákiában volt ennél nagyobb az egyenlőtlenség.

A halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) gyerekek helyzetét is vizsgálva megállapították, hogy minden évfolyamon sokkal rosszabb teljesítményt nyújtottak a nem HHH-s társaiknál. "Ez a különbség olyan nagy, hogy a 10. évfolyamos HHH tanulók rosszabbul teljesítenek, mint a 6. évfolyamos nem HHH tanulók."

A lemorzsolódás mértéke is jelentős. Bár a kormány az Európa 2020 stratégia keretében vállalta, hogy a korai iskolaelhagyók arányát 10 százalék alá csökkenti, az adatok az mutatják, hogy ez a mutató 2011 óta nemhogy nem csökken, de növekszik. "2016-ban a nők között 11,8 százalék, a férfiak között 13 százalék volt korai iskolaelhagyó, a két nemre együtt számolva pedig 12,5 százalék volt az arány."

A területi különbségek is jelentősek: Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében 20 százalék feletti az arány, míg Győr-Moson-Sopron és Csongrád megyében 5 százalék körül alakul.

Még mindig keveset kapnak a tanárok

A pedagógus-életpályamodell 2013-as bevezetése és a tanárok béremelése, valamint az egy diákra jutó közkiadások emelkedése nyomán a korábbiaknál jóval több pénz került az addig kivéreztetett oktatásba.

Az adatok azonban azt mutatják, hogy hiába juttatott egyre több pénzt a területre a kormány, az európai országok összességét tekintve az iskolai kiadások GDP-hez viszonyított aránya Magyarországon meglehetősen alacsony volt 2014-ben, csak Csehország, Szlovákia és Litvánia költött kevesebbet az iskolai oktatásra. Míg az európai országok átlagosan a GDP több mint három és fél százalékát fordították 2014-ben az alap- és középfokú oktatásra, Magyarországon csak 2,83-at.

A pedagógusok béremelése is csak arra volt elég, hogy kicsit felzárkózzanak: a főiskolai végzettségű tanárok a főiskolai végzettségű más foglalkozásúak keresetének 81, az egyetemi végzettségű tanárok az egyetemi végzettségű más foglalkozásúak keresetének 63 százalékát vihetik haza.

Öregszik a tanári kar

A tanári kar elöregedésével kapcsolatban is rátenyerelnek a vészcsengőre a szerzők. Mint írják 2003 és 2016 között átlagosan egyre idősebb pedagógusokat foglalkoztatott a közoktatási rendszer. Ebben az időszakban 15-ről 6 százalékra zuhant a 30 évesnél fiatalabb, azaz pályakezdő tanárok aránya, a 30-39 éves korcsoportba tartozóké pedig 28-ról 21-re. Jelentősen, 20-ról 34 százalékra emelkedett ugyanakkor az 50-59 év közöttiek, illetve 3-ról 7-re a 60 év fölöttiek aránya.

Pályakezdők szinte már nem is mennek tanítani a középiskolákba: arányuk a 2003-as 2 százalékról tavalyelőttig fél százalék alá csökkent.

Lesz-e esély a továbbtanulásra?

2010 és 2017 között – olvasható a kötetben – csökkent a szakgimnáziumokba jelentkezők aránya, tavaly pedig, először az elmúlt két évtizedben, többen akarták gimnáziumban folytatni a tanulmányaikat, mint szakgimnáziumban. Ennek nyomán azonban a gimik eljutottak kapacitásuk korlátjáig, így a későbbiekben hiába jelentkeznének oda egyre többen, nem tudnak majd nekik helyet biztosítani.

A kötet bemutatóján elhangzott, hogy bár gyakran hallani, hogy nem kell érettségi, mert a szakközépiskolai képzés jól hasznosul a munkaerőpiacon, a valóságban az érettségivel rendelkező 35 év alatti fiatalok közel a dupláját keresik annak, amennyit egy – az érettségivel nem egyenértékű – középfokú végzettséget szerzett fiatal vihet haza. Az olló még tágabbra nyílik a főiskolai és egyetemi végzettséget vizsgálva: egy mesterdiplomás fiatalnak akár ötször akkora lehet a fizetése, mint egy érettségizettnek.

Hiába éri meg sokkal jobban diplomát szerezni, két év múlva jelentősen, akár a felére is visszaeshet a felsőoktatásba bekerülők száma. Ennek oka az, hogy egy új szabályozás szerint 2020-tól csak azok mehetnek főiskolára vagy egyetemre, akiknek legalább B2-es típusú nyelvvizsgájuk van. 2016-ban ennek a követelménynek csak az összes jelentkező 44 százaléka felelt meg. Ráadásul óriási eltérés van a nyelvvizsgázottak arányában azt vizsgálva, hogy milyen típusú középiskolába járnak: a felsőoktatásba jelentkezés évében a gimnáziumban érettségizettek 54 százaléka, a szakgimnáziumban végzetteknek azonban csak negyede tette le a nyelvvizsgát.