Mivel egy időben jó üzleti termék lett a világzene, nagy divattá vált vegyíteni különböző népek muzsikáit a pop eszköztárával. El is öntötték a zenei világot ezek a kísérletek, amelyek nagy része kifejezetten izzadságszagú, színvonaltalan, műanyag zene.
De persze volt azért jó néhány egészen különleges projekt is, ami mondhatni, megújította a popzenét. A Blur, a Gorillaz és még számos kultformáció zenei atyja, Damon Albarn vezetésével 2006-ban, Maliban alakult Africa Express például egészen különleges formációnak számít. Ebben helyi sztárokat, például Toumani Diabatét, Bassekou Kouyatét vagy az Amadou & Mariamot vegyítettek össze olyan vendégelőadókkal, mint Martha Wainwright, Fatboy Slim vagy éppen maga Albarn.
Damon Albarn, a háttérben maradva
Nagy Attila / Müpa
Ez tehát egy klasszikus világzenei attitűddel született, de egyáltalán nem klasszikus zenekar. Sőt, nem is zenekar, hanem egy világprojekt, amelyben rengeteg zenész közreműködik, és a tagság is állandóan változik.
Az Africa Express első élő megjelenése egy Timbuktu mellett, a sivatagban rendezett fesztiválon volt, de rá egy évre már Glastonburyben is felléptek. 2009-től pedig elkezdték gyártani az albumokat is, szám szerint már megjelent öt, és napokon belül jön a hatodik, az Africa Express Presents… Bahidorá is.
Ez utóbbival kezdtek el világot járni. Na, de képzeljük el, milyen lehet egy turné, ahol csak a zenészekből van félszáz, és akkor még nem beszéltünk a kisegítőszemélyzetről. Egy ekkora stábot utaztatni, elszállásolni, etetni önmagában nem lehet egyszerű, nem beszélve az előadók zenei összehangolásáról és a hangtechnikai beállításáról. Nem is kell túl sok koncertet beírniuk a turnénaptárba, ezért is nagy öröm, hogy Budapest mégis bekerült oda.
Az már más kérdés, hogy a kiváló hangzásáról is ismert Müpa nagytermében ezúttal nem sikerült belőni a hangtechnikát: sokszor nem lehetett hallani az éneket, összefolytak a hangszerek szólamai, nem volt dinamika a szólókban, ellenben időnként (túl)bömbölt a basszus és a dob.
A közönség is besegít – Africa Express
Nagy Attila / Müpa
A másik szembetűnő probléma a Müpa nagyterme, ahol ülve kellett (volna) végighallgatni egy fergeteges afrikai–mexikói–európai fiesztát. Ez nem is is sikerült, nagyjából a harmadik számnál már fel-felálltak táncolni az emberek, később a fél-kétharmad ház már táncolt a helyén és két oldalt a színpad előtt. A piszok rossz hangosítás ellenére is lehengerlő koncertet láttunk, hallottunk.
Hát, hogy lehetett volna, mondjuk, a Mexican Institute of Sound futballcsapatnyi zenésze által elővezetett tüzes rezesekre épülő táncra ingerlő dalai alatt ülve maradni? A fellépők listáját a koncert előtt kivetítették (de itt is lehet tanulmányozni), közel harminc név jelent meg, de ezek között több sokfős zenekarnév is. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy vagy négy tucat zenészt verbuvált össze Damon Albarn erre (és a következő néhány) alkalomra. Olykor a színpadon 15-16 zenész is játszott, akiket újabb 15 váltott és így tovább.
Voltak intimebb pillantok is, így a gyönyörű-szomorú dal, a Soledad, amit Albarn és Luisa Almaguer adott elő szívgyönyörködtetően. Utóbbi egy mexikói transznemű énekes: törékeny női testben egy elképesztő basszus hanggal. De több afrikai hiphopelőadó is megtáncoltatta a közönséget, vagy például a dél-afrikai Moonchild Sanelly, akinek a mozgása leginkább a riói táncosok rázását idézte, és sorolhatnánk tényleg sokáig. A legbulisabb produkciók viszont a mexikói zenészekhez kötődtek, akik egy ízben szerényen a balkáni lagzik megidézését ígérték, de igazából egy transzatlanti fiesztát vezettek elő.
Nem véletlen, hogy az est végére már mindenki talpon volt a csendes-ülős(nek hirdetett) közönségből, sőt a fináléban kijött mind a félszáz zenész, és felhívták magukhoz a közönség bátrabb tagjait is, így a színpadon is tömegtánc alakult ki.
Africa Express
Nagy Attila / Müpa
Nyilván, akik Damon Albarn zseniális, intelligens britpopjáért jöttek, csalódhattak, mert a bálványuk végig a színpad oldalán, a billentyűk mögött húzta meg magát (és egy-két dalban énekelt). Itt ő tudatosan maradt a háttérben, a terepet átengedte a világszinten kevéssé ismert, zseniális figuráknak, akik éltek is a lehetőséggel.
Csodálatosak voltak a balladák vagy a desert-blues-dal, a dzsesszes improvizációk is, de igazából az est egy gigantikus mexikói–afrikai hiphop-salsa-kuduro-fieszta volt.
És annak felejthetetlen.
