szerző:
hvg.hu

A hamarosan lejáró szerződését már nem hosszabbítja meg.

Két év után távozik a TV2-től Ábel Anita. A Blikk információi szerint a műsorvezető február végével hagyja ott a csatornát, akkor jár le ugyanis a szerződése, amelyet nem hosszabbít meg.

Alap úgy tudja, hogy Ábel Anitát szerette volna ott tartani a kereskedelmi televízió vezetősége, de a színésznő nemet mondott a lehetőségre. A megegyezés nem az anyagi feltételeken múlt.

Amíg a szerződése a csatornához köti, továbbra is látható lesz a képernyőn, vasárnaponként például ott ül majd a Sztárban Sztár +1 kicsi zsűriszékében, de ez lesz az utolsó feladata a mostani állás szerint.

„A hír igaz, valóban a Sztárban Sztár +1 kicsi a jelenleg előre látható utolsó feladatom a TV2-nél, ahol két intenzív évet töltöttem el. Külön öröm számomra, hogy megkínáltak a folytatás lehetőségével, ám az embernek sok szempontot kell mérlegelni, mielőtt hosszú távú döntést hoz, és én most azt a döntést hoztam, hogy bár jólesik, hogy számítanának rám, nem tudok ezzel a lehetőséggel élni. Ennek ellenére vendégségbe szívesen megyek majd, ha úgy alakul” – mondta a Blikknek.

A TV2 megerősítette, hogy a műsorvezető nem hosszabbította meg a szerződését, de elképzelhető, hogy a jövőben feltűnik még a TV2 Csoport csatornáin.