Kirúgták, majd szentként kezdték tisztelni - 50 éve halt meg Charles de Gaulle

5 perc

2020.11.28. 11:30

Mi lehetett Charles de Gaulle titka? Az államférfié, akinek a nimbusza a hazájában fél évszázada töretlen, és a halálakor minden hibáját elfeledték a franciák, azóta pedig egymással versengve neveznek el róla mindent.

A közelmúltból nincs példa arra, hogy politikust szentté avattak volna – jegyezte meg a Le Monde párizsi napilap újságírója 1970. november 27-én, annak kapcsán, hogy napok óta foglalkoztatta a közvéleményt, vajon megindítják-e Charles de Gaulle szentté avatási eljárását. A két és fél héttel korábban elhunyt, a korábbi köztársasági elnökről a német sajtó vetette fel, hogy méltó lenne az elismerésre. Az ötletet már a vatikáni rádióban is elemezték, különösen azt követően, hogy az ügyben megszólaltatott Jean Daniélou bíboros egyáltalán nem zárkózott el a lehetőségtől. Mint kifejtette: „De Gaulle a világi keresztény hívő mintapéldája volt – mind magánéleti értékrendjében, mind a teljes önátadás lelkületében –, és ez arra ösztönözte, hogy hősies szinten szolgálja nemcsak a franciákat, hanem Istent is.” A bíboros szerint mindez már önmagában „a szentség egy fajtája”.

Kétségkívül nagy váltás volt ez ahhoz képest, ahogyan két és fél évvel korábban még országszerte (de főleg a fővárosban) beszéltek a nyolcvanhoz közeledő elnökről: könyörtelen autoriternek, nevetségesen idejétmúltnak, zsarnokian atyáskodónak látták, és őt tették felelőssé az 1968 májusában kibontakozott általános zűrzavarért. Bár az akkori válságon De Gaulle-nak sikerült úrrá lennie, egy évre rá, egy politikailag nem különösebben éles népszavazáson alulmaradt az álláspontja, aminek konzekvenciáit azonnal levonta, lemondott és visszavonult colombey-les-deux-églises-i otthonába.

„Azt hittük, hogy a francia erdő leghatalmasabb tölgyfáját egy történelmi csapás fogja kidönteni. Végül egyszerűen kirúgták”

– fűzött ehhez lakonikus kommentárt Jean Daniel, a balos Le Nouvel Observateur (ma már L'Obs néven futó) hetilap alapító főszerkesztője. Három évtizeddel később pedig Michel Winock történész a lépést úgy értékelte, hogy a franciák megszabadultak mindattól, amit az elnök személye megtestesített: a hierarchikus, elitista, katonai-ipari, technokrata, bürokrata, nacionalista, termelésközpontú államtól.

A dicstelennek tűnő távozás azonban csak a látszat volt, mivel De Gaulle 1970. november 9-én este – szokásos, tévéhíradó előtti pasziánszozása közben – bekövetkezett halála általános nemzeti gyászt váltott ki.