szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Végleg eltűnik a mademoiselle, vagyis a kisasszony szó a hivatalos francia dokumentumokból egy kedden kiadott miniszterelnöki rendelet értelmében. A miniszterelnöki hivatal már többször kérte körlevelekben korábban a közigazgatásban dolgozókat arra, hogy kerüljék az ilyen jellegű megszólítást.

Francois Fillon miniszterelnök most azt kérte az illetékes minisztériumoktól és prefektusoktól, hogy "amennyire lehetséges, töröljék dokumentumaikból és levelezéseikből a mademoiselle kifejezést, és azt mindenhol madame-mal helyettesítsék". A két kifejezés eddig a hajadon, illetve a férjezett nő különbségtételre utalt.

Feminista szervezetek szeptemberben kampányt kezdeményeztek a Franciaországban még mindig elterjedt mademoiselle szó használata ellen a hivatalos dokumentumokban, mert szerintük diszkriminatív megkülönböztetést jelent.

Úgy vélték: a mademoiselle cím arra kötelezi a nőket, hogy a férfiakkal ellentétben információkat adjanak ki magánéletükre vonatkozóan, ez pedig a mindennapok szexizmusát erősíti. Kampányuk keretében tiltakozó leveleket küldtek országgyűlési képviselőknek és kormányzati tagoknak.

Franciaországban hivatali űrlapokon vagy szerződéskötéskor a nőknek a XIX. század óta nyilatkozniuk kell "kisasszony" vagy "asszony" voltukról. Ennek ma már semmilyen törvényi alapja nincsen, de a mademoiselle és madame megkülönböztetés a hivatali levelezésekben a mai napig nagyon elterjedt, miközben Németországban 1972 óta tabunak számít a Fräulein (kisasszony) szó használata.

Megan Foxszal reklámozzák a Hell jegeskávéját

Megan Foxszal reklámozzák a Hell jegeskávéját

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota