Most a koronavírus okozza, de az ilyen félelem, ijedelem, aggodalom ősrégi jelenség. A tudomány mégis csak néhány évtizede mélyült el a pánik természetrajzában.
Ha az ősember félvállról vette volna a váratlan, ismeretlen jelenségeket, hamar megette volna a kardfogú tigris, és egyéb gondjai is adódtak volna. Az ember ma sem működik nagyon másképp: zsigerből reagál mindenre, ami esetleg veszélyes lehet. Sőt az is ősi örökség, hogy ha sok ember hal meg egyszerre, azt nagyobb tragédiának érezzük, mint ha ugyanannyi társunk apránként távozik az élők sorából, hiszen az előbbi baj akár az egész közösség vesztét is okozhatta (ezért keltenek rémületet a repülőgép-szerencsétlenségek az amúgy igen biztonságos légi közlekedés közepette).
A pszichológusok mégis csak az utóbbi évtizedekben kezdték tudományosan felmérni, miért reagálják túl az emberek az új járványokat, a terrorcselekményeket és más szélsőséges eseményeket, jóllehet a saját érintettségük minimális – és miért siklanak át a valójában többeket sújtó, de megszokottabb események, például az influenzajárványok vagy az autóbalesetek fölött.
Mivel idehaza nincs komoly terrorveszély, idézhetjük a New York Timest, amely a Covid-19 betegség kapcsán azzal példálózott:
az autózás évente 40 ezer amerikai halálát követeli, a terrorizmus alig százét.
Ami a félvállról vevés és a pánikolás irracionalitása mellett arra is példa: az önként vállalt kockázatokat alul-, a ránk kényszerített fenyegetéseket felülértékeljük.
Bármilyen átlátszónak tűnik is ez, nemcsak az átlagember működik így, hanem sokáig a tudósok is úgy vélték, hogy az emberek racionálisan elemzik a kockázatokat. Az 1980-as évek elején két amerikai pszichológus, Paul Slovic és Baruch Fischhoff kezdett kísérletekkel rávilágítani arra, mennyire tudat alatt, érzelmi alapon, nem a százalékokat latolgatva értékelik az emberek a veszélyforrásokat, és ösztönösen mennyire túlértékelik az új veszélyeket az ismert kockázatokhoz képest.
Hányadik utas a halál?
Annak a matematikai valószínűsége, hogy valaki nyaralás közben terrortámadásban haljon meg, hasonló nagyságrendű veszély, mint hogy egy kókuszdió üsse agyon a pálmafák alatt. Utóbbi miatt mégsem igen mondtak még le tengerentúli nyaralást. Terrortámadástól tartó nyugati turisták tízezrei maradnak viszont távol a rossz hírbe keveredett országok üdülőhelyeitől. Talán nem így lenne, ha többen számolnának mikromortban.
Érdekes, hogy nem csak a pszichológusok jutottak ilyen következtetésekre. A 2002-es közgazdasági Nobel-díj (egyik felének) birtokosa, Daniel Kahneman izraeli születésű amerikai pszichológus hasonlókat ír le még a racionálisnak hitt gazdasági döntésekről is a Gyors és lassú gondolkodás című könyvében. Amikor valaki a kockázatokat és valószínűségeket latolgatja, akkor a pillanatnyilag rendelkezésére álló információk alapján dönt, és nem firtatja a szélesebb összefüggéseket. A gyors gondolkodás a gyakoribb – mert a mindennapi helyzetekben megfelelő és hatékony –, de az így hozott önkéntelen, ősi beidegződések alapján hozott döntések nem igazán megalapozottak. A lassú gondolkodás viszont ritkább, mert tudatos erőfeszítést igényel.
Mit lehet hát tenni járvány idején? Az említett élő klasszikusra, Baruch Fischhoffra hivatkozva az Amerikai Pszichológiai Társaság öt éve (az Ebola-járvány okozta riadalom nyomán) kézenfekvő tanáccsal szolgált. Ha idejében érkezik korrekt tájékoztatás olyan forrásból, amelyet a közvélemény hitelesnek tart (nem is olyan könnyű három feltétel ez…), az enyhítheti a félelmeket. De nem egyszerű a kormányok dolga, mert úgy kell ismertetni a kockázatokat, hogy ugyanakkor ez ne keltsen pánikot. Az amerikai szakértők szerint sokat segítenek a konkrét, részletes tanácsok, leginkább infógrafikákkal vagy más szájbarágós – ők úgy írták: az agy primitívebb részét megcélzó – módon.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
