Kötelességtudóan szenvedett © NTV

Európai aggyal felfoghatatlan abszurditás és erőszak árad a japán szórakoztató műsorok jelentős hányadából. A gambarunek nevezett (nyelvhelyesen ganbaru) zsáner még a nyolcvanas években indult a Za Gaman programmal, amelyben egyetemisták versenyeztek a kamerák előtt, hogy ki viseli el a legnagyobb fájdalmat, ki tudja megenni a leggusztustalanabb ételeket vagy éppen ki képes végrehajtani a legmegalázóbb feladatokat. Ennek folytatása volt az NTV (Nippon Television) hálózat egyik legnagyobb nézettséget generáló, több mint három éven át tartó műsora, a Denpa Shonen. Ennek révén egy ország követte figyelemmel Nasumi embertelen megpróbáltatásait - a fiatalember 1998 januárjában nevezett be egy televíziós meghallgatásra, amelynek jutalma egy "showbiznisszel kapcsolatos megbízatás" volt.

Nasumi: emberkínzás egy ország szeme láttára

Nasumit a stúdióból szállították át Tokió meg nem nevezett pontjára, egy szegényesen felszerelt lakásba, levetkőztették, majd közölték vele: egymillió yen értékű nyereményt kell begyűjtenie nyereményjátékokkal, mielőtt szabadjára engednék. Ehhez folyamatosan pótolt levelezőlapkészletét használhatta fel, ezekből havonta 3-8 ezret írt meg. Két hét múlva kapta meg első nyereményét, egy üveg lekvárt, ekkor evett először a show történetében, legnagyobb szerencséje pedig akkor érte, amikor öt kilónyi rizst nyert, igaz, konyhai eszközök nélkül egy órán keresztül "főzte" az ételt egy radiátor mellett, evőpálcikák helyett pedig tollakat használt. Televízióhoz is sikerült jutnia, igaz, sem antennája, sem kábele nem volt hozzá, a hozzá később nyert PlayStation játékkonzolra pedig hamar ráunt.

Az első próbatétel 1999 decemberében ért véget, ekkorra gyűjtötte össze a tízezer yent - az NTV producerei ekkor szolgáltatták vissza ruháit, adtak neki egy tálnyi tésztát (ezt titokban videóra rögzítették, ez adta később egy igen sikeres tésztahadjárat alapját), majd elvitték Koreába, hogy ott ehesse meg kedvenc ételét, a koreai grillezett húst. Ezután hasonló körülmények között hagyták az idegen országban, feladata pedig az volt, hogy gyűjtse össze repülőjegyének árát. Ezt olyan hamar tette meg, hogy a tévécsatorna kétszer is úgy döntött, drágább osztályú jegyet kell vásárolnia.

A médiakísérlet, amely azt vizsgálta, lehetséges-e a nagyvárosi élet úgy, hogy az ember csak azt használja, amit megnyert, 2002 márciusában zárult le, sikeresen, amikor egyenes adásban árulták el Nasuminak, hogy a show ideje alatt kiadott naplója országos siker, weboldala és a vele kapcsolatos reklámok pedig rengeteg pénzt hoztak a házhoz.

A magyarázat a hasonló műsorok létjogosultságára nyilvánvalóan az ország kulturális eltéréseiben és a fiatalkori kondicionálásban keresendő. A műfaj nevét adó ganbaru ige magyarul nehezen visszaadható, leginkább a "jobban csinálni", "erősebben próbálkozni", "nekiveselkedni", "mindeképpen helytállni" szókapcsolatokkal közelíthető meg. A japán felfogás szerint bármilyen problémás helyzetben vagy krízisben helyt kell állni, bármi is történjék. Az ilyenkor demonstrált erőfeszítés és alávetettség legyen bármilyen dícseretre méltó, az európaiak az ezen felfogást pengeélen táncoltató tévéműsorokat nyilvánvaló okokból teljesen máshogyan látják, a levont konklúziók ennek hatására legtöbbször tévesek.




A Silent Library adásaiban a résztvevőknek egy stúdióban felállított könyvtári olvasószobában kell a lehető legnagyobb csendben maradniuk. Ezt megakadályozandó, számos alkalommal sorsot húznak, a vesztes pedig különböző büntetéseket szenved el: csípősségéről híres japán tormát kell ennie, orrszőrét tépik ki vagy éppenséggel baseball-játékosok csapják őket hátsón. A show kifejezetten hasonlít a rövid idő alatt nagy hírnevet szerzett amerikai Jackass sorozat próbatételeihez.
 

A Dotch! Cooking Showdown keretén belül két mesterszakács versenyez egymással, melyikük tud ízesebb és figyelemfelkeltőbb fogásokat készíteni a stúdióban - mindezt kilenc néző figyeli, akik a játék kedvéért több napig éheznek. A műsor végén szavaznak, melyik étel a nyertes; a kevesebb szavazatot kapott fogás kedvelőinek pedig végig kell nézniük, ahogy a stáb és a nyertesek boldogan falatoznak kedvencükből. Egyfajta örömet jelenthet a japán konyha kedvelőinek, hogy számos konyhaművészeti trükk leshető el az adásokból, a különlegesebb hozzávalók beszerzése azonban még Japánban is elég problémásnak bizonyulhat.


Egyes műsorokban nem kell visszafogniuk magukat a játékosoknak. A Gaki no Tsukai ya Arahenda műsorában például a levegőbe fellógatott pillecukrokat kell enniük - a viszonylag egszerű helyzetet kompenzálandó, az orruk alá elhelyezett hurokkal húzzák vissza a versenyzőket.



Kitano Takeshi filmrendező Beat Takeshi néven tévéműsorokat is vezet, nyers és éles humorának, valamint ötleteinek köszönhetően lassan harminc éve látható a képernyőkön. Az Ultra Quiz: Crazy Dumper Race-ben humoristák versenyeznek egymással szemetes kocsikban ülve, amelyeknek szélvédői elé csapataik egyik tagját kötözték fel. A versenyek szerves részét képezi az égő farostlemezeken való áthajtás és a jeges vízzel működő slagok használata. (Ehhez képest az Ultra Quiz Missiles fejezete, amelyben az "űrből küldött rakéták"-nak álcázott olcsó pirotechnikai eszközökkel riogatják a rossz választ adó csoportot - akik kötelességtudóan sikongatva várják a célkeresztben a büntetést anélkül, hogy menekülőre fognák -, meglepően konszolidált.)


Szinte várható volt, hogy Alekszej Pajitnov orosz matematikus világot meghódító logikai játéka, a Tetris is a japán producerek áldozatává válik. A résztvevőknek akrobatikai tudásuk legjavát kell adniuk, hogy probléma nélkül átugorhassanak egy feléjük gyorsan közelítő vászon különböző emberi pózokat idéző lyukain, miközben hátuk mögött jéghideg vízzel teli verem tátong. A műsorban - talán ennek köszönhetően is - nem jelentek meg hivatásos gimnaszták.


Egyes esetekben a műsor kikerül az épületen kívülre, a Cement! esetében például egy ipartelepre, ahol a védőfelszerelésbe bújtatott játékosokat beültetik egy műanyag tárolóba, majd cementet öntenek rájuk. A műsorok logikáját követők már sejthetik: azok győznek, akik képesek legutoljára kitörni börtönükből. Pontosabban, akik megkötnek.


A Haneru no Tobira egyik műsorszámaként a játékosokat először felerősítik egy gépre, ami többször megforgatja őket tengelyük körül, majd ezek után egy forró vízzel teli medence felé helyezett vékony pallón kell harcolniuk egymással. Feltehetőleg az a szerencsés, aki először zuhan le, ugyanis az mászhat ki a győzelmet jelentő biztos jégtárolóhoz, amelybe bele is kell feküdnie.



A fenti nehezen fellelhető videóban csak a büntetés látszik, pedig lenne mit mutatni előtte is. A résztvevők a játékban nagyanyjukkal vesznek részt, akinek popkulturális kérdésekre kell helyes választ adniuk. Rossz válasz esetén a játékosokat fellövik a levegőbe, egyfajta hatalmas emberi csúzlit képezve.


Köztudott, hogy a japán népesség a szokásostól meglehetősen eltérően beszéli az angol nyelvet, ezt figurázza ki ez a nyelvtanulással kapcsolatos show, ahol rossz képességű tanulók olvasnak fel leckéket, hibát hibára halmozva. Akik elnevetik magukat, fájónak tűnő botütést kapnak. A helyzet csak rosszabbodik a számolásnál, illetve a hét napjainál.


A rengeteg tagot számláló Morning Musume lányegyüttes tagjai a humorosabb talk-műsorok és a játékok gyakori szereplői. A lányok egy fiatal komodói sárkány terráriumába bújtatják fejüket alulról, rajtuk sisak, amelyre nyers húst kötöztek. A stáb az éhes állatot még hergeli is - a győztes értelemszerűen az, aki legutolsóként húzza ki fejét az üveg alól.