A BBC World Service és a British Council közös pályázatát kétévente hirdetik meg két kategóriában: angol anyanyelvű-, illetve az angolt idegen nyelvként használó szerzők számára. A résztvevőktől 60 perces, legfeljebb hatszereplős drámákat várnak.
A Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem - amelynek jelenleg hallgatója a fiatal író - keddi közleménye szerint több mint ezer pályamunka érkezett, ezek egynegyede Európából. Az erdélyi író darabjának főszereplője egy londoni elmegyógyintézetben meséli el emlékeit a rendszerváltás előtti és utáni Romániáról.
Székely Csaba a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem angol-magyar szakán végzett, 2004-ben publikálta Írók a ketrecben című irodalmi paródiákat tartalmazó kötetét. Négy évig dolgozott A Hét című lapnál, jelenleg az Erdély FM rádiónál szerkesztő és műsorvezető. A szerző nem zárja ki a magyar nyelvű változat megírásának a lehetőségét, amennyiben érdeklődés mutatkozik a hangjáték otthoni közlésére, bemutatására.
Erdélyi magyar író nyerte a BBC rádiójáték-pályázatát
Székely Csaba marosvásárhelyi fiatal író nyerte meg a BBC brit közszolgálati médium nemzetközi rádiójáték pályázatának legjobb európai drámáért járó díját a Do You Like Banana, Comrades? (Ízlik a banán, elvtársak?) című művével.
Utolsó vagyonnyilatkozata szerint Orbán Viktor a bő 7 milliós havi fizetése mellett sem tudott sokat félretenni
Magyar Péter visszafizetett 9,2 millió forintnyi tartozást
„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy család nélkül felnövő gyerek, szexuális bűnözőknél, vagy Magyarországon egy egyszülős vagy meleg párnál?
Még a megszavazása előtt hozzányúlt a Tisza a vagyonkezelő alapítványok megszüntetését célzó Alaptörvény-módosításhoz
Al Di Meola a HVG-nek: Azért kommenteltem Viktor posztjai alá, mert ismerem őt
Kifütyülték Donald Trumpot egy kosármeccsen New Yorkban – videó
Az amerikai elnököt megmutatták az óriáskivetítőn, ez nem tetszett a közönség egy részének.