„Zajlik a nyár, voltak koncertek is, de leginkább a forgatások vitték el az időm nagy részét. Most egy nagy produkcióra készülünk, és úgy néz ki, hamarosan kiadok egy könyvet is” – mesélte a hot! magazinnak Tóth Gabi, mondandóját a Bors szemlézte.
Elmondása szerint önéletrajzi kötet lesz, amely az elmúlt húsz évét foglalja össze, ugyanis idén ünnepli húszéves jubileumát a Megasztárral. „Nagyon izgalmas ez az év, tele vagyok tervekkel: jönnek új produkciók, táborok és minden, ami közösséget épít, és ami a valóságban is közelebb hoz minket egymáshoz” – tette hozzá az énekesnő.
A TV2-n idén már a Megasztár 8. évada indul majd, a műsorban pedig Tóth Gabi is feltűnik majd a zsűriben. Nem sokkal azután, hogy kiderült, az énekesnő is zsűritag lesz, nővére, Tóth Vera, aki szintén a műsor által lett ismert, azt mondta, a tehetségkutató műsorokban „most már a trash megy”, hogy „aki a szemetet csinálja, azt viszik be az ilyen zsűrikbe”, és hogy „az a fontos, hogy a zsűrin milyen cipő, milyen bugyi van, vagy épp milyen botránya volt”. Később hozzátette, hogy nem a húgát szerette volna megszégyeníteni a megnyilvánulásával.