A magyar politika ősrégi (2010 óta tartó) slágertémája az ellenzék állapota. Az adott témakörön belül is kiemelt jelentőségű, hogy összefog-e végre az ellenzék. Az alábbi írásban szeretnék a téma egy speciális aspektusáról írni. Arról, hogy milyen jelentősége van egy párt (vagy akár sok párt) kormányképessé válásában az agytrösztöknek. Megítélésem szerint a mai magyar ellenzéknek a mostaninál jobb összefogása sem eredményez kormányképes alternatívát, ha az ellenzéki táborban nincs egy olyan központi agytröszt, amely az az ellenzéki egységesülés folyamatába eszméket visz be.
Agytrösztök a politikában: a brit példa
Mielőtt azonban a hazai terepet szemlélnénk meg agytröszt-ellátottság és igény szempontjából, vessünk egy pillantást magára a fogalomra. Tudjuk jól, hogy mint minden, ez is nyugati termék. S nagyjából be is határolható, mikor és hogyan jöttek létre az első említésre méltó agytrösztök.
Orbán Viktor válságkezelő intézkedései már a következő választásról is szólnak, miközben az ellenzék mozgástere egyre szűkül a rendeleti kormányzás alatt - véli Lakner Zoltán politikai elemző és Bíró-Nagy András, a Policy Solutions igazgatója, akik a HVG-nek elmondták azt is, szerintük veszélyben van-e a kormányfő hatalma.
Nos, valamikor az 1970-es évek közepén, Nagy-Britanniában. Sok-sok könyv és tanulmány foglalkozik a témával, talán a legátfogóbb művet meg is említem. Az agytrösztök szerepe az volt, hogy egy adott pártot átpozícionáljanak és modernizáljanak. Ez a feladat hárult 1975 körül a brit Tory Párt körül létrehozott agytrösztökre. A konzervatívok akkor ellenzékben voltak és egyáltalán nem voltak jó bőrben. Ideológiai értelemben például egyfajta paternalizmus volt jellemző az uralkodó konzervatív felfogásra: a konzervatívok is részei voltak az 1945 után kialakuló „paternalista konszenzusnak”. Az agytrösztök Margaret Thatcher körül formálódtak ki, aki erőteljesen szembe kívánt fordulni a pártban uralkodó felfogással. Nyilvánvaló, hogy az új felfogás szakítani akart az államközpontú konzervativizmussal és a piacot akarta előtérbe állítani. Egy másik középponti elem a kormány autonómiájának biztosítása volt minden más, a politikát formálni kívánó nem kormányzati szervezettel szemben. Akkor még nem beszéltek NGO-król, annál inkább szakszervezetekről, amelyek hatalmát az „új toryzmus” alapvetően meg kívánta nyirbálni.