Dunbar elmélete helyességét most a Facebookon teszteli, arra kíváncsi, a közösségi oldalak változtattak-e az eddig optimálisnak vélt csoportméreten. Eddigi vizsgálódásai szerint nem, de pontos választ a kérdésre csak a teljes tanulmány publikálása után kaphatunk.

150, a bűvös közösségi szám

Dunbar 90-es évekbeli megfigyelésének alapja az volt, hogy az emlősök közül a főemlősöknek van a legnagyobb méretű agyállományuk – idézi az antropológus tanulmányát Malcolm Gladwell Fordulópont című könyvében. Ennél is érdekesebb, hogy van az emberek és más főemlősök agyának egy specifikus része – az úgynevezett neocortex, az összetett gondolkodás, a következtetés agyterülete –, ami nagyobb a többi emlősökéhez képest. A tudósok évekig vitáztak, mi ennek az oka. Dunbar szerint az agy az evolúció során azért lett nagyobb térfogatú, hogy meg tudjon birkózni a nagyobb csoportokkal járó komplexitással.

Mint Dunbar rámutat, ha öt emberből álló csoporthoz tartozunk, tíz különböző kapcsolatot kell számon tartanunk: saját viszonyunkat a másik négy személyhez, és hat másik kétirányú kapcsolatot a többiek között.

Egy húsz főből álló csoportban már 190 kétirányú viszony van. Vagyis figyelemmel kell kísérnünk a magunk viszonyát a többiekhez: az összesen 19 személyes kapcsolat (20 fős csoport többi tagjához), valamint a csoport többi tagjának egymáshoz való, összesen 171 kétirányú viszonyát is. Vagyis ha a csoport mérete négyszeresére nő, akkor a feldolgozandó információmennyiség, amit „tudnunk kell” a csoport többi tagjáról, csaknem a hússzorosára növekszik.

Az emberek minden főemlősnél nagyobb csoportban szocializálódnak; mi vagyunk az egyetlen állatfaj, akiknek az agytérfogatunk elég nagy ahhoz, hogy kezelni tudjuk a társadalom szerkezetének komplexitását – írja Gladwell. Dunbar kidolgozott egy egyenletet, amiből kiszámítható, hogy az adott állatfaj mekkora maximális csoportszámban képes élni. A homo sapiens esetében ez 147,8, azaz nagyjából 150. Úgy tűnik, a 150 a maximum egyedszám: ennyi emberrel tudunk nyíltan, természetesen kapcsolatban lenni, vagyis tudjuk, kik ők, s hogyan viszonyulnak hozzánk.

Ugyanez érvényes a katonai szervezetre is. „Az idők folyamán a katonai tervezők ahhoz a gyakorlati szabályokhoz tartották magukat, hogy a funkcionális harci egységek létszáma nem lehet lényegesen nagyobb kétszáz embernél" – írja Dunbar. Valószínűleg ez nem lehetett tudatos, inkább arról lehet szó, hogy a katonai vezetők a "próba-hiba" módszerével évszázadok alatt megállapították, hogy ez a létszám a határ: ennél több ember nem ismerheti meg egymást sikeresen, nem lehetnek egymásnak annyira ismerősök, hogy működő egységben dolgozhassanak együtt.

A kritikus 150-es létszám felett strukturális akadályok jelennek meg, a csoportok nem képesek egyetérteni, egyként fellépni. A 150-es csoportlétszám átlépése olyan kis változás, ami óriási különbséget eredményez - írja Gladwell. Szerinte talán a legjobb példa arra, hogyan sikerült ezt a problémát megoldani, a Newarkban működő, több millió dolláros forgalmat bonyolító hi-tech magáncég, a Gore Associates esete.

A Gore-nál nincsenek hivatali rangok; ha az ott dolgozók névjegykártyáját elkérjük, azon a név alatt csak a „munkatárs” szó áll. Az embereknek nincsenek főnökeik, csak szponzoraik, mentoraik, akik az érdekeiket képviselik. Nincs szervezeti felépítés, nincs költségvetés, nincs kidolgozott üzleti stratégia.

A Gore nagy, bevezetett cég, amely megpróbál úgy viselkedni, mintha kis kezdő vállalkozás lenne. A cégnek sikerült olyan ragályossá tenni a kisvállalati jelleg megőrzését, úgy megtapasztani dolgozóinak tudatában, hogy a kisvállalatiság szelleme túlélte a növekedést, azt, hogy a cég milliárdos forgalmat bonyolító, több ezer alkalmazottat foglalkoztató vállalattá nőtte ki magát. És Gladwell szerint ez annak köszönhető, hogy betartották a 150-es szabályt.

A vállalat ugyanis figyel arra, hogy egy-egy üzemegységében ne dolgozzon több 150 embernél. A cég elektronikai üzletágában ez azt jelentette, hogy egyetlen üzemegység sem nagyobb, mint 45 ezer négyzetméter, mivel ekkora területen szinte lehetetlen 150-nél több alkalmazottat foglalkoztatni. Ha a 150 kocsira tervezett parkolóban a kocsik már a füvön állnak, a cégvezetők új üzemet építettek. Az üzemeknek pedig csak annyira kell távol lenniük egymástól, hogy mindegyikben önálló közösségi kultúra alakulhasson ki.