Van ez a mi kis országunk, meg ez a mi nagy fesztiválunk. Esetleg azt gondolhatnánk, hogy utóbbi reprezentatív képet mutat az idelátogató európai fiataloknak az előbbiről. Az igazság ezzel szemben az, hogy nem véletlenül kapunk a Sziget bejáratánál útlevelet (a fesztivál programja régi útlevél formájú): Magyarország és az Óbudai-sziget ezen a hét napon keresztül egészen különbözik egymástól, és ha választhatnék, akkor én inkább az utóbbin élném le az életem.

A Sziget igazából mindig a toleranciáról, a békés egymás mellett élésről szólt. Mióta az eszemet tudom helyet kapott rajta a Magic Mirror, amely fontos szerepet játszott a magyar LMBTQ közösségek megismerésében, és a témáról való érdemi diskurzus kialakításában. A civilek is folyamatosan képviselik magukat, közel 100 civil szervezet sátorozik évről évre a fesztiválon.

Túry Gergely

Tudjuk viszont, hogy az itt felmutatott elfogadó és humánus beszédmód sajnos megreked a fesztivál kerítésein belül. És ha már kerítés, akkor elmondanám, hogy idén a múzeumi negyed témája a bevándorlás és a menekültkérdés volt. Az állami múzeumok közül egy volt, amely igazán komolyan vette a feladatot, a Néprajzi Múzeum, amely a párizsi Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeummal osztoztak egy nagyobb sátoron.

A kiállítás színes, szagos, interaktív, a legérdekesebb pontja az Szabadság téren látható Eleven Emlékműre hasonlít. A Néprajzi Múzeum kutatói a határzár után Röszkénél és Ásotthalomnál gyűjtöttek össze párat a menekültek hátrahagyott tárgyaiból. Ezeket a kiállításban témánként csoportosították (tisztálkodás, étkezés, öltözködés, szórakozás stb.). A széttaposott cipőkön, félbetört játékokon végignézni önmagában elég torokszorító ahhoz, hogy ne higgyem el a kiállítás kurátorának, objektív leletek felmutatása volt a céljuk. Valószínűleg nem is létezik most olyan megszólalásmód a témáról, amely ne lenne teljesen átpolitizálva.

"Milyen párt van itt hatalmon?" Ezt üzenik a Szigetről Brüsszelnek - és a kormánynak

Tudta? Videósaink kimentek a Szigetre, hogy megkérdezzék a látogatókat, mit szólnak a kormány menekültellenes népszavazási kampányához.

Amit a Néprajzi Múzeum sátrában látunk az szöges ellentéte annak, amit a Szigeten kívül kék plakátok formájában az arcunkba tolnak. Ugyanez igaz az Amnesty International magyar csapatának szigetes működésére is, akik sárga matricákat osztogatnak a szigetlakóknak, hogy ha nincs már szükségük a sátrukra, ragasszák rá, ők összeszedik és eljuttatják őket oda, ahol szükség van rájuk.

Ugyancsak a határok és a menekültek kérdéskörével foglalkozik a Maxim Gorkij Theater roppant nyomasztó előadása, a (What a) Wonderful Void. Először beterelnek minket, közönséget egy kis füves placcra, amelyet kordonok vesznek körül. Az egész előadás egy közép-európai kutyulmány nyelven folyik, hogy lehetőleg egy árva szót se értsünk, én elkapott angol szavak és a játszók gesztusai alapján próbálok tájékozódni, és követni az utasításokat, ja, mert nem történik más ebben az előadásban, mint hogy utasításokat kapunk, amelyeket végre kell hajtanunk.

Van például egy formanyomtatvány tökéletesen érthetetlen nyelven, amelyet ki kell töltenünk, aztán beosztanak minket csoportokba, kapunk egy formátlan papírdarabot, amely valószínűleg egy csecsemő, amit elvesznek tőlünk a kerítésnél, ha nem futunk érte elég gyorsan. Később egy vidám koreográfia segítségével, az I Follow Rivers-re megtanítanak, mit kell tennünk egy esetleges bombatámadásnál, végül egy kicsi sátorba terelnek minket, amelyben már alig férünk el, beragasztják az ajtókat, szögesdrótokról készült képekkel díszítik a falat, aztán bulizásra kényszerítenek minket, „welcome to Europe!”. Tehetetlenséget és némi bűntudatot érzek, mert tudom, hogy erről kicsit én is tehetek.

A Sziget a bizonyíték arra, hogy lehetne ebben az országban mindenféléről értelmesen beszélni, ha ez bárkinek is érdekében állna. Ami pedig az idelátogatókat illeti, biztosan nagyon cool helynek tartják Magyarországot, mert ezt látják belőle. Vagy látják mondjuk a kék plakátokat is, de nem tudnak magyarul.

Ami nekik a Wonderwall, az nekünk a Bulibáró

Hétfőn a Szigeten teljesen összeért 1996 és 2016: vagy olyan brit csoportokba lehetett botlani, akik a legismertebb Oasis-dalokat ordították, vagy olyanokba akik valamelyik Kis Grófó-sláger szövegét kántálták. Sia fellépése viszont közel akkor csalódás volt, mint Rihannáé.