A magyar politikai pártok számára most érkezett el a D-day, s vele a választást megelőző kampány döntő nyolc hete. Bár a választások lebonyolításáról rendelkező 1989. évi XXXIV. Törvényt időközben több ponton módosították, legfontosabb rendelkezései nem változtak. Előírja, hogy a választópolgárok a választási jegyzékbe való felvételük igazolásaként értesítést, kopogtatócédulát kapnak, mely egyben a képviselőjelöltek ajánlására szolgál: egy pártnak, amennyiben meg akarja méretni magát, egy-egy választási körzetben 750 kopogtatócédulát kell összegyűjtenie.

Február 8és 12 között indítják politikai pártjaink a maguk harkály-hadműveletét, melynek célja: minél több kopogtatócédulára szert tenni, kerül, amibe kerül. Nem 750 cédulát gyűjtenek be az aktivisták, érdemes jóval többet összeszedni 750-nél, mert a cédulák egy részét rosszul töltik ki, s azokat a helyi választási bizottságok érvénytelennek minősíthetik. Így ha egy párt biztosra akar menni, eleve jóval többet kell leadnia az előírt mennyiségnél.  Na de nem ezerkétszáz kopogtatócédulát várnak a nagy pártok helyi kampányfőnökei az aktivistáiktól. Hanem legalább tizenkétezret, vagy harminckétezret. Azaz adja oda a kopogtatócéduláját mindenki, a tizennyolcadik életévét épp csak betöltött bakfistól a százéves aggastyánig, adják oda a kórházi betegek, a közélettől nem eltiltott rabok és a delirium tremens-ben szenvedő hajléktalanok is.

A Józsefvárosban 2009 őszén lezajlott időközi választás jól mutatja, hogy a pártok részéről a szavazatmaximálás előfeltétele a „kopogtatócédula-maximalizálás”. Ha egy pártnak sikerül szinte valamennyi kopogtató cédulát begyűjtenie, napok alatt leküzdhetetlen problémák elé állíthatja a többit, mely éppen ezért nem juthat hozzá a jelöltjei ajánláshoz szükséges 750 szelvényhez. Budapest nyolcadik kerületében, több mint fél éve ebbe a helyzetbe került az SZDSZ, és az MDF is. Napok alatt kiderült, hogy csak három párt marad talpon: a Fidesz, az MSZP és a Jobbik. A többi párt vergődött, botrányokba keveredett, elsősorban azért, mert a média leleplezte, hogy burkoltan bár, de pénzt ajánlanak a kopogtatócédulákért. Ez ugye szigorúan tilos, mert a magyar választási rendszerben a korrupció tilos és büntetendő.

Persze köztudott, hogy ha kell, a kopogtatócédulákért a pártok pénzt adnak, nem is keveset. Most úgy nyolcszáz-ezer forintot ajánlanak darabonként az aktivistáknak, de ahogy fogyatkoznak a szelvények, három-négyezer forintra is felmehet az áruk. Számoljunk csak! Tekintettel arra, hogy hivatalosan egy-egy parlamenti jelölt egymillió forintot fordíthat a kampányára (ennyi a költségvetési támogatása), valójában már a kellő számú kopogtatócédula felvásárlása kimerítheti a keretet!  És hol van a többi költség, az a pénz, amit a szórólapokra, az óriásplakátokra, a személyre szóló levelekre, a média választási reklámjaira fordítanak a pártok?

Lipótvárosi lakosként kézbesítették nekem „politikai közíró” kollégám, Debreczeni József személyre szóló levelét, melyben az MDF jelöltként arra kér, hogy Budapest 7. számú választókerületében adjam neki a kopogtatócédulámat.  Ilyen mondatokat olvasok a színes szórólapon: „Írói függetlenségemet nem holmi középen állásban, hanem az értékrendem szerinti határozott állásfoglalásban kerestem és találtam meg. A parlamenti demokrácia – konzervatív liberális – híve voltam és vagyok.” Továbbá: „Az életem tőkesúlyát az a pár esztendő adja, amelynek során részese lehettem a rendszerváltozásnak.” Szóval, ha jól értem, adjam kopogtatócédulámat Debreczeni Józsefnek, hogy felszállhassak a konzervatív-liberális cél felé tartó vitorlásra.

Érdeklődéssel figyelem, melyik kopogtató-cédula gyűjtő érkezik hamarabb hozzám. Valószínűnek tartom egyébként, hogy a „Harkály-hadművelet” első hulláma, a rohamcsapatok, már a postásokkal együtt beállítanak. Nemcsak ide, hozzám, az ötödik emeletre, de az Isten háta mögötti falvakba is. Az aktivisták legfőbb célja lehet, hogy a kézbesítők kegyeibe férkőzzenek, egy-egy üveg jóféle itókával, más természetbeni ajándékkal, esetleg némi készpénzzel. Hiszen szegény postások úgyis olyan szegények, és olyan sokat talpalnak, hadd legyen egyszer egy jó napjuk… Mari néni átveszi a kopogtatócédulát, és azon nyomban oda is adja a postás társaságban lévő fess fiatalembernek, hiszen olyan szimpatikusan kéri, még kezet is csókol érte.

Nem fér hozzá kétség: választási törvényünk lényegi korrekcióra szorul, a jelöltajánlás terén is. De mert a törvény „kétharmados” ezt már csak az újonnan megválasztott parlamenttől várhatjuk. Talán a képviselők hajlandónak mutatkoznak a kaució intézményének bevezetésre. Mert az eddig eltelt két évtized, és öt választás egyértelműen bizonyította, hogy a jelöltajánlás módszerei közül az a korruptabb, a legtöbb visszaélésére az ad alkalmat, mely látszólag kiküszöböli a pénzt, és az állampolgárok becsületére, demokrácia iránti elkötelezettségre épít.