„Föltétlenül el vagyunk tökélve, hogy Magyarországunk számára a szent kezet megszerezzük; e végből a raguzai dominikánus atyákra, kik azzal nekünk kedveskedni vonakodnak, más módon kívánunk hatni, ha pedig így sem jutunk czélhoz, még hathatósabb eszközökhöz nyúlunk.” Ezzel a nem is olyan burkolt fenyegetéssel küldte vissza a tárgyalóasztalhoz a képviselőit Mária Terézia 1769. augusztus 10-én. A tét nem volt kisebb, mint hogy sikerül-e elhozni neki a Szent Jobbot, vagy a raguzai domonkosok tovább packázhatnak a Habsburg Birodalom uralkodójával.
Szent István király mumifikálódott jobbjának a történetében több a fehér folt. Máig nem tudni például bizonyosan, hogyan és mikor választották külön a testtől (a legendák ezt egy XI. századi őrkanonok lopásának tulajdonítják), amint az sem világos, mi történt az ereklyével a török hódoltság első évtizedeiben, és hogyan került az 1543-ban elfoglalt Székesfehérvárról Raguzába, a mai Dubrovnik egyik kolostorába. Egy szóbeszéd szerint a törökök vitték magukkal Boszniába, ahol keresztény kereskedők vásárolták meg, majd adták tovább a domonkos szerzeteseknek, akik – és erről már írásbeli feljegyzés is fennmaradt – 1590-ben ezüst ereklyetartót készíttettek a nagy becsben tartott Szent Jobbnak.
A kérdés csak az, hogy ez a kézfej ugyanaz-e, mint amelyiket az államalapító sírjából egykor kiemeltek, hiszen az utóbbin a feljegyzések szerint az államalapító gyűrűje is rajta volt, a raguzai relikvián viszont ilyen ékszert nem találtak (és a későbbi vizsgálatok szerint nem is biztos, hogy valaha volt rajta).
