„Zuhanunk, zuhanunk, Szentanyám!” – írta egykor a pápának II. Lajos király, amikor egy IMF-hitelbe vetette minden reményét a mohácsi csata előtt. Nos, a Tömény történelemmel újabb mélységekbe jutottunk: eddig csak felkapaszkodott suttyókat vagy lecsúszott értelmiségieket láthattunk a tévében ostobaságokat beszélni, de nem volt elég a fájdalomból, ezért most már itatják is őket. Nincs messze hát, amikor a kibeszélő show-k nyomorultjainak a fejére még rá is húznak egy technokollal teli nejlonzacskót.

De addig is a részeg „sztárokat” a történelemről beszéltető Tömény történelem a legalja médiatermék, amelyhez hozzájuthatunk, mert ehhez képest a „mutasd meg a csöcsöd egy ötszázasér’” – diszkóriportok Ráth-Végh István szellemességével tüntetnek. A kommün ezért kötelet adott.

Természetesen nyugati mintán alapul a Spáh ikrek gondozta produkció (nevük zárjegyes biztosíték a minőségre), mint a kereszténység felvételétől az időmértékes verselésen át a gyümölcsös söritalokig minden a magyar kultúrában. Nem mindig a legjobb ízléssel válogattunk hát, és ezúttal már eleve sem lelkesedtem a Drunk History importjáért, mikor az alkoholizmus köztudottan népbetegség Magyarországon. A Tömény történelem lehet sikeres taktikailag, de etikailag igencsak problémás. A műsor beharangozó arcának választott Ganxsta Zolee vizenyős tekintetét látva ugyanis a Mese a sör tápláló erejéről című 1919-es antialkoholista kiadvánnyal kérdezhetjük és felelhetjük:

„Tudjátok, mit iszik a remegő kezű ember a poharából? Felesége, gyermeke könnyét, vérét és életét.”

A Tömény történelem olyan erkölcsi aggályokat vet fel, hogy meg se lenne érdemes mérni esztétikailag. De csak beleszagoltam ebbe a szellemi hígítóba.

„A mesélőink egytől egyig tök részegek” – ezzel az útbaigazítással kezdődik az adás, és hamar kiderül, hogyha nem Weöres Sándorral itatnak meg egy rekesz sört, abból nem a Barbár dal – képzelt eredeti és képzelt fordítás kerekedik, hanem egy olyan műsor, amelyben a brékelő apródok jelentenék a kiapadhatatlan humorforrást. Hát nem ezt keresték a germán és kelta regék hősei.

Az első ittas krónikás, a történelmi Draculáról hetet-havat összehordó Biri Balázs humorista produkciójáról elég csak annyit mondani, hogyha végigtörlöm a pultot, és kifacsarom a rongyot a Halász Borozóban, az így nyert nedűben több humor és intellektus van, és hogy a gázolásnál sem mentség, hogy ittam előtte, a tévében böfögésnél se. A második felesező jokulátor, Ganxsta Zolee Koppány történetét olvasta újra a „borban az igazság” szentencia fényében, és csak egy fokkal volt kellemesebb, mint a megelőző karóba húzás. Talán meg kellett volna itatni vele még egy liter novabort, hátha Brüsszel elszovjetesedéséről kezd el értekezni felező nyolcas rapben.

Az arcunkba hányt pszeudo-krónikák nívóját az azokat eljátszani hivatott színészek csak egy csöppet emelték. Mészáros Piroska darabtól függetlenül mindig megbízhatóan hozza a Trófea-pincérnőt, ezúttal Sarolt szerepében, Kamarás Ivánnak pedig, akinek fénykorában is az Európa expressz volt a Die Hardja – csakhogy egy újabb sikeres adaptációval példálózzak –, csak egy álbajusszal volt megjegyezhetőbb a jelenléte a félórás ripacskodásban, mint a szedett-vedett segédhadnak.

A vásári komédiázásuk olcsón megvehető középkori hangulatú zene kísérte, olyan időutazós pornófilmekből átemelve, amelyekben reneszánsz törpe bukkan föl a Keravilban, vagy éppen az análpápa teszi tiszteletét a visegrádi palotajátékokon. Na most, a Tömény történelem után visszatekintve, ezek már úgy tűnnek föl, mint az alternatív történelem Ben-Hurjai.

De ne legyünk igazságtalanok, akár egy családverő alkoholista apa.

Ne mondja senki, hogy Kövér László nem mond viccesebbeket a magyar és egyetemes történelem összefüggéseiről, mint az egy üveg whiskyt ledöntő Ganxsta Zolee, sőt, odáig zuhantunk, hogy a parlamenti közvetítéseket a komédiacsatornán lehetne újraindítani, a Tömény történelem helyett.

És akkor emelt díjas sms-ben tippelhetnének a nézők, hogy a felszólaló képviselő magától ennyire hülye, ivott, vagy még be is vett mellé egy kis ketamint.

A sorozat jóval empatívabb ajánlója:

Végre képen röhöghetjük történelmi hőseinket

A nagyívű kosztümös drámákból, vagy még a történelemórákról ismerős alakok nem szentek, hanem emberek voltak, még ha erről hajlamosak is vagyunk elfeledkezni. Ez ellen tesz most a Tömény történelem című új műsor, ami olyan benyomást tesz, mintha a szóbeli töriérettséginken mindenki csatak részeg lett volna.