Tudjuk, vidékről kerültetek fel
És még ez volt a legjobb munkahely
(Kontroll Csoport)

Kényelmes nyújtózkodással ébredt. Kimászott a jó meleg lyukból, ahol aludt, papírtörlővel leitatta magáról a felgyülemlett nyákot. Futtában bekapott pár falatot reggelire. Aztán felszedelőzködött, széthajtotta a szőrszálakat, és munkába indult.

Az odautat mindig utálta. Az emberek többsége ugyan lehajtott fejjel, szomorúan baktatott az utcán, de mindennap elő került egy-két idegesítő alak. Nevetgéltek. A csajuk kezét fogták. Barátaikkal beszélgettek, vagy egyszerűen csak látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat. Ezek főként fiatalok voltak, ezért mostanra már általában ellenségesen nézett a huszonévesekre.

Most sem úszta meg. Egy fiatal pár beszélgetésébe kellett belehallgatnia, smároltak – ezt is be kéne tiltani már végre, az arabok csinálják jól –, és közben arról csacsogtak, hogy este le kéne menni a Keretbe, ott lesznek a haverjaik.

Ennyi elég is volt, akárhogy próbálta nyugtatgatni magát, nem tudta leküzdeni az irigységet, fortyogott benne, és érezte, ahogy emelkedik, mint egy gázbuborék, a torkát kaparta már a szar. Hallott már a Keretről, meg más lakáskocsmákról is, de sohasem hívták egyikbe sem. Máshova se nagyon.

Végre beért a székházba, az övéi közé, bár ott sem szeretett mindenkit, de legalább ezzel a pimasz életigenléssel nem kellett szembenézni. És ott sokan osztoztak a keserűségében. Főleg a közvetlen kollégák. Úgyhogy az értekezletre már felszabadultabban araszolt be.

Leleplező műsort gyártottak, fogyasztóvédelmi profillal, romlott élelmiszerekről meg ilyesmikről. Ez még a párttévén belül is másodvonalnak számított, de legalább mondhatták, hogy ez közhasznú, igazi újságírás. Azért tudták, hol a helyük, és melyik boltban nem kéne kukacoskodni a lejárati dátumokon, hát mentek másik boltokba kukacoskodni.

Töprengéssel kezdődött a míting, nem volt épp füles, hogy hol kéne keresni a rohadt sajtot, megrendelés sem érkezett multik vagy ellenzékieskedő hentesek szívatására. Pedig valamit csak kéne villantani. Ekkor tétován megszólalt, mert nem nyelte még vissza egészen a gázgombócot. Mondta, hogy vannak ilyen illegális kocsmák, ahol dohányoznak bent, és magánbulinak álcázzák, és ez végül is törvénytelen. Ahogy beszélt, egyre határozottabbá vált a hangja, és egyre biztosabb volt az igazában. A törvény betűje igenis kimondja, hogy nem lehet cigizni! És ha ezt engedik, akkor biztosan, sőt értelemszerűen nem adnak számlát se, mert hiszen feketén megy az egész.

Érezte azért, hogy ez nem ugyanaz, mint amikor a CBA-ban rohad a párizsi, de szempillantás alatt meggyőzte magát, a szabály az szabály, állampolgári kötelesség is van a világon. A többiek nem lelkesedtek, de végül elfogadták az ötletet, jobb híján.

A reggeli gyűlöletből a bosszú édes reménye lett, a fiúra és a lányra gondolt, akik szeretnek oda járni a barátaikkal, benncigizni, amikor meg lett mondva, hogy tilos. És hogy ezek a kis szarosok most már nem fogják olyan jól érezni magukat. Legyen egy szar napotok! – gondolta. Abban nem is reménykedett, hogy lehet neki is egy jó.

Az át-nem-változás

A kollégái nem voltak a barátai, de ahogy bementek, szinte annak tűntek. Feszengett persze, oka volt annak, hogy kerülte az embereket. Általában megszólták szelvényes teste, felesleges lábacskái és szilikonszerű állaga miatt. Gyanakodva sunyított körbe, mutogatnak-e, bámulják-e, de nem látott ilyet. Azért így is volt mivel idegesíteni magát. A Keret tele volt, a sötét-füstös térben emberek beszélgettek, lányok kacagtak, fel-felröhögött egyik-másik társaság. Ezek mindennap ilyen jól érzik magukat itt. Dögölnének meg.

Rágyújtottak, szokatlan nosztalgia öntötte el. Milyen jó is volt ez. Milyen hülyeség volt megtiltani. De hát az EU volt! Brüsszelnél lehet reklamálni, ők csak betartatják a törvényeket. A kamera már ment, szerette ezt a kütyüt, általában az ilyen cuccokat, nem kellett velük beszélgetni, mégis egy hernyó éppúgy szót értett velük, mint egy ember.

Kicsit üldögéltek, beszélgetni próbáltak, hogy ne keltsenek feltűnést. Meglepően jólesett, még ha kamuból játszották is. De nem mulatni jött, hanem dolgozni! Felállt, kérdezősködött a rendelésről, közben igyekezett helyzetbe hozni a mikrofont, és erősen bízott abban, hogy nem is gyanús. Útba igazították, érdeklődött a sörválasztékról, végigkóstoltatták vele a palettát. Igyekezett a feladatra koncentrálni, beszéltetni az elkövetőt, sikerült is elég információt gyűjteni. „Nyomozati cselekmény”, gondolta, és büszke volt magára. A sörök furcsák és finomak voltak, választott egyet, abból kért egy korsót. Visszatért az asztalhoz, az egyezményes, operatív kacsintással jelezte, hogy küldetés végrehajtva. Aztán a sört kezdte kortyolgatni, egyre jobban ízlett neki, a címkét bogarászta. – Igazi magyar kézműves sör – mutatta a kollégájának, egészen belelendült. Szégyen, mondta, hogy milyen kevés helyen lehet ilyeneket kapni, még szerencse, hogy van ez a klub. Hirtelen kiszaladt belőle egy mondat, „lejöhetnénk ide máskor is”, de rögtön felnevetett, hiszen éppen azért vannak itt, hogy ne jöhessen le ezután ide senki. Nevettek a többiek is, vették a lapot, lehetnének akár barátok talán, és lejöhetnének ide néha, ha nem épp most záratnák be.

Csend lett. A nagyapjára gondolt, akit feljelentettek 53-ban feketevágásért, aztán emiatt kitiltották a kommunisták az ország összes egyeteméről, és valahogy tulajdonképpen ettől lett jobbos a család. Pedig a törvénynek akkor az volt a betűje. De az más, próbálta gondolni, AZ IGENIS MÁS, mert az a spicli jutalmat kapott a pártállamtól a besúgásért, az embersége feladásáért, az árulásért... és akkor eszébe jutott a fizetése.

A munkát elvégezték, egyre kínosabb volt jól érezniük magukat a helyen, amire holnap ráhívják a hatóságot. Szedelőzködtek, de még előtte elment a vécébe. Ott jött rá, miért nem bámulta meg senki. Egy arc nézett vissza rá a tükörből, olyan, mint a minden reggel irigyelt jókedvűeké, nem modellalkat, de határozottan emberi, mosolygós, kipirult. Hitetlenkedve nézett végig magán, aztán legyintett. Megszokta már úgy, ahogy volt. Nem kért a csodákból.

Kiléptek, váltottak pár szót arról, hogy mégiscsak jobb a tiszta levegő, akkor holnap, igen, megvágom, majd a Katinak meg kell írni a felkonfot. Hazavonszolta magát, büdösnek érezte most a meghitt odút és nevetségesnek a helyzetet, hogy pont ebből a bűzös lyukból teszi tönkre a titkos helyet, ahol ma este emberré lett. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy lehetne-e ez fordítva, de legyintett rögtön, nem lehetne. Holnap is van nap.

A Hír Tv Panaszkönyv c. műsorának készítői:

Szerkesztőségvezető: Kisberk Szabolcs
Felelős szerkesztő: Farkas Emese
Műsorvezető: Nagy Katalin
Hírigazgató: Nagy Zoltán