Az én hetem: Karafiáth Orsolya

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most az elnöksorsból, a bankárharcból, a mutyipyrinből, a szembesülésből és a visszajátszásból kellett dolgoznia.

Az én hetem: Karafiáth Orsolya
Kulcsszavak

Elnöksors – Egy államfő tetteit, saját és családja előéletét sokkal tüzetesebben vizsgálják, mint másokét. Sulyok Tamás még hivatalba sem lépett, egy történész máris kellemetlen momentumot fedezett fel az apja múltjában, amit eddig maga az új elnök is inkább a legendáriumoknak megfelelően magyarázott.

Bankárkarc Üzengetés tört ki Matolcsy György és Nagy Márton között, aki szerint az a jó, hogy a mai főnöke sokkal jobb, mint az előző főnöke, aki speciel Matolcsy Györgynek hívnak

MutyipyrinErősen gyanús Rogán Antalék új terve, amivel központosítanák a gyógyszertárak egy részét. Az első gondolata mindenkinek az volt: a dohányboltok után alighanem jönnek a Nemzeti Patikák

Szembesülés – Egymás után derülnek ki az újabb és újabb gyermekek elleni visszaélések, ami azt jelzi, mennyire kevés figyelmet fordítottak a hatóságok az elmúlt években erre a roppant súlyos problémára.

VisszajátszásElindult a hvg360 új sorozata, amelyben írók, zenészek, újságírók, ismert személyiségek idézik fel Életük meccsét. Az első részben egy legendás román-magyar emléke tört ki kollégánkból.