Időről időre befutnak az örömhírek, hogy a magyar szabadságharc világforradalommá készül válni, Európa nemzetei felismerték a magyar út igazságát. Ni, van máshol is bankadó, meg vannak lengyel orbánisták, és egyre többen látják be, hogy a multik ellen fel kell venni az élet-halál harcot... hé, mit csinálnak maguk a mi multinkkal!

Nos, ha bebizonyítjuk tudományosan, hogy bármit meg lehet tenni a francia tőke ellen, akkor nem lesz, aki megvédi nekünk a magyar multit. Csak magunkra számíthatunk, ami nem sok. Ha nem így viselkedtünk volna, most hivatkozhatnánk európai normákra, szabad piacra, az igazságszolgáltatás függetlenségére, és ezek mentén gyűjthetnénk szövetségeseket. Talán még Rui Tavares is síkra szállna a fair eljárásért.

A Mol csak egy a sebezhető pontjaink közül. Nincs sok magyar vállalat, amely kifelé terjeszkedne – nem ösztönzi őket a tény, hogy idehaza kézből is lehet enni. De azért meg lehet még szopatni az OTP-t Romániában vagy a CBA-t Szlovákiában, és nem kell ehhez kreatívabbat kiagyalni a trafikügynél. Magyarok raus, ennyi. A végrehajtás lehet unortodox.

Hogyan lehet ezt kivédeni? Most már nehezen. Nem kellett volna ostoba, másnak vermet ásó bunkónak lenni, mert az olyannak nehezebben ad igazat a rendőr. Beleértve az Interpolt.

Nem a derült égből zuhant a nyakunkba ez a kezelhetetlen helyzet. Bőven lehetett előre látni, és ha Orbán Viktor agyában csak megfordult volna, hogy mi lesz, ha Magyarországot kezdik ugyanilyen módszerekkel szívatni, akkor hozzá se fog. De ezt tizenöt, vagy legalább három éve kellett volna felismernie. Sokat tehetett volna azért, hogy ez ne történjen meg.

Az Európai Unió ugyanis pontosan arra való, hogy bármely vállalat biztonságban és törvényesen terjeszkedhessen; illetve hogy ha vita merül fel, akkor azt megnyugtatóan rendezze. Ilyen vita lehet mondjuk az, hogy korrupció segítségével türemkedett-e be a Mol Horvátországba. Mert ha igen, akkor közös érdekünk, hogy a végére járjunk, nehogy aztán nálunk is csak úgy odaken valaki tízmillió eurót a miniszterelnöknek, az meg már írja is alá a vadászgépszerződést.

De igaz ez nemcsak Európára, hanem az egész világ boldogabbik felére. Erről szól tudniillik a globalizáció: hogy mindenki mindenkinek gyarmata.

Ezt a közmegegyezést fel lehet rúgni, lehet érvelni is a protekcionizmus mellett, de az érveknek már csak az a természetük, hogy nem magyarspecifikusak. Ha Magyarország rezsiharcot csinálhat az energiaiparból, akkor meg lehet ezt húzni a magyar cégekkel is. Lehet olyat, hogy nem leszünk gyarmat, de akkor nem lehetünk gyarmatosítók sem, mert ez a társasjáték így működik.

A másik receptet nemzetek Európájaként szoktak leírni, az viszont egymással ellentétes szabadságharcokból áll. Szembejön a szabadságharcunkkal egy másik szabadságharc? Már megint? Hát az meg hogy lehet?

Úgy lehet, hogy amennyiben minden állam úgy kezd viselkedni, mint a magyar most, abból efféle konfliktusok származnak. És ha nem tér ki egyik fél sem, akkor végül háború. Ezért rémisztő, ahogy megfogalmazódik a kormánypárti álláspont: ha netán Hernádi Zsolt vesztegetett, akkor jól tette, és meg kell védeni, mert első a nemzeti érdek. És aki magyar, az eszébe sem veszi, hogy az ellenségnek igaza lehet, hanem élete és becsülete árán is megvédi a magyar bűnözőt.

Ugyanezt majd el lehet mondani horvát oldalon is, miután Gotovina tábornok ágyúzta Barcsot. Itthon pedig válaszul megrendezhetjük minden idők legnagyobb békemenetét. És abból a tömegből senki nem fogja észrevenni, hogy lehetett volna béke is.