„Én börtönbe kerültem, ők meg milliárdosok” – Nagy Feró megint bírálta Majkáékat
A Kossuth-díjas zenész szerint a zene üzenete mára háttérbe szorult, és Majkáék veszélyes mintát adnak a fiataloknak.
A Kossuth-díjas zenész szerint a zene üzenete mára háttérbe szorult, és Majkáék veszélyes mintát adnak a fiataloknak.
hvg.hu
Az első dala a Babakék című szám, amelyben a szabadságról és a nyugati jólétről énekel és rappel.
HVG
Az énekesnő elmúlt húsz évéről szól majd a kötet.
HVG
A páviánokat lőfegyverrel pusztították el, és tetemüket táplálékként ragadozóknak adták
HVG
HVG
MTI
A rapper az Egyenes Beszédben mondta el, hogy nem lepte meg, amikor a miniszterelnökkel hívták beszélgetni, mert „nyilván kíváncsiak voltak”, mit gondol a digitális polgári körökről. Szerinte nagy szolgálatot tett a magyarságnak azzal, hogy műsorában beszélgetett Orbán Viktorral.
hvg.hu
Mentőhelikopter vitte kórházba a fiatal kosaras lányt.
HVG
Az úszóklasszis a HVG Penge Podcastjában mondta el tavasszal, hogy papírt szerzett a hiányszakmából, amiben vállalkozni is készül. Most már csavarhúzóval és behajtóval a kézben is látható új munkája közben.
hvg.hu
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet azonban arra figyelmeztet, nem minden medúza, ami annak látszik.
HVG
A fiú elszakadt a családjától, eltévedt. Vizsgálják, hogyan juthatott fel a repülőre.
hvg.hu
A vonszani üdülőkomplexumot hivatalosan bezárták a külföldiek előtt, de az orosz külügyminiszter júliusi látogatása idejére mégis fogadtak 13 orosz turistát. Az egyik szentpétervári vendég felvételeket is megosztott a szinte kihalt létesítményről.
hvg.hu
A fél internet azon pörög, tényleg egy párt alkot-e a magánéletben Pamela Anderson és Liam Neeson: minden jel erre utal, de hivatalos megerősítés nincs.
hvg.hu
Külföldről Hollandiából jönnek a legtöbben a fesztiválra. Az igazgató újra elmondta: nagyon rossz precedensnek tartja a Kneecap kitiltását az országból.
MTI
MTI
hvg.hu
A színész szerint az lenne a kiút a mai helyzetből, ha vége lenne annak az egyeduralomnak, amit Vidnyánszky Attila neve fémjelez a kultúrában.
hvg.hu
A tévéműsorról keringő videón látható, ahogy a miniszter arca megrándul. Kórházba már eszméletlen állapotban került, súlyos az állapota.
hvg.hu
Amióta az első előzetes megjelent, sokan beszéltek arról, hogy a sussexi hercegné a Baywatch sztárjának ötletét nyúlta le a saját műsorához. Pamela Anderson eddig nem szólalt meg.
hvg.hu
Három centivel nagyobb volt az eddigi rekordernél.
HVG
Bár a kormányinfón még azt mondta a kormányszóvivő, hogy nem ismeri Dopeman kiskorúak megerőszakolásáról szóló számát, most a Harcosok órájában nyilatkozott Orbán Viktor új legjobb barátjáról.
hvg.hu
Megvannak a Színikritikusok díjának várományosai: a Színházi Kritikusok Céhe idén 46. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel az évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. Íme az esélyesek listája.
hvg.hu