1953 októbere és 1954 augusztusa között öt tizenéves lány tűnt el Törökszentmiklóson. A játszóterek elnéptelenedtek, a gyerekeket nem engedték egyedül iskolába. Nem sokkal később a húszéves Jancsó Piroskára terelődött a gyanú. A lány először azt vallotta, hogy az áldozatokat a helyi orosz helyőrség katonái erőszakolták és gyilkolták meg. Később azt állította, hogy a kéjgyilkosságokat egyedül követte el, majd saját anyját vádolta bűnrészességgel. A bíróság halálra ítélte és felakasztották.

Ebből a történetből, Rubin Szilárd írásai alapján született az Ahol a farkas is jó című darab a Katona Kamrában (színpadra alkalmazta Németh Gábor és Gothár Péter). A rendezővel, Gothár Péterrel beszélgettünk.

hvg.hu: Kéjgyilkosság, akasztás, nemi erőszak, egy gyermek elszakítása az anyjától, az emberi természet elkorcsosulása – mind olyan súlyos témák, amelyekről nehéz beszélni. Az Ahol a farkas is jó nehéz terepre merészkedik.

G. P.: Sajnos gyilkossági ügy bőven van – nem a történet vonzott elsősorban. A társadalmi helyzet érdekelt, a választott, vagy az egyénre kényszerülő életforma, a hely, ahol mindez megtörténhetett. Az idő foglalkoztatott, mikor a nyitottság, életrevalóság, a tehetség fejlődése elemi szinten megreked, mert nincs, aki a kíváncsi embert ráébressze, hogy szabadság igenis létezik, és adni, dolgozni kell érte. Érdekelt a pillanat, amiben csak a vágy létezik, de nem ismert a szeretés, és a sorrendben nincs elöl a "ne ölj" fogalma.

Gothár Péter

Fülöp Máté

hvg. hu: Hogyan ékelődik bele ez a történet a mába?

G. P.: Úgy, hogy itt van. Van egy lány, aki nem tudja – közhasznált kifejezéssel élve – artikulálni érzelmeit. Fiatalságának sugárzásáért környezete nem ad cserébe szeretetet, ezért ösztönből közeledik az örömhöz. Fejében zavar van: kik a szülők, és miért vannak, kik a megszállók, mit jelent, ha érdeklődik érte egy író. Hogy mit lát, mit tanul egy tizenéves ember. A nevelés társadalmi, erkölcsi problémája nem csak az 50-es évek óta van jelen. A kérdéskörben – hogy milyen lelki, testi korrupcióra kényszerül valaki a boldogság "beszerzésekor" – a társadalmi felelősség inflálódott. Beépült a boldogság árába.

hvg. hu: Amikor hozzányúlt a történethez, el kellett-e döntenie magában, hogy áldozatként vagy gyilkosként tekint a főszereplő Jancsó Piroskára?

G. P.: Ilyen döntéseket nem szabad előre meghozni. Megöltek három, négy, öt gyereket, csak ennyi biztos – itt kezdődik az előadás – a tettes kiléte máig bizonytalan. A történet idején is feszült a diktatúra, "kis gyilkosságok" és nagy frontok értékelésekor nem az elemi társadalmi normák érvényesülnek. Ilyenkor elszaporodnak a sokértelműen elnevezett "emberellenes" ügyek, a hatalomnak pedig, hogy rátermettségét bizonyítsa, érdeke gyorsan és látványosan ítélkezni. A máig kibogozatlan szálak csomóban ottmaradnak a szőnyeg alatt.

hvg. hu: Mi történik, ha a néző azonosul egy gyilkossal? A színháznak van ebben felelőssége?

G. P.: Újabban szokás visszamenőleg drukkolni a gyilkosnak – az előadásban viszont másról van szó. A színháznak ma kiemelten dolga, hogy igaz legyen. A színészek ne hazudjanak az elszálló szavakban, érzelmekben, sem a seggrázásban. Ha a néző esetleg megrendül egy előadáson, a látottak feldolgozása, a feltett kérdés megválaszolása már az ő dolga. Házi feladat. A színház elérte célját, és immár közhasznú: a nézőt gondolkodásra bírta.

hvg. hu. Miért most született meg ez az előadás?

G. P.: Úgy néz ki, mostanra sikerült az észlelési időt annyira lerövidíteni, hogy a történet az eseménytől a színházi bemutatóig eljuthatott. Mostanra kerültünk nézőinkkel annyira intim viszonyba, hogy az előadás vizuális, formai szempontból is úgy jöhetett létre, ahogyan a szöveg kikövetelte magának. Több munkában próbálkoztam már néző és színpad viszonyán enyhíteni, a "lent ülőkhöz" közel kerülni, jelenlétüket alkotótársként, partnerként értelmezni. A Kamrában fizikai értelemben is sikerült csökkenteni a színházi távolságot: nézőként be lehet és bele is kell kerülni a történetbe, egymás szemébe nézni, arctól, arcba kérdezni. Az előadás épít arra a néhány érdeklődőre, aki még felelősséggel van a világ dolgai iránt, és megmarad színháznézőnek is.

hvg. hu: Kihalóban lennének a színházba járók?

G. P.: Nincsenek kihalóban, csak nem járnak. Ma már sokan nem járnak sehova. A hivatalosan terjedő gondolat-lefokozáson túl a közönséggel kapcsolatban is több hiba követődött el. Továbbá ma az is szempont, hogy meg lehet-e állni a színház környékén autóval, jár-e még a busz az előadás végén, nem utolsó sorban: az emberek ki tudják-e fizetni a jegyet. Nem mindegy az sem, hogy az egymástól pár száz méterre lévő színházak nézői hogyan vannak nevelve.

hvg. hu: Ez a színház dolga?

G. P.: A "mire fizetek be", a néző nevelése színházcsinálók dolga. Ha két teátrum között légvonalban alig is van távolság, egy Kamra-típusú előadásról sorokban állnának fel a belváros más színházához szokott nézők. Sokfélének kell lenni, úgyhogy ez elvileg nem baj, mert a nézők nem a Körúton vagy a Váci utcában képződnek, hanem jó esetben otthon, az isiben, olvasmányokban vagy önszerveződő társulatok előadásain.

Fülöp Máté

hvg. hu: Több kollégája szerint is megnőtt a nézők részéről az igény a társadalmi problémák színházi feldolgozására.

G. P.: Én színházilag úgy szocializálódtam Kaposváron, hogy minden kell. De csak úgy, ha tudom az értelmét, és királylány közegben vagy letolt gatyával is van érvényes gondolata az előadásnak. Az árt, ha egy színház leszáll a nézők szintjére – a színháznak kell a nézőket felemelni.

hvg. hu: A Katona kifejezetten erős az aktuális kérdések feldolgozásában. Legutóbb a kivándorlás témájáról készült darab. Kívülről úgy tűnik, hogy politikai nyomástól mentesen végzik a dolgukat. Belülről is megvan ez a szabadságérzet?

G. P.: Hát lebbentsük fel végre a fátylat: a Katona műhelye lényegében egy túlfűtött alagsori helyiség olajos satupadokkal, ahol addig izzítjuk, szorongatjuk egymást, míg a társadalom nagy kérdései színpadra nem kerülnek. A helyzet az, hogy a társulat olyan emberek együttléte, akik nyitott szemmel járnak, és lényeges dolgokról egyformán gondolkodnak – ez az összetartó erő. Egy színház akkor tudja megőrizni tisztán látását, ha az igazsághoz, a társadalom nagy kérdéseihez elkötelezett, és semmiféle politikai függőség nincs mögötte.

hvg. hu: A Nemzetit vagy a Vígszínházat belengő politikai felhang tehát ide nem furakszik be.

G. P.: A politika igenis mindenhova, és igenis furakszik, ahova csak tud. A nemzeti színház minden országban ügy, sehol nem közömbös a nemzeti színház minősége, gondolkodása. Mindenütt viták vannak arról, miről kell szólnia a nemzeti színháznak, ami legtöbb esetben a fenntartó politikai irányzat, gondolat része. Franciaországban a választások után sima kulcsátadás van a nemzetiben – politikai hovatartozása alapján előre tudni lehet, ki lesz majd az igazgató. Ott így működik. És működik, mert nem kérdés a nemzeti mellett a többi színház, társulat léte, a kultúra szabadsága, támogatása. Jó nagy baj van, ahol a zűrzavarban gyakran elvesző, fontos kis hangok, amiket kiadni egy színházi előadás képes, a politikában félelmet keltenek. Baj van, nem szabad a lélegzet ott, ahol a hatalom tálib károkat okozva visszaszorítja, elfojtja ezeket a hangokat.

hvg. hu: 2011-ben vetítette előre ezt a tálib sötétséget, a színházi és a filmes világra vonatkoztatva.

G. P.: Ez mostanra már megtörtént – elvonások, műhelyek szétverése, támogatások megszűnése, egyéb formájú ellehetetlenülés. A maradék játszóhelyek legnagyobb részében olyan típusú nézővadászat folyik, ami lefokozza a színházat.

hvg. hu: Mit ért nézővadászaton? Mire jönnek be? Létezik erre recept?

G. P: Régebben ez úgy működött – legutóbb az ostoba szóval átkosnak nevezett időszakban –, hogy egy szezonban pl. két zenés, meg a gyerekdarab eltartott egy kevesebbeket vonzó, de gondolati, művészi értelemben fontos előadást – ami aztán fél vagy negyed házakkal is, de tudott hatni. Most olyan finanszírozási szisztéma van, amelyben egy színház sem engedheti meg magának, hogy ne legyen minden este tele. Ma csak olyat lehet játszani, amire biztosan jönnek.

hvg. hu: Tehát tartalmilag hasonló tendencia érvényesül a színházban, mint a tévében vagy az interneten.

G. P: A televízió nagy, önálló műfaj, kulturális lehetőség, mozgástér sok pénzzel – hígítása a felismerhetetlenségig: politikai döntés. Egy izgalmasabb arc nem tud megmaradni a képernyőn, nemhogy egy igényes film.

hvg. hu: A mozikba elkezdtek visszaszivárogni a magyar filmek. Két évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy egy jogosan odaítélt 100 milliós támogatása bent ragadt.

G. P.: Sokaknak bent ragadt, és az azóta is be van ragadva. Már megkötött ott. Megszokott. A Filmalapra rossz szót nem lehet mondani. Udvariasak, kedvesek és nyitottak. Olyan adminisztrációs és időspirálban dolgoznak, aminek eredményeképpen ennyi idő alatt ennyi és ilyen filmek tudtak szivárogni. Pedig a film eredetileg gyors reagálású erő. A magyar filmgyártás azzal politizál, ahogyan működik.

Fülöp Máté

hvg. hu: Nem is próbálkozik filmkészítéssel?

G. P.: Filmkészítéssel csak úgy próbálkozni nem lehet. Vagy csinálod, vagy nem. Filmezés nélkül élni nem lehet, az belső kényszer, szenvedély, soha nem szűnik meg – csak most épp szüneteltetni kell. Filmet készíteni, arra méltónak, alkalmasnak lenni alapvetően erkölcsi kérdés. Bizalmi ügy. Aki forgatni akar, az filmje érdekében az ördöggel is szót kell értsen. Ahhoz, hogy a cél érdekében bizonyos kompromisszumokat meg lehessen kötni, a másik félnek is kompromisszumkésznek, párbajképesnek kell lennie. Történelmi tapasztalat, hogy aztán néhány egységnyi eltelt idő nyomában kiéhezünk, már nem vizsgáljuk, hogyan is legitim, mennyire is szavatartó a finanszírozó. Azt remélem, még élni fogok, mire kiderül.

hvg. hu: Ebben az átláthatatlan és alulfinanszírozott struktúrában mivel tudja motiválni a diákjait? Miért érdemes csinálniuk?

G. P.: Azzal tudom motiválni őket, hogy néha fizetem a kávéjukat, és mindent odanyomok, amit tudok. Dolgozni tanítom, komolyan veszem őket. Adom, ami a fejemben van, és mindenkit odavonszolok, akitől tanulhatnak, akit fel tudok nekik mutatni.

hvg. hu: Ha ajánlhatna a limonádéra átállt nézőknek egy színdarabot, akkor mi lenne az?

G. P.: Előadást ajánlanék, az Ascher-Café féle Fényevőket – Katona József Színház, Budapest.

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is.