A sárgászöld hab veseproblémára, a fekete nehézfémre, a fehér allergiára utalhat egy méregtelenítés céljából készült lábfürdő vízében. Megállapítható-e egyetlen kémiai reagens alapján a betegség fajtája? Talpon át távozhatnak-e a szervezet salakanyagai? Nem átveréssel van-e dolgunk? Kamugyanúnkat a gyakorlatban igazoltuk.

Csapvíz elektrolízise láb nélkül
Sejtmegújító hatása van, fiatalít, fokozza az oxigén termelődést, használatával a talpon át, a bőrön keresztül távoznak a salakanyagok,  a „lábvíz” színéből megállapítható milyen betegségben szenvedünk – ilyen és ehhez hasonló hívószavakkal veszik rá a kezelésre hiszékeny  kuncsaftjaikat egyes kozmetikusok és természetgyógyászok. Akinek felkeltik az érdeklődését, azt arról sem nehéz meggyőzni, hogy jobban jár a tíz alkalomra szóló bérlettel, mintha alkalmanként fizetne 2000-2500 forintot. A jótékony hatás már az első alkalom után érződik, amit a szakmabéliek empirikus úton szerzett tapasztalatai bizonyítanak – állítják a szolgáltatók.

„Ha sárgászöld színű a távozó salakanyag, akkor veseproblémával küzd a páciens. A feketefoltos elszíneződés nehézfémekre vagy túl sok gyümölcsre, a fehér hab allergiára vagy a nyirokrendszer méreganyagaira utal” – nyilatkozta másfél évvel ezelőtt a Vasárnap Reggelnek Sárközi Gyöngyi, a Monavita szalon kozmetikusa, aki hetente többször saját maga is használja ezt a berendezést. Mi is szerettük volna megtudni tőle, milyen betegségben szenvedhetünk, azonban lapzártánkig nem sikerült időpontot egyeztetnünk az elfoglalt szakemberrel.

Beértük egy másik interneten hirdető vállalkozóval, aki fittséget, testi-lelki megtisztulást, toxikus anyagok miatti fájdalmak, egyéb tünetek csökkentését ígéri a kezelésekért cserébe. „Van bármilyen mágneses tárgy, mobiltelefon, ami zavarhatja a gép működését?” – érdeklődik vállalkozónk XIII. kerületi garzonjában a hvg.hu rangrejtve tudakozódó riporterétől. „A rendszer elektromágneses elv alapján működik: ha az elektromágneses mezők kiegyensúlyozottak, szervezetünk a természetes funkcióit hatékonyabban tudják ösztönözni. Ezért a gép, a szervezet bioenergetikai mezőit egyensúlyozza ki, amely serkenti a méregtelenítési folyamatot” – magyarázza a szakember néhány perccel később, miért kell elrejteni a mobiltelefont, amíg lábunk a vízzel teli lavorban van, közepén egy földeletlen elektródával.

Miközben éppen a végzetes áramütés rémét próbáljuk magunktól elhessegetni, a szakember csuklónkra szorít  egy gumikarkötőt, ami állítólag arra szolgál, hogy az asztalon található gép érzékelje a rezgéseinket. Ötpercenként csipog egyet, így jelezve, mikor talál pozitív, illetve negatív töltésű iont szervezetünkben. Pozitív töltésűek például a méreganyagok, amelyeket negatív töltésű ionokkal lehet semlegesíteni, ebben az állapotban ugyanis jobban oldódnak és könnyebben távoznak a szervezetből – fordítja le a "laikusok nyelvére" a gumikarkötőből lett csipogás önmagán túlmutató jelentőségét.

Feltételezésünket, hogy egy ilyen összetett feladatra képes eszköz bizonyára orvosi műszer, határozott cáfolat következik: ez nem gyógyászati segédeszköz, hanem wellnessgép, ami kizárólag csapvízzel és konyhasóval működik. „Nehogy megpróbáljon desztilált vizet tölteni bele, mert az nem vezeti az áramot” – így a figyelemfelhívás. „S mielőtt még megkérdezné – tette hozzá sietve - a víz színéből az égadta világon semmilyen betegségre nem lehet következtetni”. Megdöbbenésünket már leplezni sem tudjuk. Nincs két és félmillió forint arra, hogy analizáltassa a vizet egy laboratóriumban, azért - indokolja emberünk.

Csalódottságunkat látva biztosított arról, nem fogunk elégedetlenül távozni, mivel a víz színe azért így-vagy úgy, de mindenképp árulkodó. Pár perccel azután, hogy kiparancsolta lábunkat a lavorból, a víz pedig leülepedett – ami szintén elengedhetetlennek bizonyult a diagnózis felállításához – elkezdte sorolni milyen méreganyagok és  a szervezet mely részéből távoztak a vízbe, a bőrön keresztül.

Látja, s közben mutatta az ujjával is: a fekete, ami a víz alján leülepedett, az nehézfémre utal. Ez utalhat az általunk naponta belélegzett töméntelen kipufogógázra. Kicsit feljebb a barna, ami alig látszik a feketétől, az nagy valószínűséggel a májunkból távozott. Hogy pontosan mi is távozott, arra ugyan szakértőnk nem tudott felelni, de egy-két perces hatásszünet után a zöld színnel folytatta, ami szerinte egy elég gyakori problémát, a rossz emésztést jelzi. Frappáns magyarázattal szolgált arra is, miért pont ezek a színek utalnak ezekre a méreganyagokra: „egy svájci mérnök, Richards, a vezetéknevére most nem emlékszem, felállított egy egész színskálát a több ezer kísérlet alapján, amit a készülék hatékonyságának igazolására végzett.”

A kezelés végén pedig egy káprázatos számítási feladattal próbált kolléganőnk „jobbik eszére” hatni, vagyis bebizonyítani, miért érné meg jobban megvásárolni  a méregtelenítő készüléket potom 87 ezer forintért, ahelyett, hogy bérletet váltana.

Amennyiben  csupán az árát nézzük valóban nem drága a piacon kapható hasonló teljesítményű készülékekhez képest, amelyek közül némelyik akár félmillió forintba kerül. A különbség azonban állítólag "jelentős" az olcsóbb és a drága gép között, már ami a "hatékonyságukat" illeti.

Masinája és vize válogatja (Oldaltörés)

Méregtelenítés desztillált vízzel
„Egyáltalán nem mindegy, hogy orvos végzi-e a méregtelenítést orvosi műszerrel, vagy laikus csinálja ugyanazt egy háztartási géppel, aminek méregtelenítő hatást tulajdonít” - hívja fel a figyelmet dr. László Mária belgyógyász, aki szlovén gyártmányú orvosi műszerét már két éve rendszeresen alkalmazza méregtelenítő eszközként. Szerinte egyáltalán nem véletlen, hogy a hatályos természetgyógyászati rendelet is előírja, hogy a méregtelenítés olyan természetgyógyászati terápiás módszer, amelyet  kizárólag orvos végezhet.

A Situla Adetox 3500 Medical-t a szegedi balneológiai konferencián mutatta be 2005-ben a szlovén gyártó Situla Nova. Az orvosnő ezután vette meg a készüléket, és sötét látóterű mikroszkópos élővércsepp-analízissel, vércukorszint-méréssel meg a víz vegyi analízisével követi a kezelés eredményességét. Több - Aqua Detox vagy SPA név alatt futó – készülék leírásában szerepel, hogy a kezelés hatására a bőrön keresztül távoznak a vérrögök, paraziták, élesztő, gombák vagy nehézfémszemcsék. Ez a belgyógyász szerint azonban a vásárló megtévesztése.

Féléve sincs, hogy a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa fogyasztók megtévesztése miatt 10 millió forintra bírságolt egy pécsi céget. A Manufaktúra Bt. úgy hirdette SPA méregtelenítő rendszerét, hogy az bizonyítottan sejtmegújító, fiatalító hatású, fokozza az oxigén termelődést, a legjobb antioxidáns,  és közben nem tudta papírokkal igazolni a készüléknek tulajdonított jótékony hatásokat. Ezzel a cég a gyógyhatás hamis látszatát keltette – áll a GVH határozatában. Márciusban az OTI felfüggesztette a termékek forgalmazását, és arra utasította a vállalkozást, hogy szeptember 20-áig prezentálja az előírt megfelelőség-értékelési eljárást és a műszaki dossziét. A Manufaktúra Bt. időközben azonban beszüntette a masina gyártását és forgalmazását.

Mint a hvg.hu Köves György ügyvezetőtől megtudta, a Manufaktúra fellebbezett a határozat ellen, kérte a verenyfelügyeleti eljárás megszüntetését, illetve a bírság kiszabásának mellőzését. A bt.  várhatóan év végére megszerzi a szükséges papírokat a méregtelenítő készülék orvosi műszerré nyilvánításához – tette hozzá Köves. Az engedélyeztetési folyamat, mint mondta, nem Magyarországon zajlik, mert szerinte a hivatalok túlbürokratizáltak, egyedül az engedélyekről szóló papírok számítanak, észérvekkel  pedig senki nem győzhető meg itthon. „Hiába csatoltuk az orvostechnikai eszközök minősítéssel rendelkező a szlovén Aqua Detox (azóta már Situla Detox) és a SPA méregtelenítő készülék fizikai és elektronikai működésének összehasonlításáról szóló villamosmérnöki szakvéleményt, amely szerint a két összehasonlított készülék működési elve és műszaki paraméterei megegyeznek, és csak a gépek külleme tér el egymástól. Hiába bizonyítottuk gyakorlatilag, hogy a gép valamennyi olyan gyógyhatással rendelkezik, mint az Aqua-Detox" – állítja Köves.

Az orvosi műszerrel végzett méregtelenítési folyamat László doktornő tolmácsolásában a következő: „az eszköz közepére helyezett elektróda felszínén lezajlik a víz elektrolízise, vagyis a keletkező hidrogén és oxigén ionok reakcióba lépnek a vízben levő vegyi anyagokkal. A keletkezett végtermékek pedig elszínezik a vizet. Ha desztillált víz elektrolízise megtörténik, a víz színe olyan lesz, mint a fehér bor, mivel csak azt a kevés vegyi anyagot tartalmazza ami a hozzáadott sóban volt. Ha ezután megtörténik a kezelés, akkor az elszíneződés kizárólag azoktól az anyagoktól származik, amelyek a bőrön keresztül távoztak el a szervezetből. Nem ugyanez a helyzet csapvíz használatakor, mivel annak elektrolízisekor a vízben oldott vegyi anyagok mennyiségétől és milyenségétől függ az elszíneződés. Minél több vegyszert tartalmaz, annál sűrűbb lesz az oldat. Ez nagyban befolyásolja a látványt.

A víz színe alapján nem lehet következtetni a vegyi összetételére, és az esetleges kóros állapotra sem. Több  készülék leírásában azonban csak a csapvizet javasolják kezelésre, a desztilláltat nem, ennek az az oka, hogy a csapvízzel végzett processzus látványa hatásosabb.

hvg.hu Tech

A 25 legnépszerűbb internetes átverés

A klasszikus kacsa internetes változatai a szívszaggató történetekkel pénzért kilincselő, kismacskák befőttesüvegben tárolása ellen tiltakozó, "vírusfertőzésre" figyelmeztető e-mailek, ügyes kezű fotómanipulátorok által világhírűvé tett felvételek, földönkívüliek boncolását taglaló, "jól értesült" történetek. Összeállításunkban bemutatjuk a 25 legismertebb nemzetközi, valamint néhány népszerűbb magyar hoaxot.

Kulcsár Hajnal (hvg.hu) Plázs

Milyen veszélyeket rejtenek a kozmetikumok?

Csak keveseknek nincs gondjuk a bőrükkel. A többség akár ronthatja is a helyzetet, ha nem megfelelő kozmetikumot használ. Vajon egyéni hajlamtól vagy a termékek összetevőitől függ, hogy ártalmas-e egy arckrém, testápoló vagy parfüm? A bőrgyógyászt, a kozmetikust és az allergológust kérdeztük.