szerző:
MTI / hvg.hu

Az észak-koreai állami média azt közölte, hogy az ország sikeres kísérleti robbantást hajtott végre egy hidrogénbombával szerdán. Nem sokkal korábban a dél-koreai és a kínai földtani intézet is arról számolt be, hogy emberi tevékenység, feltételezhetően robbanás okozott földrengést a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság északkeleti részén.

Megfigyelők meglepetésként értékelték a robbantásról szóló bejelentést.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető december elején utalt rá, hogy a kelet-ázsiai kommunista diktatúrának hidrogénbombája is van, de ezt szakértők és az Egyesült Államok is kétkedve fogadta.

Az atommaghasadás elvén alapuló atombombánál sokkal pusztítóbb erejű a hidrogénbomba, amely a magfúzióval vált ki robbanást – ugyanakkor sokkal nehezebb is létrehozni egy ilyen fegyvert.

A phenjani rezsim rendszeresen tesz ellenőrizhetetlen kijelentéseket a nukleáris fegyverkezés terén elért képességeivel kapcsolatban. Például azt állítják, hogy atomfegyvereikkel képesek elérni az Egyesült Államok területét, ezt azonban a szakértők többsége egyelőre kizártnak tartja. Ugyanakkor az ország 2006 és 2013 között már végrehajtott három kísérleti atombomba-robbantást, és emiatt nemzetközi szankciókat kapott.

Ha a szerdai bejelentés igaz, újabb szankciókra számíthat a kommunista diktatúra.

Amerikai és kínai szakértők korábban úgy becsülték, hogy Észak-Koreának 10-20 atomrobbanófeje lehet.

Phenjan közlése előtt másfél órával térségbeli földtani intézetek azt közölték, hogy a Richter-skála szerint 4,9 és 5,1 közötti erősségű földrengést észleltek a felszín alatt kis mélységben Észak-Korea északkeleti részén, nem messze Kildzsu városától, amelynek körzetében található a legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti központ is. Phenjan ezen a területen hajtotta végre korábbi atomrobbantásait.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!