szerző:
Eörsi Mátyás

Orbán Viktor játszmája Jean-Claude Junckerrel.

Mostanában nagy a divatja a politikába bepillantást nyújtó tv-sorozatoknak. Ezek azért népszerűek, mert egyfelől úgy tűnnek, mintha lehetővé tennék a nézőknek, hogy a kulisszák mögé pillanthassanak, amitől a néző úgy érzi, immár többet ért a politikából, miközben a politikával szembeni ellenséges viszonyát is visszaigazolva látja. A nálunk is méltán népszerű Elnök emberei sorozat után a legnagyobb nézettségre tett szert Amerikában a “House of Cards”, a Kártyavár című sorozat, amelyben a minden hájjal megkent, és a legcsekélyebb erkölcsi gátlásokkal sem rendelkező főhőst, a Demokrata Párt kongresszusi frakcióvezető-helyettesét a kiváló színész, Kevin Spacey alakítja lehengerlően. Ezeket a filmsorozatokat követve a néző gyakran gondolhatja úgy, hogy ő, a néző, voltaképp okosabb a washingtoni politikusoknál, és ha összeszedi magát, átlát mesterkedéseiken. Egy világlap neves tudósítója a sörözés közbeni beszélgetés ezen pontján mesélte, hogy régóta foglalkoztatja egy könyv gondolata, amelyben, szemben ezzel a közvélekedéssel, azt szeretné megírni, hogy “Ti mind azt gondoljátok, a washingtoni politikusok hülyék, csak ti vagytok az okosak, holott a dolog pont fordítva áll: ti vagytok az ostobák, míg a washingtoni politikusok nagyon is okosak”.

Akkor jutott eszembe ez a beszélgetés, amikor figyelemmel kísértem a magyarországi elemzéseket arról, hogy Jean-Claude Juncker lesz az Európai Bizottság elnöke, és Orbán Viktor az első pillanattól az utolsóig szembe ment ezzel a javaslattal. Mindenki okosnak tűnt, mintha csak éppen Orbán Viktor miniszterelnök lett volna ostoba.

A jobboldali elemzők sem értették, de azért “okosan” megvédték a miniszterelnök makacs, és a nemzeti érdekeket leginkább sérteni látszó taktikázását. A folyamat elején, amikor még nem lehetett tudni, nyer vagy veszít Juncker, a Heti Válasz “Európa erős embere” címlappal mutatta be Orbánt, szégyenpír nélkül olyasmit állítva az alcímben, hogy “Három éve az uniós vezetők még megpuccsolták volna (Orbán Viktort), ma már megkerülhetetlen”. Most, hogy Orbán Viktor véleménye nem megkerülhetetlen volt, hanem súlytalan és irreleváns, a Válasz ahelyett, hogy korrigált volna, a Keresztapu módszerét alkalmazva karaktergyilkosságba kezdett, és “Kiöregedett dinoszaurusz” cím alatt szedte össze a Junckerrel kritikus európai újságcikkeket. Mások átvették Orbán Viktor retorikáját, miszerint “megígérte a választóinak”, elvégre mi egyebet is tehetne tisztességes miniszterelnökként, mint hogy híven betartja ígéreteit? Ez amúgy szép és nemes dolog – lenne –, ha Orbán Viktor ígért volna bárkinek is valami ilyesmit. De nem ígért, mert amikor Orbán első alkalommal szót ejtett arról, hogy kormánya nem támogatja Jean-Claude Junckert, akkor már túl voltunk az EP-választáson, így felettébb megerőltető lehet a kijelentést a választóknak tett ígéretnek tekinteni.

Lehetett találkozni ennél színvonalasabb fejtegetéssel is, miszerint Jean-Claude Juncker túlságosan vonzódik a föderális Európa gondolatához, és ebben van némi igazság, még akkor is, ha ennek a jelentősége nem túl nagy: az Európai Bizottság döntéseket nem tud hozni, mindössze javaslatokat tehet az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek. Az előbbiben Orbán Viktor személyesen, az utóbbiban fideszes harcostársai megvívhatják csatáikat a nemtetsző javaslatokkal szemben. Ezen túl kétségkívül folyik egy hatásköri harc az Európai Tanács és az Európai Parlament között, amiben nincs semmi rendkívüli, mint ahogy abban sem, hogy az Európai Tanács tagjai az Európai Tanácsot akarnák erősíteni, míg a parlament az Európai Parlament hatáskörét. Ez mindenkire igaz, Orbán Viktorra fokozottan, hiszen ő az Európai Parlamentben több ellenséget lát, mint az Európai Tanácsban. Orbán Viktor érvelése, hogy az Európai Bizottság elnöke ügyében a döntő szót az Európai Tanács mondja ki, és ne az Európai Parlament, végül is logikus, és – bár nem osztom – nincs benne semmi ördögi.

A baloldali elemzők tort ülnek Orbán Viktor veresége felett. Ostobának és lúzernek látják és láttatják, olyannak, aki képtelen volt felfogni az európai erőviszonyokat, vesztes ügy mellé állt, ezzel nyilvánvalóan kárt okozott hazájának, sőt, még saját magának is. Vannak, akik úgy látják, Orbán Viktor bosszút állt Jean-Claude Junckeren azért, mert párttársa, Viviane Reding és kormányának tagja, Asselborn külügyminiszter kritikus volt vele szemben, és Orbán Viktornak a bosszú elborította a józan ítélőképességét, és saját érdekeivel is szemben politizált. Mások szerint az öntörvényű miniszterelnök nem bírt zabolátlan önbizalmával, és Magyarország után immár az EU-t is uralma alá hajtaná.

Megismétlem: Ne higgyük, hogy mi okosak vagyunk, míg “azok ott fent”, Washingtonban vagy Budapesten, akár az Országházban, akár a Várban, ostobák. A helyzet ugyanis az, hogy Orbán Viktor cseppet sem volt ostoba, a saját érdekei szempontjából a lehető legracionálisabban, sőt, a legelőrelátóbban járt el. Olyan stratégiát követett, hogy mind Jean-Claude Juncker bukása, mind pedig sikere az ő politikai érdekeit szolgálja.

Mielőtt ezt kifejtem, rögzítem, hogy én ezt a gondolkodást nem kedvelem és ellenfelemnek tekintem. Csakhogy már előfordult, hogy elemzésem konklúzióját, nevezetesen, hogy szerintem egy adott politikai vezető milyen mozgástérben mit fog csinálni, bírálóim úgy rótták fel nekem, mintha követésre javasoltam volna. Ez koránt sincs így, ugyanakkor ellenfeleinket meg kell érteni, és nem szabad lebecsülni őket, mint ahogy ez most felsejleni látszik.

Orbán Viktor tehát mindenki mást megelőzően rögzítette, hogy kormánya nem támogatja Jean-Claude Juncker jelölését. Ezt elég feltűnően tette, mint aki nem kívánta a véletlenre bízni, hogy határozott álláspontját mind külföldön, mind belföldön mindenki meghallja és jól az emlékezetébe vésse. Tegyük most félre a magyar érdekkel kapcsolatos blöffjeit, Orbán Viktor annyit biztosan tudhatott, hogy David Cameron brit miniszterelnök Juncker ellen lesz, azt azonban nem tudhatta, hogy mi lesz Angela Merkel német kancellár végleges álláspontja. Annyit lehetett csupán tudni, hogy Merkelnek is voltak fenntartásai Jean-Claude Junckerrel szemben, azt már nehéz volt kiszámítani, hogy a német belpolitika, illetve az Európai Néppárton (EPP) belüli dinamika végül is merre viszi Merkelt.

Tételezzük most fel, hogy Jean-Claude Juncker mégsem lesz az Európai Tanács jelöltje, akár azért nem, mert Merkel kancellár, majd az EPP ellene fordul, vagy azért nem, mert az Európai Tanácsban szavazó állam- és kormányfők Orbánhoz hasonlóan nem akarják átengedni az Európai Parlamentnek a kezdeményezést. Ha ez bekövetkezik, akkor Orbán Viktor nyilvánvalóan a mennybe megy. Hiába tudható, hogy Orbán Viktor európai léptékűnek szánt szavai jobbik esetben a Magyar Nemzetnek és a Magyar Hírlapnak csúfolt újságok olvasóihoz jutnak el, ebben az esetben semmit sem lehetne válaszolni a Válasz és a többi lakájmédia nyelvcsapásaira, Orbán Viktor cáfolhatatlanul úgy nézne ki, mint Európa Erős Embere, aki bal kezével egykor az oroszokat verte ki, jobb kezével most pedig megálljt parancsol Jean-Claude Juncker jelölésének.

A történet azonban – tudjuk – nem így alakult. Orbán álláspontján először az Európai Néppárt, majd pártállásra való tekintet nélkül az EU vezetői léptek át, és óriási többséggel Jean-Claude Junckert jelölik az Európai Bizottság elnökének. Mit vesztett, és mit nyert ezzel Orbán? Nos, semmit sem vesztett. Az EU nem Magyarország, Juncker pedig nem Orbán. Az EU, benne Juncker nem úgy működik, hogy a nem-támogatásért bosszú járna. A demokratikus  EU-ban Magyarországot nem éri semmilyen veszteség amiatt, hogy az ország miniszterelnöke a jelölt ellen agitált. Még azt sem zárom, ki, hogy Jean-Claude Juncker, ez a tetőtől talpig demokrata – sőt: kereszténydemokrata – annak érdekében, nehogy részrehajlással vagy bosszúval vádolják, még igyekszik is majd Orbán Viktor kedvében járni. Nem tudom, így lesz-e. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy Orbán Viktort egészen más stratégia vezette, amikor Jean-Claude Juncker ellen fordult. Ha Jean-Claude Juncker nem lesz az Európai Bizottság elnöke, akkor Orbán győzött, ahogy erről már volt szó. Ha azonban Orbán tiltakozása ellenére lesz Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke, akkor ebből Orbán Viktor még jobban jön ki. Miért?

B-e-l-p-o-l-i-t-i-k-a! – tessék végre megérteni! Vajon miért hangsúlyozza Orbán Viktor éjjel-nappal, hogy Jean-Claude Juncker megválasztása nem felel meg a magyar nép érdekeinek? Miért állítja – hazudja – azt, hogy megígérte a magyar népnek, hogy megakadályozza Jean-Claude Juncker elnökké választását? Azért, mert ezzel már most, előre akar megágyazni annak a politikának, hogy amikor a jövőben az Európai Bizottság kifogást emel antidemokratikus kormányzása miatt, akkor ő erre azt mondhatja, hogy “Jean-Claude Juncker bosszút áll a magyarokon azért, mert ő, Orbán Viktor a magyar nép érdekei mellett lépett fel”.

Őrültség? Igen, de van benne rendszer. Ne tessék elfelejteni azt sem, hogy nem csupán Viviane Reding és Asselborn luxemburgi. Luxemburgi az RTL központja is. Ugyancsak meglepne, ha a reklámadó ügyében, kivált, ha a bizottság is vizsgálódásba kezd majd, ne kerülne elő a kormány propagandájában, hogy no lám csak, mind az RTL, mind Jean-Claude Juncker luxemburgi: „A gyarmatosítók összefognak, mi más oka lenne az RTL megvédésének”. Figyeljék majd meg, az elkövetkező négy évben minden egyes alkalommal, amikor kritika éri a magyar kormányt, a válasz folyamatosan az lesz, hogy Jean-Claude Juncker luxemburgi, és bosszút áll a magyar népen. Ez a szöveg Orbán Viktornak sokszorosan több belpolitikai hasznot hoz, mint az, hogy meg tudja-e akadályozni Juncker jelölését. Ezért döntött úgy Orbán, hogy Juncker ellen fordul, és a Juncker-elleni fellépés politikai hasznait az előttünk álló években tervezi learatni.

Az ellenfél lebecsülése komoly hiba. Lehet gúnyolódni azon, hogy Orbán Viktor “elvesztette” a csatát a Jean-Claude Juncker támogatása körüli harcban, az azonban ostobaság. Sajnálom, de Orbán Viktor volt az okos, aki mind támogatóinál, mind ellenfeleinél pontosabban számolta ki: számára pompás, ha győz, aminél csak egy dolog jobb, az, ha nem győz.

(A szerző az SZDSZ volt országgyűlési képviselője)

Cikk megosztása
Címkék