Nemcsak a kockás inggel nyitogatja a bicskákat a volt államtitkár.

 

A Klinghammer-interjún sok mindenki kiakadt. Ki a kockás ingért, ki a pedagógusok szünidejének emlegetéséért, ki a tankönyvpiac sajátos megítéléséért, vagy azon, hogy az akadémia állítsa össze a tananyagot. Mondjuk úgy, sokan találtak maguknak szemléznivalót, volt miből.

Nekem speciel a befőtthasonlatra „nyílt ki a bicska a zsebemben” – hogy a volt felsőoktatási államtitkár szavaival éljek. Mert ez a befőttes, ez így hangzott: „Nem kell mételyezni a többieket olyan gyerekekkel, akik alkalmatlanok, mert nem tudják elsajátítani a tananyagot, vagy mert akarati hiányossággal küzdenek és nincs kedvük tanulni. Gondoljon a befőttre: 2-3 rossz szem az egész üveget elronthatja.” Ez egy egyszerű hasonlat, gondolom, azért egyszerűsített le ennyire, hogy így talán a hülye is megérti az oktatáspolitika csapásvonalát.

Persze próbálkoztak régebben körmönfontabb meghatározással, pl. hallhattuk a „szeretetteljes szegregáció” fogalmát, elemzését, amit Balog Zoltán már sosem tud lemosni magáról, aztán később keményebben kellett fogalmazni, megtette ezt Kósa Lajos, miszerint be kell végre látni, hogy az integráció zsákutca. Nem mintha ez az oktatáspolitika próbálkozott volna ezzel tenni bármit is, ők leginkább a szegregáció különféle kifinomult és kevésbé kifinomult módjaiban léptek előre, összekapcsolva ezt az egyházi iskolák hálózatának visszaállításával. Sosem volt ennyi szegregálódó, vagy szegregált általános iskola, mint az utóbbi hat évben.

Fokozatosan nyomják be a köztudatba az általuk hőn áhított iskolarendszert. Amiben kétféle iskola van. Egy azoknak, akiket ők jónak ítélnek, és egy a többinek. Az egyikben, mint a befőtteknél, csupa egészségtől kicsattanó, remek fizikai állapotban levő gyümölcsszemek sorakoznak a szirupos lében. Egyformák a gyümölcsszemek, és az üvegek is. Úgy a szép. Öröm rajtuk végignézni a „háziasszonynak”. A stelázsi polca is kész, népi hímzésű szalag fut a polc szélén, végig. Van még hely, bár már nem sok. Még szerencse, hogy külföldre sokat eljuttathatunk belőle.

Ahogy elkészülnek a minőségileg is bebiztosított befőttek, már kerülhetnek is a helyükre. A minőséget pedig a pontos előírás biztosítja. Amit kötelező betartani minden befőttkészítőnek. Tilos az újítás, használjuk csak a régi, jól bevált recepteket a dédnagymama recepteskönyvéből. De jó is volt, amikor még egy más világ volt! Amikor még minden vasárnap templomba ment mindenki. És mindenki tudta, hol a helye.

Ja persze, ott van az alapanyag. Bölcs döntés a volt államtitkár úrtól, hogy ezeket aztán ne keverjük össze. Ugye, régen is úgy volt, hogy ezt különszedték. És a régi szokások, mint mondtam, mostanában különös erővel bírnak. Szóval, ennek is megvolt a helye régen, a cefrében. Amiből aztán pálinka készült. Ami ugye hungarikum.

Úgyhogy Klinghammer úr hasonlata félelmetesen jól sikerült, bár ő csak a befőttig tett erről említést. Mert lassan hungarikum lesz ez a szegregáló, elkülönítésen alapuló oktatási rendszer is. Ami, ellentétben a 21. századdal, „külön iskolatípusokban” tanítja a „romlott” nebulókat. Központi szabályozás szerint. Lehet, oda jók lesznek a „kockás inges” pedagógusok is.

Így aztán vidám napok elé nézünk. Mert úgy tűnik most, ebben az új rendszerben, amiben ilyen gondosan válogatnak, és ahogyan ezt az egészet megszervezik, több pálinka lesz, mint befőtt. Sírva vigadunk majd. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!