Tudós, celeb, zseni – Stephen Hawking élete, 6. rész: Az idő rövid története

Az 1987 és 1990 közötti években Stephen Hawking legnagyobb átalakulásának lehettünk tanúi. Az időszak kezdetén nagyon elismert, de nem különösebben közismert fizikus volt, aki – nem túl sok sikerrel – próbálkozott már korábban is a tudomány népszerűsítésével. Az időszak végére ő lett a világ egyik legismertebb híressége, egy olyan tudós szupersztár, amilyet Einstein óta nem látott a világ.
A szikra, amely a tudóst oly magasra repítő rakétát begyújtotta, nem volt más, mint az 1988-ban megjelent Az idő rövid története – igaz, ebben a könyv tartalmának nem sok szerepe volt. Voltak jobban megírt, sőt, jobban fogyó tudományos ismeretterjesztő könyvek is a piacon, amelyek közül sokat elsőrendű tudósok írtak. Ám amint Az idő rövid története a boltok polcaira került, a könyvpiac fenekestül felfordult. Akárcsak Hawking élete. Kényelmes cambridge-i mindennapjai Jane-nel és a gyermekeivel, valamint a nagyjából ismeretlenül űzött elméleti fizikusi karrierje is a hírnév, a vagyon és a figyelem hirtelen támadt forgószelének áldozatául estek.
Ám Stephen számára az elismerés nem jöhetett elég korán. Több mint fél évtizedet – amelynek közepén majdnem elragadta a betegsége – dolgozott azon, hogy a sikerkönyvről szőtt álmát valóra váltsa. Most már semmi sem állhatott az álmai útjába.

Több halasztás már nem volt lehetséges. Öt év telt el azóta, hogy Hawking elkészítette a könyv rövid, mindössze százoldalas kéziratát, amely Az idő rövid történetének magjává vált. Aláírta a szerződést a Bantam kiadóval, és 1984 közepén a szerkesztőjével, Peter Guzzardival nekiláttak kitalálni a könyv szerkezetét. Egy év múlva Hawking egy genfi kórházban feküdt, kómában. Újra kellett tanulnia a kommunikációt, először a kerekesszékére szerelt számítógép nélkül, majd annak segítségével is. 1986-ban már újból a könyvön dolgoztak, ami Hawking akaraterejének fényes tanúbizonysága. Rengeteg munka állt még előttük, hogy azt a tömör és rövid első vázlatot olyan könyvvé alakítsák, amit a közönség is szívesen elolvas. Vagy legalábbis megvesz.
„Az anyag önmagában nem volt túlságosan ígéretes, de Hawking személyes története az volt – ismerte el Guzzardi. – Így volt remény arra, hogy tudunk kezdeni valamit a kézirattal, amely kissé száraz és kiegyensúlyozatlan volt. Helyenként azt feltételezte, hogy az olvasó már nagyon sokat tud a fizikáról és a csillagászatról, máshol viszont csupán egy felső tagozatos tankönyv színvonalát hozta. Nagyon egyenetlen volt.”
Hawking korai kézirata talán azért lehetett olyan egyenetlen, mert bizonyos részei korábbi előadásokból származtak, amelyek legtöbbje fizikusoknak, vagy legalábbis természettudósoknak szólt. Stephen megpróbált csiszolni a nyelvezeten, hogy sokkal érthetőbbé tegye a könyvét a nagyközönség számára, de ez nem mindig sikerült neki. A vázlatban például még ez állt: