Csizmadia Ervin: Segítség! Elfogyott a pénzünk! – érzelemkeltés a kampányban

Nincs permanens kampány, de az sem igaz, hogy ne lenne kampány. Az önkormányzati választás előtti két hétben több párt is erősen az érzelmek felkorbácsolására játszott. A kormányoldal azonban többféle érzelmi húrt is megpendít, közülük csak az egyik a papcsáki, úgynevezett elszámoltatási vonal – állítja írásában Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.

Az 1990 és 2010. közötti időszak választási kampányait sokan és sokféleképpen magyarázták és csoportosították az elmúlt két évtizedben. A két szélső megközelítés a permanens kampányról, illetve a kampánynélküliségről szólt. Egy időben sikk volt arról beszélni, hogy valójában soha nincs kampányszünet, a mozgósítás választástól választásig tart. Nemkülönben arról is gyakran beszéltek és beszélnek maguk a politikai elemzők is, hogy nincs kampány, a riválisoknak alig akaródzik előállniuk valamivel. Mindkét vélekedésre rácáfol a mostani önkormányzati választási kampány: egy harmadik típus jegyeit mutatja fel, amelyet – ebben az elemzésben – érzelemkeltő kampánynak nevezünk. Maga a megnevezés is indoklást igényel.

Érzelemkeltőnek azt a kampányt nevezzük, amely közvetlenül a választóhoz, mint egyénhez fordul, őt akarja „elvarázsolni”: a politikusok, még ha az eszünkre is apellálnak, valójában az érzelmeinkre, sőt nem ritkán az ösztöneinkre hatnak. Az érzelemkeltő kampány tehát kevesebb, mint a „permanens” és jóval több, mint a „semmilyen” kampány.  Nagyon is végiggondolt, felépítése tudatos. És ami a lényeg: nem akar másnak látszani, mint ami. Nem a racionalitás felhőrégiójába kúszik fel, hanem a könnyebben emészthető érzelmi régiókat veszi célba. Vegyünk két példát az elmúlt hét választási kampányából.

Jávor Benedek virágokat ültet. Olcsó ötlet Fotó: Stiller Ákos

Az LMP immáron nem először próbálkozik azzal a technikával, hogy sorsdöntő eseményhez közeledve bejelenti: a pártnak elfogyott a pénze. Ez az üzenet most is megjelent, és minden más üzenetet felülír, merthogy az adakozó kedvű és együtt érző típusú választók érzelmeire apellál. Tudvalévő, hogy a gyengék, az elesettek iránt érzett szánakozás fontos emberi tulajdonság, és a választó nagyon is ember, s együttérzését könnyen adhatja olyan pártnak, amelyet rászorulónak vél. Az persze nem tűnik fel a választóknak, hogy mindez harmadszor-negyedszer ugyanazon koreográfia szerint következik be, s a sorsdöntő esemény után az LMP pénzügyi helyzete valahogy egy csapásra stabilizálódik. A választó persze nem azért választó, hogy a kampányfurfangok rejtelmeiben cizellált módon tájékozódni legyen képes, azonban ez a „tájékozódás-képtelenség” bőven hozhat az LMP konyhájára, és egy kampányban végül is az a lényeg, hogy sikerül-e olyan szlogenekre bukkanni, amelyek maximalizálják a szavazatokat. Az „elfogyott a pénzünk” tipikusan ilyen szlogen.

Másik példánk a kormányzópárt belügyminiszterének minapi nyilatkozatához vezet. Pintér Sándor egy nyilatkozatában apokaliptikus színekkel ecsetelte az ország belső helyzetét, az elszegényedő falvakat, a romló életviszonyokat és életminőséget. Őszintének tűnő szavakat mondott az ország kilátásairól, amelyek nyilvánvalóan az érzelmekre kívánnak fókuszálni, méghozzá egy soha nem tapasztalt nyíltságot, egyszerű, közérthető beszédmódot választva. Megint csak azt mondhatjuk: a szavazók szeretik az egyszerű, közérthető megfogalmazásokat, illetve azt is kedvelik, ha „beavatják” (nem pedig „kirekesztik” valamiből) őket. Pintér mondatainak lényege nem is az igazságtartalmuk, hanem a bennük megtestesülő attitűd, ami pótlólagos szavazatokat hozhat. Az „elfogyott a pénz” típusú LMP-s kampány mellett a Fidesz is  igyekeznek kampányában többrétegű mondanivalót prezentálni. S érdemes rámutatnunk: az érzelmeknek több húrján is lehet játszani.

Pintér Sándor Ózdon Fotó: Stiller Ákos

Mint ahogy az érzelmek terepén van nagy hátrányban a baloldal. Az MSZP utoljára Gyurcsány Ferenc korai korszakában (2002-2004 között) volt képes komolyabb, a pártot identifikáló érzelmek kiváltására. Gyurcsány népszerűségét ebben az időszakban érzelmi motiváló ereje alapozta meg, és segítette őt a miniszterelnöki székbe. Ám ezt az érzelmi ráhatást Gyurcsány miniszterelnökként, majd pedig bukása után egyáltalán nem tudta fenntartani, nem is beszélve az MSZP egészéről.

Mára a hazai baloldal egyetlen mentsvára a „racionális politika”, s szavazóit is arra buzdítja, hogy racionális okokból (egyensúlyteremtés, gazdasági kompetencia) szavazzanak rá. Csakhogy a választó nem pusztán „szavazógép”, akit kielégít az, hogy ha – bármilyen fontos nemzetgazdasági cél is - közreműködhet a makrogazdasági egyensúly megteremtésében. Ráadásul a baloldalnak – Gyurcsány óta – már azt sem hiszi el a választópolgárok jelentős része, hogy ők azok, akik kompetensek gazdasági ügyekben. Így azután van egy megtépázott gazdasági kompetencia és mellette igazából nincs semmi más.

Horváth Csaba kampányol Fotó: Stiller Ákos

Van tehát ebben a mostani kampányban egy érzelmekre hatni képes kormányoldal, egy az érzelmekkel bánni képes ellenzéki párt, és van egy az érzelmeket elutasító, kizárólag a racionalistás nyelvén értő és beszélő ellenzéki párt, az MSZP. Ez az „aszimmetrikus” helyzet nem teszi túl könnyűvé utóbbi párt helyzetét, ellenben a jobboldal számára is felad egy leckét. A jobboldalnak ugyanis saját magával versenyezve – az érzelmek felkorbácsolása mellett – ki kell dolgoznia az érzelmek lehűtésének technikáit is, azaz: kint és bent egyszerre kell egeret fognia.

Konkrétabban: a Papcsák-féle érzelmi felturbózás mellett az érzelmeket arra is használnia kell, amire azok (az ösztönök és a szenvedélyek kiélése mellett) szinték valók: mélyebb azonosságteremtésre. Az elszámoltatás – még a legigazságosabb és a legmérsékeltebb is – csak bizonyosfajta, s rendszerint a bosszúval határos érzelmi rétegeket képes mozgósítani, az ország helyzetének sötét tónusú ecsetelése azonban ennél komolyabb. A Fidesz ebben a szférában is kereskedni akar. Azt akarja bizonyítani, hogy nem csak feltár, leltárt készít, dokumentál, azaz „szakmai” feladatokat végez el, de be is avatja az embereket, partnernek tekinti őket. Pragmatikusabban szólva: a papcsáki stratégiával erősíti meg híveit, a pintéri stratégiával visziont nem az eredendően Fidesz-pártiakat mozgósítja, hanem azokat, akik pillanatnyilag mellettük állnak vagy bizonytalanok. Ez jóval sokrétűbb, mint az MSZP „egydimenziós”, a párthívekhez szóló stratégiája, s voltaképpen ez az érzelmi ráhatásbéli differenciálás ennek a választási kampánynak a legfőbb érdekessége, legalábbis a kormányoldalon.