Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az ingatlankezelő cég 100 milliós alaptőkével alakult, egyedüli tulajdonosa Nyerges, az ügyvezető igazgató pedig Lévai Anikónak az unokaöccse.
Nem tétlenkedik mostanság Nyerges Zsolt, az üzletember, akinek korábban Simicska Lajos minden üzleti érdekeltségét eladta. A 24.hu azt írja, a szolnoki ügyvéd A4B Management Ingatlankezelő Zrt. néven ingatlankezelő céget alapított. A kft. 100 millió forintos alaptőkével alakult. Az egyedüli tulajdonos maga Nyerges, ám ami ennél is érdekesebb, hogy az ügyvezető igazgatói posztot Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak az unokaöccse, Szeghalmi Márk Ádám kapta.
Szeghalmi vezette korábban a Cider Alma nevű élelmiszer- és konzervkereskedő cég egyik leányvállalatát. A Cider Alma a fénysebességgel növekvő cégek közé tartozott. Az utolsó, cégbíróságnak leadott mérlegében, 2015-ben 3,7 milliárd forint összes tartozást tüntetett fel, de ez volt a 2009-ben alapított társaság csúcséve is egyben, árbevétele meghaladta a 4,3 milliárd forintot. Az azt megelőző évben félmilliárd forint volt a forgalma, 2012-ben pedig még csak 10 ezer forintot vallott be a cég.
A Cider Alma Kft.-nek korábban 3,2 milliárd forintos tartozása volt az állami tulajdonú MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. felé. Az adósságot végül a felcsúti polgármesterhez, Orbán Viktor barátjához, Mészáros Lőrinchez közeli cég egyenlítette ki.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.