szerző:
hvg.hu

Csaknem 10 ezer megosztásnál jár a diszlexiás és diszgráfiás Simon Dániel Facebook posztja, aki a minap vette át a diplomáját, és köszönetet mondott az őt gúnyoló tanároknak is.

Simon Dániel a Facebook oldalán azt írta, különösen nagy élmény volt diszlexiával és diszgráfiával együtt élő hallgatóként megszerezni a diplomáját. A bejegyzésben köszönetet mondott a családjának és barátainak, majd jöttek a tanárok, kicsit rendhagyó módon:

"Köszönöm általános iskolai környezetismeret tanáromnak aki soha nem hitt bennem, ezzel elindítva a pályán. Köszönöm azoknak középiskolai tanáraimnak is akik kinevettek és megszégyenítettek, "soha nem leszek arra képes mint más diákok". Ezzel is szeretnék üzenni minden Saját Nevelési Igénnyel élő társamnak és családtagjaihoz."

Szerinte egyes tanárok, szülők azt hiszik, a diszes gyerekek ténylegesen idióták, és az agyuk nem képes felfogni azt, amit egy átlagos diáké. Ez nagyon távol áll a valóságtól:

"Az SNI-s gyerekek nem degeneráltak, nem retardáltak, csak sajátos a tanulási igényük. Egyetemen már csak egy hallgató leszünk, olyan mint mindenki más. Sokszor el is felejtettem, hogy diszes vagyok. Ezáltal is mindenkit bíztatva a továbbtanulásra. Kitartást!"

Simon Dániel történetét az Abcúg írta meg. A cikk szerint a fiúnál másodikos korában diagnosztizálták a diszgráfiát és diszlexiát. Az általános iskolában még segítettek neki - egy tanár vágta csak a fejéhez, hogy nem lesz belőle semmi, de ő másban sem hitt -, az egyik szegedi hatosztályos elitgimnáziumban viszont már úgy érezte, sok tanár nehezítette a dolgát, alig kapta meg az amúgy járó könnyítéseket. Volt olyan óra, amikor négy egyest kapott - azon az elven, hogy az egyesért is meg kell dolgozni, a tanár kettesével osztogatta azokat -, máskor az egész osztály előtt gúnyolták ki.

Az osztályközösség nagyon jó volt, nem nevettek a gúnyolódó tanárral - mesélte. A bukást sikerült elkerülnie, de a sok kettes ijesztővé tette az érettségit, ahol azonban négyesnél rosszabb jegyet nem is kapott. Ez részben annak köszönhető, hogy nagyon erős volt az iskola, így az ottani kettes máshol simán hármas-négyes lett volna, másrészt magyarból, történelemből és angolból csak szóbeliznie kellett - két-két tételt húzva -, úgy viszont kiteljesedett.

"Töriből 89 százalékot kaptam, pedig korábban nem is volt hármasnál jobb jegyem."

Azt mondja, segített az is, hogy érettségi előtt 1-2 évvel erősen érdeklődni kezdett a földrajz iránt, tudatosult benne, hogy a

"sok kudarc ellenére nem szabad elutasítani a tanulást."

Az utolsó évben már biztos volt a továbbtanulásban. A Szegedi Tudományegyetem földrajz szakára jelentkezett, simán felvették. Oda nagyon szeretett bejárni, elfogadónak érezte a környezetet. A könnyítéseket nem akarta kihasználni, arra gondolt, a munkaerőpiacon sem lesz kibúvó. Kiderült, viszonylag sok diszlexiás kerül be az egyetemre, de a legtöbben nem tudják elvégezni azt.

Az államvizsgára kétszer annyi idő - egy hónap - alatt készült fel, mint a többiek, nyelvvizsga nélkül külön engedéllyel kaphatott csak diplomát. A korábbi tanáraira már nem haragszik, csak nem érti, miért kell cikizni, kirekeszteni őket.

A posztja óta aggódó szülők százai kérik tanácsát, mihez kezdjenek sajátos nevelési igényű gyerekükkel. A levelek szerint hasonlót tapasztal mindenki: a tanárok egy része nem képes kezelni a problémát, inkább fogyatékosnak tekinti a gyereket, holott egyszerűen több időre van szükség a tanuláshoz.

“Közhelyesen hangzik, de mindenkinek elmondom, hogy ne adják fel, küzdjenek, és tűzzenek ki célokat maguk elé. Nekem is akkor lett könnyebb, amikor végre elhatároztam, hogy a földrajzzal szeretnék foglalkozni. Ha az ember tudja, mi felé halad, sokkal könnyebben veszi az akadályokat”.

Azt mondja, ő is sok kudarcon és megpróbáltatáson átesett, mire egyáltalán a továbbtanuláson kezdett volna gondolkodni, alig kapott pozitív visszaigazolást.

"Nem mondták, hogy ‘ez igen, ügyes vagy, gratulálok’, inkább kegyelemketteseket adtak."

Diploma után továbbtanul, egy öthónapos programozói képzést nézett ki. Geoinformatikát végzett, a mellé ez jól passzol, ráadásul neki való, mert csak logikus szabályrendszereket kell megtanulni. A szakmájában dolgoznak, de közben segítene sajátos nevelési igényű gyerekeknek is.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!