6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Kétmilliárd dollár értékű katonai segítséget jelentett be az USA Ukrajnának a háború kezdetének évfordulóján.
Az Egyesült Államok újabb 2 milliárd dollár (760 milliárd forint) katonai segítséget jelentett be Ukrajna számára az Oroszország által indított háború kezdetének első évfordulóján, pénteken.
A támogatási csomag a többi között tartalmaz HIMARS rakétaindítókat, rakétákat, különböző drónokat, valamint drónelhárító eszközöket és aknamentesítéshez szükséges felszerelést.
Az intézkedés az úgynevezett Ukrajnai Biztonsági Támogatás Kezdeményezés keretében jut el Ukrajnába, vagyis az amerikai kormányzat közbeszerzés nyomán vásárolja meg a gyártóktól a szóban forgó eszközöket, és később születik majd döntés arról, hogy mikor indulhatnak útnak. Azokat a berendezéseket viszont haladéktalanul eljuttathatják Ukrajnában, amelyeket az amerikai készletekből hívnak le azonnali támogatásként.
Az amerikai kormányzat pénteken újabb szankciókat is bejelentett Oroszország ellen.
Rengeteg új szankciót vezetett be az Egyesült Államok Oroszország ellen
Hiába adja például az Oroszoktól behozott alumínium az Egyesült Államok alumíniumimportjának tíz százalékát, az új szankciók ezután konkrétan ellehetetlenítik, hogy bárki orosz alumíniumot szállítson Amerikának. „Különleges katonai műveletnek" nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok 2022 február óta tartanak, a Nyugat fegyverszállításokkal és gazdasági szankciókkal nehezíti az oroszok előrenyomulását.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában is az ukrajnai háború lesz a téma pénteken New Yorkban.
Joe Biden amerikai elnök hétfőn kijevi látogatásán 500 millió dollár azonnali támogatást is bejelentett.
Az Egyesült Államok a háború kezdete óta körülbelül 113 milliárd dollár támogatást nyújtott Ukrajna számára, katonai, pénzügyi és humanitárius segítség formájában.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.