szerző:
hvg.hu/MTI

Macron egy fát vitt ajándékba Trumpnak, amit közösen el is ültettek.

Háromnapos látogatásra érkezett Emmanuel Macron francia államfő és felesége az Egyesült Államokba, ahol hétfőn Donald Trump feleségével, Melaniával fogadta őket a Fehér Házban.

A két államfő kézfogása ezúttal meglehetősen hosszúra és váll-lapogatósra sikeredett, sőt, még puszit is nyomtak egymás arcára, majd hosszan szorongatták egymás kezét. Korábban Brüsszelben, majd Párizsban is többször legendásra sikeredett a két elnök kézfogása.

A két elnöki pár ezután elültetett egy fát, amit Macronék vittek ajándékba. A Quartz azt írja, a fa egy fiatal tölgy a franciaországi Belleau Woodból, ahol az első világháború idején komoly harcok dúltak, az amerikai csapatok pedig együtt harcoltak a britekkel és franciákkal, komoly veszteségeket szenvedve. Macron azért is vihette ezt a fát ajándékba Trumpnak, mert az amerikai elnök élénken érdeklődik az I. világháború iránt, kedvenc könyve pedig a Nyugaton a helyzet változatlan.

©

A két elnöki pár ezután repülőre szállt és Mount Vernonba utazott, ahol Trumpék díszvacsorán vendégelték meg Macronékat. A díszvacsorát a Washingtontól mintegy 25 kilométernyire fekvő, virginiai Mount Vernonban, az első amerikai elnök, George Washington – ma múzeumként szolgáló – egykori kúriájában adta az amerikai elnöki pár. Elemzők gesztusként értékelték a helyszínt: George Washington ugyanis az amerikai függetlenségi háború vezetője és hőse volt, és a franciákkal kötött szövetségének is köszönhette, hogy győzelemre vitte a függetlenségi harcot a britekkel szemben. 

A díszvacsorára – szakítva a hagyományokkal – ezúttal a megszokottnál jóval kevesebb, mintegy 150 vendéget hívtak meg, és nem kapott meghívót a kongresszus egyetlen vezető demokrata párti tagja és egyetlen újságíró sem. Demokrata párti politikusként egyedül John Bel Edwards louisianai kormányzó lehetett jelen az elegáns rendezvényen. Az estélyen – amelyet Melania Trump rendezett, és kívánságára 3500 szál virággal díszítettek – az előző elnök, Barack Obama hasonló díszvacsoráitól eltérően nem popsztárok léptek fel, hanem a washingtoni operaház társulata. 

Emmanuel Macron és Donald Trump kedden a Fehér Házban kezdi meg a tárgyalásait, amelyeken elsősorban az iráni atomalku jövőjéről, a szíriai helyzetről, az európai országokat, köztük Franciaországot is érintő alumínium- és acélipari termékek amerikai védővámjairól, valamint a párizsi klímavédelmi egyezményről lesz szó. A francia köztársasági elnök szerdán a kongresszus két háza előtt mond beszédet. 

©

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!