A NER még mindig buli, de nem jut Ráhel minden srácnak

T. W. Á.: Micsoda év volt, Sajókám! A lázadás éve, a feltámadásé, Sztálingrádé! Nem kell többé lehajtani a fejünket ebben a kurva országban,

nem kell beszarni Orbán Viktortól,

és lassan megtanuljuk magunkat nem őhozzájuk mérni, hanem a világhoz!

H. A.: Ha jól értem, most attól kéne ujjongani, hogy kilenc elvesztett választás és több mint kilenc év NER után a demokratikus erők visszafoglalták azt, amit az első megrázó vereségük után még birtokoltak. Ez valóban akkora siker, mint a Marsra szállás, sőt mintha egy magyar csapat megérné a kupatavaszt.

T. W. Á.: Régóta volt vemhes a magyar ellenzék ezzel a győzelemmel. Belső harcokon, káderhiányon, a hatalom túlerején és bizonyos önelégült kibicek defetizmusán kellett átnyomni a kisdedet. A Fidesz veresége messzebb vezet, mint Budapest és pár város elvesztése. Érvénytelenné vált minden, amit meséltek, hogy csak ők vannak a pályán, és ők képviselik a nemzetet. Innentől nem egyetlen felkentként küzdenek – másképp viszont már nem tudnak. Például vitázni. Mint mi.

H. A.: Ez engem egyáltalán nem érdekel. Felőlem bárki kiállhat alumíniumsisakban a Ferencziek terére (hogy még egy Hacsek is értse: a Felszabra), hogy ő képviseli a nemzetet, ettől nem igaza lesz, hanem diliflepnije. Az viszont érdekel, hogy megértünk-e bármit azokból a folyamatokból, amelyek a harmadik köztársaság bedőléséhez vezettek, és mi történik mindazzal, amit a NER menet közben idepottyantott. Szép feladat a pártsajtósé és a kampányfőnöké is, de azt végezzék inkább ők. Én törődnék a magaméval.