Az én hetem: Parti Nagy Lajos rémhírt terjeszt. Vagy mégsem?
6 perc
2020.05.24. 16:30
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Parti Nagy Lajosnak a következő szavakból kellett ihletet merítenie: fickós, szardarab, ottalvós, normalitás, partizán.
Fickós: „Fickósabb, macsósabb vagyok így péntek reggel” – mondta péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor, amikor azt ecsetelte, hogyan vág bele járványban megrendült gazdaság újraindításába.
Szardarab: A Hír Tv-ben nevezhetik szardarabnak az újságírókat, mert a Médiatanács szerint ez nem sérti az emberi méltóságot, így eljárást sem indított az ügyben.
Ottalvós: A korlátozások enyhítésének jegyében június 16-tól már ottalvós nyári gyerektáborokat is lehet szervezni – ezek közt van, amelyikért negyedmillió forintot kell fizetni.
Normalitás: „Ne térjünk vissza a normalitásba” a járvány után, a világnak változnia kell! – így összegezhető a felhívás, amelyet 200 világhírű művész és tudós jegyzett, köztük Tarr Béla filmrendező. A kezdeményezéshez azóta nagyon sokan csatlakoztak, Magyarországon is több százan.
Partizán: Meghekkelték a müezzin imára hívó énekét, helyette a Bella ciao olasz partizándal szólt Izmir minaretjeiből – és hamarosan a közösségi oldalakon – a Grup Yorum nevű török zenekar feldolgozásában. A hatóságok „vallási értékek meggyalázása” miatt nyomoznak.
Az én hetemen, de hát kién nem, mindenféle jeles és jeletlen dolog történik, amit elmosnak, arrébb mosnak a jövő héten történendők, végtelen hullámokban hordja partra a média az információt, ami aztán emlékezetté ülepszik, rögzül és bizonytalanodik, s bár az elemei, hála az archívumoknak, visszakereshetők, kevesen állnak neki átszitálni a tavalyi homokot. Az enyhülni látszó világjárvány valósága és emlékezete sem fogja soha fedni egymást.
Szombat délután 5236609 fertőzöttet jelez a John Hopkins University táblázata és 338720 halottat. Vasárnap délutánra 98 ezerrel nagyobb az egyik, 3000-rel nagyobb a másik adat. Vajon milyen számok mellett simul be a korona-fenyegetés az élet mint veszélyes üzem, ha tetszik, a normalitás kockázatai közé? Lesz-e legalább félmúlt? Az az érzésem, a közepében egyszerűbb volt létezni, megfogható volt a felfoghatatlan, a tárgyatlan szorongás is villámgyorsan tárgyára talált, nyilvánvalóbb volt, hogy utána semmi nem lesz ugyanaz, semmi nem megy ugyanúgy. Egyáltalán, annak, hogy utána, világosabbak voltak kontúrjai, egy idő óta (persze: mióta?) még több a bizonytalanság, a maszatolás, a számító hazudozás, hogy most akkor van-e, ami volt, és fordítva. Tudatni se könnyű, de tudni alighanem senki nem tudja, hogy meddig van az ezentúl, miként kéne visszatérni oda, ahova nem szabadna, az eddigi normalitáshoz, a nem is távoli klímakatasztrófába vezető úthoz. Ha már jött ez a cezúra, ez az isteni fegyelmeztetés, észhez kéne térni „az emberiségnek”, de hát emberiség úgy van, hogy nincs, egyszeri életek vannak, irtózatos vagyoni és kulturális különbségekkel, noha senki sem külön sziget, s akár egy halom hasított fa, köhög egymásra a világ. Miközben ezzel a világgal együtt kell élni, addig-ameddig, meg kéne változtatni, mielőtt késő lesz, illetve van.