Tamás Gáspár Miklós ismét írt egy jelentős visszhangot kiváltó cikket. TGM megint mond egy csomó dolgot, amelyre e sorok írója egyetértően bólogat. Nemegyszer leír olyasmiket, amely föölött elgondolkodunk, aztán csettintünk, hogy tényleg. Azután TGM felsorol rengeteg mindent, ami igaz. Hogy a rasszizmus nem magyar átok vagy kelet-közép-európai áfium, s nem is jobboldali-keresztény specifikum. Igen, van nyugati előítélet, kirekesztés, ahogy „Izrael se mentes a fasizálódás veszedelmeitől”, bizony létezik zsidó fajgyűlölet is. Ahogy az a TGM-állítás is jogos „hogy a 'baloldali' címke se jelent védőoltást a sovinizmussal, etnicizmussal, rasszizmussal szemben”. Azon sem akarok vitatkozni Tamás Gáspár Miklóssal, hogy a határon túli magyarokat lerománozó szocialista attitűd undorító, mint ahogy az emberek származási alapon való címkézésének minden formája az.

Gond ott van, mikor TGM egybecsúsztat olyan történéseket, amelyek nem tartoznak össze. „Az Egyesült Államok húsz méter magas acélkerítésekkel készül föl a latin-amerikai testvérek atyafiságos fogadtatására.” Ez az ironikus tényközlés egy felsorolás részeként, a görögországi pakisztáni bevándorlók megölésének említése után, a törökországi kurdok gyilkolásának szóvá tétele előtt van a szövegben. Ezeket megelőzi egy másik, ugyancsak szarkasztikus mondat, mely szerint „az olaszországi és franciaországi állami és magánszervezésű cigányellenes pogromok a nagy hidegre tekintettel szünetelnek” mégpedig a Beneš-dekrétumok és a Gáza nukleáris bombázását javalló izraeli szélsőjobb viselt dolgainak vitriolos bírálata tőszomszédságában. A francia kormány mellett („a baloldali” François Hollande és Jean-Marc Ayrault (és a szörnyű Manuel Valls!) kormányának a Sarkozyét folytató cigányellenes és bevándorlóellenes akciói: kitoloncolások, rendőri brutalitás, rasszista kormánypropaganda; folytatódó neokolonialista és militarista pattogás”) a kanadai is megkapja a beosztását TGM-től. „Még az észak-amerikai liberális konszenzus is kevés ahhoz, hogy a világ egyik legélhetőbb országának, Kanadának a kormánya ne viselkedjék otromba módon valamely üldözött kisebbséggel, szegény országban. A miskolci plakátok bárgyú arroganciája, csendőri fölényeskedése, a magyarországi – fehér és roma – közönség mély megvetéséről tanúskodó bürokrata pöffeszkedése bárkit kigyógyíthat a pozitív „kulturalista” előítéletekből” – vélelmezi.

Így aztán nála a gyilkos, soviniszta rasszizmus egy sorba, egy bekezdésbe kerül a nyugati jogállamok idegenrendészeti döntéseivel. S a szöveg az arra hajlamos befogadóban kiváltja a konklúziót: Ezek, ott Nyugaton nem különbek a Deákné vásznánál, legfeljebb jobban ügyelnek a látszatra, bár mostanság már arra sem. Csakhogy ez a TGM generálta Nyugat-kép nem sokban különbözik a Békemenet Nyugat-képétől. (Vagy az ultrakonzervatív héja Jonah Goldberg liberálfasizmus-definíciójától.) A nyugati országok migrációs, határvédelmi, stb. politikáját lehet (és kell is) bírálni. Ám – finoman szólva – nem helytálló azt sugallni, hogy a rasszista terror- és pogromjelenségek, valamint a francia, kanadai, olasz, amerikai idegenrendészet hasonló jelenségek volnának. Márpedig TGM cikke ezt sugallja. Azonban e két dolog közé nemhogy egyenlőségjel, de „hasonlóságjel” sem tehető. Utóbbi hónapok-évek nyugati idegenrendészeti razziái és deportálásai nemcsak mozlim, de egyéb illegális hontalanokat is érintettek. Köztük olyanokat is, akik Európán, sőt az unión belülről jöttek. Ilyen pl. bizonyos roma családok, közösségek hazatoloncolása. Félreértések elkerülése végett rögtön érdemes tudatni: ha ezek során bárki jogai sérültek, akárcsak egyetlen bevándorlót igaztalanul, koholt vádakkal zaklattak, fosztottak meg tartózkodási jogától, az nem tolerálható, sőt szankcionálandó. (Függetlenül attól, hogy származása, hite miatt vagy „csak” hanyagság, korrupció, öncélú szadizmus miatt érte bántalom.) De ugyanígy helytelen az a logika, mely az intézkedéseket, pusztán a tény végett, hogy kisebbségi személyek ellen irányulnak, általában rasszista rendőrterrorként bélyegzi meg. Pár nyilvánvaló dolgot – sajnos úgy tűnik – újra le kell szögezni.

A bejelentett lakcímmel, törvényes jövedelemmel, egyáltalán szakmával, tudással nem rendelkező, menedékjogért vagy munkavállalásért nem folyamodó (vagy azt meg nem kapó), a turisták tartózkodási idejét túllépő, adott esetben bűncselekményeket, de legalábbis szabály- és normasértéseket elkövető külföldi illetőt bármelyik jogállam gyorsított eljárással kiutasíthatja. Függetlenül attól, hogy az unión kívülről vagy belülről jött. Miként azokat is, akik az ország rendjét, nyugalmát fenyegetik. Nyilvánvaló, hogy a mozlim, roma, s egyéb jövevények gyakran iszonyú nyomor elől futottak Európa nyugati szegletéig. Csakhogy egyik uniós tagállamnak és/vagy nyugati országnak sem írható elő, hogy tagtársai (vagy külső országok) szociális és közbiztonsági terheit teljes egészében átvállalja. Természetesen minden fejlett politikai kultúrának „őrkötelme”, hogy a piaci-munkaügyi „humán importon” túl, szociális-emberjogi feladatoknak is eleget tegyen a politikai, humanitárius vagy természeti kataklizma által sújtott térségek odamenekülő lakóinak javára. De nem vonható meg a lehetőség egyetlen államtól sem, hogy szelektálni próbáljon. Kegyetlenül hangzik, de tény: a negatív, kilátástalan társadalmi pozíció (akár az ínség, éhezés) a nemzetközi jog szerint önmagában nem keletkeztet menekültstátuszt. Nehezen lehetne másképp. Különben Fekete-Afrika, Latin-Amerika és Belső-Ázsia nincstelenjeinek százmilliói követelhetnék, hogy a nyugati civilizáció azonnal fogadja be őket, biztosítson számukra ellátást, segélyt. Ami nyilvánvalóan képtelenség, ekkora tömeg ugyanolyan nyomort hozna létre, mint ami elől menekül.

Befogadásra biztosan csak azok számíthatnak, akik hitelt érdemlően bizonyítani tudják, hogy hazájukban életüket a kormányzat (vagy a kormányzat által cinkosként eltűrt, sőt támogatott félkatonai terrorizmus, stb.) fenyegeti. Vagy egy köztudomású humanitárius katasztrófa, polgárháború elől menekülnek. Nincs a Földön olyan állam, ahol a letelepedés joga alanyi jogon járna mindenkinek. Akkor sem, ha TGM szerint az állampolgárság alanyi jogon kéne járjon, s aki ezt nem engedi, az posztfasiszta. „A posztfasizmushoz nem kellenek rohamosztagok és diktátorok. Tökéletesen belesimul a fölvilágosodás-ellenes liberális demokráciába, amelyben az állampolgárság újra uralkodói kegy, ahelyett, hogy általános érvényű emberi jog volna… A posztfasiszták nem totális engedelmességről vagy fajtisztaságról szoktak beszélni, hanem az információs szupersztrádáról… A hazai rasszizmus helyét átveszi a globális neoliberalizmus, és mindkettő a gyorsan rasszosodó, etnicizálódó hatalmon/uralmon nyugszik.” – A posztfasizmus c. TGM-esszé idézett mondatai nyíltan kimondják: a nyugati kapitalizmus a rasszizmus legfelső foka, aki pedig nem akarja emberi jogon kiterjeszteni az állampolgárságot, az posztfasiszta.

E logika alapján posztfasiszta Birgit Friggebbo, a migrációfronton talán legliberálisabb Svédország bevándorlásügyi minisztere is. Aki már 1991 végén úgy nyilatkozott: „Már a puszta gyanú és egy bűntény kivizsgálása is ok lehet arra, hogy valaki ne kapja meg az engedélyt az országban maradáshoz.” (Tamás Gellért: A lézeres gyilkos. Egy merényletsorozat anatómiája. Corvina, 2008. 230. o.) Posztfasiszta a svéd, a kanadai, a francia, az amerikai, az olasz kormány. Egyáltalán mindenki, aki szerint a bevándorlási és letelepedési szabályokkal rosszhiszeműen visszaélőket bármelyik jogállam törvényesen kiutasíthatja.

TGM cikke végén persze ott csapkod a vörös farok, amelyik szó szerint vörös. „Nem, nem tetszik a rendszer. S ez a rendszer, amely mindezt előidézi, nem más, mint a polgári demokrácia ÉS a polgári demokrácia válsága. Ennek a polgári rendszernek a válsága is polgári. A cigánykérdés – és általában: színes bőrű embertársaink kérdése – nem pusztán magyarországi kérdés. Orbán Viktor esetleges távozása a miniszterelnöki székből ezt nem oldja meg, amint nem is az ő odakerülése idézte elő… Ez az egész kései kapitalizmusnak a problémája, amelyet egy szegény, apró ország kormányának az egyébként célszerű leváltásával nem lehet orvosolni” – ad látleletet TGM.

Ám Tamás Gáspár Miklós gondolatmenete ott bukik, ahol a szintén apokaliptikus nemzethalál-víziók is. A válságot csakis hullaszagú fátumként képesek láttatni, s nem az emberiség alkotói kríziseként, a piac kreatív neurózisa gyanánt. Ami a kollektivistáknak végzet, az individuumnak lehetőség. Így aztán vígan eltáncol az őt szakadékba rúgni akaró ideológiai lólábak elől.