szerző:

A diákolimpikonok beintettek Balog Zoltánnak. Ha magukra maradnak, el fognak menni.

Százegy diákolimpikon intett be Balog Zoltánnak, aki mostanra már sikeresen elhódította Medgyessy Pétertől a „rakás szerencsétlenség” eposzi jelzőt. A diákolimpikonok egyébként nem sportolók, hanem reménybeli tudósok: az ország legjobbjai matekból, fizikából, csillagászatból.

A rakás szerencsétlenség pedig odasündörgött hozzájuk, sunyiban szelfiket csinált, aztán felrakatta őket azzal, hogy bezzeg a jó tanulók nem kockásingeznek, hanem ilyen illedelmesen ünnepelnek a miniszterrel. Ezt a szégyent nem lett volna könnyű elviselni, lemosni pedig így lehet, nyílt elhatárolódással: a rakás szerencsétlenség nem velünk van.

Szépen kidomborodik a konfliktusban, hogy mennyire veszélyes rájuk a képzett, autonóm ember, akinek van más választása, mint a hajbókolás. Nem csoda, hogy az oktatási rendszer nem ilyen polgárok nevelésében érdekelt. A haza igen, de az rég nem számít.

Ezek a lányok és fiúk érzik, nekik kevésbé kell tartaniuk attól, hogy bajuk eshet. Mégpedig azért, mert a tudásukat nem vehetik el tőlük. Ha még sokáig rohasztja az országot Balog Zoltán és a rakás többi szerencsétlensége, akkor ők el tudnak menni máshova. Nem nekik fog fájni, hanem Magyarországnak. És ezen nem tud változtatni az az ember, aki a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést suttyomban lopott szelfikkel gondolja megoldani. A legjobbak megtették, ami ez ügyben az ő dolguk volt, a többi másokra vár.