Szabó M. István
Szabó M. István

Noha idehaza a Toldi-film is, és a Rózsa Sándor-képregény is lekerült egyelőre a produkciós napirendről, a népmesei hőseink újrarajzolási kísérlete újabb példával gyarapszik. A napokban megjelenik a János vitéz modern regényváltozata. Az eddig főként a reklámszakmában, és könyv-szerkesztőként ismert Csurgó Csabát kérdeztük a Kukoriczáról.

hvg.hu: Akasztják a hóhért? Úgy értem, hogy regényíróként most debütál, miközben 10 éve, az Agave könyvkiadójaként több mint 250 kötet megjelenésénél bábáskodott.

Csurgó Csaba: Ez így nagyon más érzés. Abba tudok kapaszkodni, hogy a kiadóban előzetesen többen is elolvasták a Kukoriczát. Az volt a feltételem, hogy ha bármelyikük szerint a könyv nem üti meg az elvárási szintjet, akkor ne adjuk ki. Kiadjuk, így azon már nem izgulok, hogy jó lett-e. A többit az olvasók eldöntik.

hvg.hu: Amikor először találkoztunk, arról győzködött, miért jó az, ha négy, egyébként fő műsoridőben a kreatív szakmában dolgozó srác könyvkiadót alapít. Azóta hárman kicsekkoltak a reklámszakmából, és miközben eredetileg Varga Bálinttal írók (is) voltak, ön csak most jelentkezel saját könyvvel. Miért?

©

Cs.Cs.: Az utóbbi években főként filmeztem. Szükségem volt már valami másra. Nálam ez rendszeresen előfordul; időnként váltanom kell, különben belefáradok egy-egy irányba. De most is ez van: a regény után egy forgatókönyvbe álljak bele. Írás-írás, de egészen másfajta gondolkodást igényel, ezért váltok.

hvg.hu: De ez nem magyarázza, hogy miért csak most jelenik meg ez a könyv.

Cs.Cs.: Nincs benne tudatos időzítés. Nagyjából 10 éve kezdtem el, akkor éppen nem dolgoztam reklámügynökségnél, és a negyede akkor, fél év alatt el is készült. Megírtam a regény vázát is, amire most nagyrészt támaszkodtam. Aztán az egészet félretettem, mert visszamásztam a reklámiparba, és amellett már nem volt agyam hozzá.

Az nekem nem megy, hogy, ha este hazaérek, akkor a nap során kifacsart agyamat más csatornára válva regényt írjak. Forgatókönyvet már sikerült így, de az azért kevésbé megterhelő, mivel ott mindig elég csak egy-egy kis részletekre koncentrálni. Aztán, amikor bő másfél éve végleg elhagytam a reklámot, rászántam magam, és befejezem a Kukoriczát. Most készültem el, ezért most jelenik meg.

hvg.hu: Miért a János vitéz az alap?

Cs.Cs.: Nem volt kérdés: ez a történet engem már az általános suliban, tananyagként is megbabonázott. Ma is varázslatosnak tartom, annyi erős kép, és olyan erő működik benne, hogy vannak máig velem élő részei.

hvg.hu: Petőfi margó volt vagy inkább szamárvezető?

Cs.Cs.: A saját sztorimban az volt a koncepcióm, hogy miközben meghagyom az egész eredeti struktúrát, és fejezetről-fejezetre szellemi kihívásként felfogva írom a modern történetet, a végén egy egészen más sztorit rakjak össze.

hvg.hu: A Kukoricza egy Petőfi-tribute, egy cover vagy egy bootleg inkább?

Cs.Cs.: Leginkább egy cover. Más környezetben, egy másik Magyarországon meséli el a János vitézi felnőtté válás meséjét. Nálam ez olyan kicsit, mintha az '50-es években lennénk: zsarnokság van, de a hatalmon lévő királyról a mi Kukoricza Jancsink eleinte nem tud semmit. Miközben ugyanúgy, mint az eredetiben, árva gyerek, akit egy kukoricaföldön találtak, egy intézetben nő fel. Nem is érdekli, mi, és hogy mi-miért történik Magyarországon. Csak egy dolgot akar: nyugodtan élni. Aztán, ahogy az az eredetiben is van, egy apró hiba - Iluska, enyelgés, stb. - mindent megváltoztat. És felfordul vele a világ.

©

hvg.hu: Mivel magyarázza, hogy trenddé válik a magyar műmesei hősök újraélesztése, újraértelmezése? Még ha most úgy is áll a dolog, hogy Pálfi György Toldi akció-mozija nem is készül el, és a pár éve az Unicumot a Rejtő Jenős világ megrajzolásával a reklámtérképre visszahelyező Cserkuti Dávid projektje, a Rózsa Sándort akció-képregény is jó ideje csúszik, a regénye pont e sorba illeszthető.

Cs.Cs.: Máris roppant sajnálom, hogy elhaltak azok a próbálkozások! A trend mögött, ami szerintem egyáltalán nem tudatos, leginkább az van, hogy a remixek és bootlegek korát éljük. De ezek kapcsán az sokkal fontosabb kérdés, hogy megelégszel-e annyival, hogy aktualizálod a történetet, vagy egy ilyen jól ismert hőssel valamilyen irányba is tovább mersz-e menni. Az nekem nem volt elég, hogy csak leporoljam, és mai környezetben végigvezessem a lassan 200 éve megírt hőstörténetet. Több kihívást akartam, olyat, amivel nekem kell megküzdenem. Mivel az eredeti mű dramaturgiai szerkezete abszolút alkalmatlan a regényírásra, ezt meg is kaptam.

hvg.hu: Az egy dolog, hogy a János vitézt nem kell különösebben magyarázni, de a másik oldalon pedig ott a megfelelési kényszer, hogy ha újraértelmezed, akkor megüsd az új verzióval is azt a bizonyos szintet. Petőfi biztosan nem fog forogni a sírjában?

Cs.Cs.: Nem, nem hiszem, hogy fog. Akár hol is van a sírja.

Kukoricza (részlet)

Előhang

A kukoricaföld egyszerre volt a barátja és az ellensége. A barátja, mert rejtegette, bújtatta, és az ellensége, mert akadályozta a menekülésben. A növények állandóan összezárultak előtte, de maradt még ereje a futáshoz. Legalábbis úgy érezte.

A nő bizonytalan léptekkel botladozott előre, sebhelyek csíkozta arcán könnyek keveredtek izzadságcseppekkel. Bal kezét gömbölyű hasa alatt tartotta, ujjai széttárva, mintha hamarosan megszületendő gyermekét nemcsak az elkerülhetetlen rázkódástól, hanem a világ minden veszélyétől és gonoszságától is meg akarná óvni. Jobbjával a kukoricaszárak leveleit próbálta félrehajtani, de azok rendületlenül csapódtak a bőrének, a szemerkélő esőtől nedves felületükkel úgy tapadtak rá és simították végig, mint milliónyi, új ízre vágyakozó nyelv egy hatalmas, kitátott szájban. A nő felnézett az égre, de a hold már eltűnt a csillagokkal együtt, csak a vastag, súlyos felhők feketesége maradt. Ha előretekintett, és megpróbálta keresztülfúrni tekintetét a kukoricaszárak távolba nyúló tömegén, néha meglátta a falu halovány fényeit. Vagy csak képzelte az egészet? Az elméje játszott vele? Nem, a falunak ott kell lennie, és neki muszáj eljutnia odáig.

Kényszerítette magát, hogy nagyobbakat lépjen, de ekkor hirtelen érezte, hogy valami végigcsurog a combján. Ez nem az eső volt. Egy pillanatra megállt, összegörnyedt, és a háta mögé nézett.

Semmi.

El fog jutni a faluig.

Mélyeket lélegzett, és próbálta összeszedni az erejét. Azt az erőt, amiről már azt hitte, régen kiveszett belőle. Kiveszett? Dehogy kiveszett. Kiszívták, kiirtották, kipusztították a testéből. Mindkét tenyerét ráfektette a hasára. Érezni akarta, hogy nincs egyedül, hogy valaki itt van vele az éjszaka közepén, a sötétségben, a kimerültségben, és az a valaki feszülten figyel rá, az a valaki bízik benne, annak a valakinek szüksége van rá.

Újra nekiindult. Az eső lassanként ragadós sárrá áztatta a földet, és ő egyre nehezebben tudott lépni. Meztelen talpa cuppanó hangot adott, ahogyan újra meg újra kiemelte lábát a sárból, hogy megtehesse a következő lépést. Csak egyenként, mondta magának. Egyszerre csak egyetlen lépésre kell koncentrálni. Egyszerre csak egyre.