Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
A Magyar Nemzeti Galériánál (MNG) magasabban jegyzett helyre nem kerülhetett volna a szombathelyi Irokéz Gyűjtemény. Sokan vitatják, jogos-e, hogy most ott látható. Mindenesetre innentől kezdve a nemzeti kulturális kánon része, s nem mellékesen jócskán felértékelődik. A belőle készült kiállítás pedig sokat elmond Magyarország elmúlt húsz évéről. A gyűjtővel, Pados Gáborral Budapesten, az acb galériában beszélgettünk.
Írószer-kereskedelmi boltjaival alapozta meg vagyonát. Társával, Pajor Zsolttal a rendszerváltás körüli időktől kezdve Szombathelyről építették fel a kereskedelmi hálózatot, az Írókéz nevű papír-, írószer- és irodaszer-forgalmazó kft.-t. Ma már Pados nem vesz részt közvetlenül a napi üzleti teendőkben. Idejét a gyűjtésnek, az Irokéz Gyűjtemény kezelésének szenteli. Szombathelyen nonprofit galériát (Irokéz), Budapesten kereskedelmi galériát működtet (acb galéria). A gyűjtést Pajorral együtt a rendszerváltás körül kezdték, először olyan művekkel, amelyeket művészbarátaiknak adott kölcsönök fejében kaptak. Pados Gábor jó ideje már tudatos vásárló: a kollekció az egyik legkomolyabb a közelmúlt magyar művészetéből. Az MNG-ben most Az idő legújabb cáfolata, 1998-2008 címmel látható kiállítás a kollekcióból február 1-ig.
hvg.hu: Hogy kerülnek önök az MNG-be? Pados Gábor
Pados Gábor: A Műcsarnokban 2001-ben már bemutattuk a gyűjteményt. Aztán 2006 óta gondolkodtunk, hogy tudnánk a gyűjtemény bővülését, illetve új irányait láthatóvá tenni, hiszen ez egy szombathelyi gyűjtemény, s van ugyan weboldala, de a művek nagy része nem hozzáférhető a közönségnek. Megkerestük a nagy budapesti kortárs művészeti intézményeket és végül az MNG fogadta be az anyagot.
hvg.hu: Nem azért, mert az MNG kortárs területen saját ötlettel nemigen képes előállni? Önmaga is kezdeményezhetne kortárs kiállításokat.
P.G.: Nem feladatom és nem is hiszem, hogy rászorulna, de meg kell védenem az MNG-t és az ott dolgozókat. Ahogy hozzáálltak ehhez az anyaghoz, ahogy Százados László kurátor éles szemmel válogatott, új értelmezést adva a műveknek, arról csak jót tudok mondani.
hvg.hu: Ha én gyűjtő volnék, én is azt szeretném, ott állítsák ki az anyagomat, hadd értékelődjön fel.
P.G.: Inkább az idő dönti el egy műről, hogy jó-e vagy rossz, értékes vagy értéktelen. A pillanatnyi ára pedig csak ideig-óráig érdekes vagy érvényes. A miénk nem kereskedelmi célú gyűjtemény, nem befektetési céllal kezdtük és ma sem így vásárolunk. Nem is adtunk el még semmit ebből a gyűjteményből. Ha valaha el fogunk adni valamit, csak azért tesszük, hogy műveket vásároljunk belőle.
|
P.G.: Amit megveszünk egy kiállításról vagy műteremből, az sokszor a raktárba kerül. Nagyon sok művet egyszerűen nem láttam eddig elégszer. Mondjuk Tarr Hajnalka 1400 darab apró gipszbárányát nem tudjuk installálni sehol. Legfeljebb a fotókat láthatom. Van olyan mű, amit már tíz éve ki sem csomagoltam. Nagyon furcsa volt látni ezeket, meg azokat is, amelyekkel még a kilencvenes évek legelején indult a gyűjtés. A sokat emlegetett baráti kölcsönök fejében kapott műtárgyakra gondolok. Egész másképp viselkedtek ezek a művek a Galériában, egy múzeumi közegben, vagy ha úgy tetszik, a volt Munkásmozgalmi Múzeum terében.
hvg.hu: Az ön gyűjtői tevékenysége a rendszerváltás körüli művészeti mozgásokkal együtt indult. Az Újlak Csoport művészeivel barátságban is volt, járt a kiállításaikra, akcióikra. Mi fogta meg ebben a szellemi közegben?
P.G.: Arra nem emlékszem, mikor volt az első alkalom, hogy elmentem egy művészeti eseményre. Lehet, hogy már aznap este elfelejtettem, elég kemény bulik voltak olykor. 1989-90-ben, a rendszerváltás körül komoly eufória volt, s ez adott lüktetést ennek a korszaknak. A szó szoros értelmében underground színtér volt, olykor illegális, foglalt helyszíneken tartott eseményekkel. Volt, hogy a rendőrség vetett véget ezeknek, a régi rendszerben megszokott reflexeik még működtek. Az akkor születő új művészet nagyon szabad volt. Ez a legfontosabb fogalom; a szabadság, amelyet abban a közegben tapasztaltam. A gyerekkori barátaim és az újabb barátságaim is ehhez a körhöz kötnek. Dolgoztam 17-18 évet az üzleti világban, és soha nem leltem benne igaz barátokra. Valószínűleg nem voltam a helyemen. Az Újlak Csoport estjei, az akkori mozgások szellemi élményt jelentettek. Képzőművészet és zene összeértek; nekem ez utóbbi is nagyon fontos, a nyolcvanas évektől gyűjtök lemezeket, igen komoly anyagom van például drum and bass-ből. És persze itt a szórakozóhelyek, az éjszakai élet helyszínei is fontosak voltak, a bulizás, a szoros együttlét ugyanúgy része volt ennek az időnek.
Kinyomtatom
Elküldöm
