szerző:
hvg.hu

A közelmúlt botrányai nyomán szinte működésképtelenné vált Svéd Akadémia pénteken bejelentette, hogy idén nem ítéli oda az irodalmi Nobel-díjat., 2019-ben viszont két nyertest hirdetnek.

A csütörtök este hozott döntés szerint egy évvel elhalasztják a díj odaítélését, amire már többször is volt példa az elismerés történetében – olvasható az akadémia honlapján. A következő évben egyidejűleg két díjat adnak majd át.

Legutóbb 1943-ban – és az 1901 óta odaítélt elismerés történetében mindössze hétszer – fordult elő, hogy nem osztották ki a legrangosabb irodalmi díjat.

Az 1786 óta működő Svéd Akadémiát nemrégiben alapjaiban rázta meg, hogy Katarina Frostenson költőt, a 18 tagú testület egyik tagját és férjét, Jean-Claude Arnault-t súlyos vádak érték. A botrányok nyomán különböző okokból az akadémia hat tagja visszalépett, ketten pedig már régebben inaktívvá váltak.

A Svéd Akadémia rendszerint október első felében jelenti be az irodalmi Nobel-díj nyertesét.

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!