Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ez akár 2600 dolgozót is érinthet.
Bejelentették a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékukat a Duna Furnance Dunai Vasmű Kft. és a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. felszámolóbiztosai – derült ki egy, a dolgozóknak küldött levélből, amely a HVG birtokába került.
Mint írták, az erre vonatkozó tárgyalásokat az írásos tájékoztató átadása után legalább hét nappal kezdik meg. A tárgyalási kötelezettség a megállapodás megkötéséig, ennek hiányában legalább a tárgyalás megkezdését követő tizennégy napig áll fenn – tették hozzá.
A Portfolio úgy tudja, a csoportos létszámleépítés 2600 dolgozót is érinthet.
A múlt héten írtuk meg, hogy a felszámolók részvételi felhívásokban keresnek vevőt a két cég egyes üzletrészeinek megvásárlására. A felhívás csak annak felmérésére szolgál, hogy egyáltalán akadna-e vevőjelölt a volt Dunaferr megvásárlására.
Az ajánlatokat április 25-éig várják, a két cégért együtt összesen 1,67 millió euró (680 millió forint) részvételi biztosíték leszurkolásával.
A pályázat hasonló a 2023-ashoz – annak folyományaképp az indiai–brit Liberty Steel vásárolhatta meg a felszámolásra jutott Dunaferr életképes egységeiből és több mint háromezer dolgozójából alakított új vállalatokat. A vevő vállalta a halaszthatatlan, több tízmilliárdos környezetvédelmi intézkedéseket, a munkaerő megtartását, az acélgyártás folytatását, illetve a folyamat százmilliárdos beruházást igénylő zöldítését, elektromos ívkohók beszerzését 2027-ig. Ehelyett szinte azonnal fizetési gondok, időszakos, majd végleges leállás, a dolgozók állásidőre küldése következett.
A kormány a jogszabályokat is alaposan meghajlítgatta, hogy kedvezzen a Libertynek, ám a Dunaferr-utódcégek 2024 novemberében ismét felszámolás alá kerültek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.