Ő fáj nekik © AP

Legutóbb a "rasszista kelet-európai országokat" hibáztatta a BBC veterán kommentátora a brit induló utolsó helyezéséért az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.

A hétfői Daily Mirror idézete szerint Terry Wogan, aki 37 éve közvetíti ezeket a dalversenyeket a BBC tévében, azt mondta, hogy "a Dunától keletre nem fognak egyhamar egy fekete énekesre szavazni". Wogan már korábban hangot adott azon véleményének, hogy "ez már rég nem zenei verseny", hanem "politikai szimpátia alapján zajló szavazás".

Kérdés, hogy Wogan és a politikai szimpátiákról hadováló kritikusok mit csináltak az elmúlt évtizedekben? Terepismeretük nincs, de  ha csak akár egyszer is nyaraltak a horvát tengerparton,  nem hihetik, hogy az egymással néhány éve még háborúzó délszláv utódállamok politikai szimpátiából osztanak egymásnak rendszeresen maximális pontszámokat. Miért gondolják ezen felül, hogy a balti államok annyira odavannak az egykori elnyomó oroszokért? Ugyanígy miért hiszik, hogy – ugyan nem Kelet-Európa, de itt is érvényes az egymásra szavazás – a dánok annyira rajonganának a svédekért?

Miért nem lehet elfogadni azt, hogy ezen országok zenei ízlése, kultúrája olyan közel áll egymáshoz, hogy szinte már ugyanaz, s egyszerűen csak tetszik nekik az, ami most horvátnak, szerbnek, bosnyáknak, macedónnak neveztetik, valójában azonban egy kaptafára készülő, arrafelé igen népszerű folkpop nóta. Ráadásul egy, a szomszédos országokban is rendszeresen turnézó énekes előadásában.

Kelet-Európa területét sikerült ugyan ezer részre osztani az elmúlt évtizedekben, közönségét és ízlését, úgy látszik, nem lehet leváltani. Ennek inkább örülni kellene, nem megsértődni rajta - némi nyugati kultúrgőggel. S mivel itt a kis országoknak ugyanakkora súlyuk van, mint a nagyoknak (nem úgy, mint a világpolitikában), a verseny ezzel el is dőlt. Aki saját nemzeti csalogányának buktája miatt nem örül a határokon átívelő kultúra diadalának, az nem áldozat, hanem soviniszta. Amellett, hogy a popnótái sem feltétlenül jobbak.