Ceglédi: Boldog lennék a világban, amelyért küzdök. Te túlélnéd a tiédet?

1993–1998 között egy gümlingeni, angol nyelvű magániskolában tanult egy Pak Csol nevű kisfiú. Apró termete ellenére odavolt a kosárlabdáért. A kilencvenes évek végén, szintén Svájcban, a német nyelvű liebefeld-steinhölzli középiskolába járt egy srác, Pak Un. Az egyik követségi dolgozó fiaként érkezett. Az alacsony, dundi fiú szeretett kosárlabdázni, rengeteg Nike cipője volt, imádta a Chicago Bullst. Szívesen játszott lövöldözős videójátékokkal. 2000-ben, az iskolaév közepén tűnt el az iskolából.

Az egykori kisfiú valódi neve Kim Dzsong Un. Ma a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Vezetője. Teljhatalmú diktátor. Alattvalóit bezárja, éhezteti, terrorizálja. Megfosztja mindentől, amit ő előbb kiélvezett a világban, majd otthon is megteremtett – magának. Minden, a népnek szánt ideológiai futam és hatalmi döntés ellentétes az élettel, amit szeret. Dennis Rodman a „haverja”.

Nyáry Krisztián: Barbárokra várva

Szerzőnk világvége-licitet lát és azt, hogy a szorongás kultúrája pár év alatt minden egyéb világnézetet maga alá gyűrt. S persze itt a koronavírus, amely egyre kevésbé tárgya a racionális diskurzusnak.

Sértő párhuzam következik. Az a tapasztalatom, hogy az észak-koreai diktátor hipokrita viselkedésének csak a mértéke különös. Sokan itthon is teljesen más életben lubickolnak, mint amit kívánatos berendezkedésként hirdetnek. Elvben az ember olyan politikát szorgalmaz, ami megvalósulva nem vágja keresztbe az életét.

Én például liberálisként boldog lennék, ha minél több javaslatomból lenne a hétköznapok valósága.