Szörényi Levente és Bródy János az elmúlt évtizedekben más és más utat jártak be mind zeneileg mind gondolkodásban. A végén mégis ugyanoda jutottak: ne sajátíthassa ki magának egyik oldal sem a magyar történelmet, sem az ezt bemutató művészi alkotásokat. Többek között ezért kérték fel a Nemzeti Színház éléről június végén távozott Alföldi Róbertet az István, a király rendezésére. És persze Szörényi Levente minden interjújában hangsúlyozta a „minőség, tehetség” szavakat, amikor a rendezőről kérdezték.

De hogy ezzel a felkéréssel kényes pontra tapintottak az alkotók, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a magyar közszolgálati televízió – amely egykoron Alföldi zsűrizésével készítette az eggyel korábbi István „újratöltést”, a Társulatot – kihátrált a darab mögül. Helyettük az RTL Klub karolta fel a produkciót, ami – mint ezt Rosta Mária a szerdai sajtótájékoztatón elmondta – sokkal jobb, mivel így lényegesen többen láthatják majd augusztus 20-án este a rockoperát. Hogy miért hátrált ki az MTVA a közvetítésből, arról Alföldi Róbert is diszkréten hallgatott.

MTI / Kallos Bea

Az István, a király ma aktuálisabb, mint valaha: a kompromisszumra képtelen, egymás igazságát elismerni nem tudó oldalakról, legyen az István és Koppány, vagy ahogy a nyolcvanas években beleképzelték az emberek, Nagy Imre és Kádár konfliktusa. Ezen állandó történelmi egyenlet „változóit” ma is gyorsan megtalálhatjuk, behelyettesíthetjük. Mindegy, hogy X vagy Y van hatalmon.

Az eredeti műben ezt a konfliktust csak nagyon óvatosan, homályos utalásokkal érzékeltették, főleg azért mert a rockopera keletkezésénél a KISZ KB védnökösködött. Most, hogy ilyen nyomás nincs az alkotókon, a darab is élesebb kontúrokat kaphatott. Ám itt egy újabb gonddal kellett szembe nézniük a készítőknek. Az István a király a maga 30 éve alatt beépült a magyar kultúrába, és a szabad, független nemzetállam képével forrott össze.

Ahhoz hogy ez a rockopera ma mondjon valami mást is, az kellett, hogy ezt a mázat leszedjék róla, és mint Alföldi Róbert mondta: „megkeressük a valós karakterek valódi szituációit, az igazi, átélhető társadalmi problémákat”. Ezt a célt a szent korona formájú díszlet is jól mutatja, amibe István győzelme után végül bezáródik a nemzet.

MTI / Kallos Bea

Amikor a sajtó képviselőinek tartott próbára (és némi baráti protekcióval az előtte tartott első összpróbára) beültünk, kicsit féltünk. Egyrészt attól, hogy a már említett máz mégsem olvad majd le a darabról, másrészt hogy nem fogink tudni elvonatkoztatni az eredeti énekesek hangjától.

Szerencsére mindkét aggodalmunk alaptalan volt. Rengeteg modern és ősmagyar ötlet teszi izgalmassá a darabot, és ettől igazán egyedivé is válik. Értsd: látjuk az arcukat sárral bekenő ősmagyar rítus szerint gyászolókat, akik Géza fejedelmet siratják, majd a temetés végén megérkezik egy Trabant. (Bár ez utóbbiról még nem tudjuk pontosan milyen funkcióval pöfög be, de okvetlenül két ütemmel.)

A legnagyobb meglepetés Tompos Kátya volt. Bár énektudása felől nem voltak kétségeink, nem tudtuk, Sebestyén Márta hangját mennyire tudja majd elfeledtetni. Innen üzenjük neki: sikerült. Bár a többi szereplő nem volt ránk ekkora hatással, azért Stohl Andrást (Koppány), László Zsoltot (Asztrik) és Novák Pétert (Torda) még ki kell emelni. Nem is azért, mintha össze tudnánk hasonlítani őket Vikidállal, Victor Mátéval, vagy Deák Billel, hanem azért, mert egészen más jellemet adtak ennek a három karakternek. Asztrik és Torda bár csak mellék szereplői a darabnak, most mégis külön figyelmet kapnak.

Koppányról pedig kiderül, hogy bár kemény és célratörő, de a feleségeivel kedves, érzékeny, a lányához pedig erős apai érzelmek kötik. Ezek az érzések - bár eddig fel sem tűntek - bizony hiányoznak az eredeti Koppányból.

MTI / Kallos Bea

Talán emiatt van az is, hogy sokkal emberibbnek látjuk a szereplőket, és így a rockopera elveszti korábbi heroizmusát. A mű most azt mutatja be, hogyan küzdenek az emberek és próbálnak jó döntéseket hozni az adott pillanatban, hogyan történik meg velük mindaz, ami mindig, mindenkivel. Vagy bárkivel.

Jó tanulság ez bármely hatalomnak. Nem tévedhetetlenek. Minél nagyobb a hatalmuk, annál nagyobb lehetőségük nyílik a tévedésre.  Annál kevésbé akarják majd meghallgatni a többieket, és esélyük sincs, hogy belássanak bármit. Mondjuk azt, hogy néha a másik oldalnak is igaza lehet.

Vagy azt, hogy elegünk van abból, hogy oldalak vannak.