Nemcsak szerepelni, mondani is kellene valamit – mire mennek Orbánék a Digitális Pótcselekvési Programmal?
Kit céloznak, mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
A Guardiannek nyilatkozott két író a Librinél kialakult helyzetről. Krekó Péter az ukrán hadifoglyok ügyéről fejtette ki véleményét. A Die Presse a további uniós bővítés lehetőségeiről ír, a Daily Telegraphban pedig azt fejtegetik, az ENSZ-nek fegyvermentes övezetté kellene nyilvánítania a zaporizzsjai atomerőművet és környékét. Ezek és más témák bővebben a hvg360 nemzetközi lapszemléjében.
Guardian
Sorra hagyják ott a szerzők a Librit, miután azt átvette egy Orbán-hoz kötődő alapítvány – az adásvétel folytán fokozódik a félelem, hogy a hatalom az irodalomban is lecsap a szabadságra, illetve hogy tovább szűkül a média függetlensége. A vevő, a Mathias Corvinus Collegium a szélsőjobbos Fidesz káderképzőjének számít.
Vezetője Orbán Balázs, a miniszterelnökség politikai igazgatója, a kormányfő stratégiai tanácsadója. Úgy tudni, hogy az alapítvány vagyona két éve óta nagyobb, mint az egész felsőoktatás éves költségvetése. Az MCC most a könyvkiadás legnagyobb szereplője lett. Félő, hogy hasonló hegemóniát alakít ki az irodalomban, mint amilyen már létezik a sajtóban és a színházi életben.
Kit céloznak, mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson, amikor a bécsi migrációs helyzetet igyekezett szemléltetni. Idézete azonban nem volt pontos.
A 14 utas közül 4-en életüket vesztették.
A rapper keményen válaszolt a kormánynak, haraptak is rá az emberek.